Elítéltek egy német ápolót 85 beteg megölése miatt. Ugyanakkor meglehet, hogy az ápoló ennél sokkal több ember haláláért felelős.

Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Németországban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.

A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, a hatóságok által Niels H. néven azonosított egykori ápoló így élete végéig nem kapja vissza szabadságát.

A 43 éves férfi megölt 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg kórházában, további 35 beteget pedig az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában.

Mindkét intézményben az intenzív osztályon dolgozott,

áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását.

A perében ismertetett nyomozati adatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott.

Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

Niels H. 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán

egy kollégája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.

Az ügyben 2008-ban jogerősen elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt. Az áldozatok hozzátartozóinak nyomására megvizsgálták a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet, aminek során exhumáltak 134 holttestet.

Meglehet, hogy

az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.