Egy mindkét szemére vak férfi kapott vezetői engedélyt Oroszországban. A hatóságok most vizsgálják, miként fordulhatott elő a példátlan eset. Van rá magyarázat – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

Vaknak adtak jogosítványt Oroszországban, tényleg

Fotó: Unsplash

A Mednogorszk városában élő férfi – akinek orvosi papírjaiban egyértelműen szerepel, hogy mindkét szemére vak – még 2018-ban szerzett vezetői engedélyt, de csak most derült fény a történtekre. Az ügy abszurditására jellemző, hogy az ügyészség az eset kapcsán felhívta a lakosság figyelmét, hogy „vakon ne üljön senki volán mögé, még akkor se, ha van jogosítványa”.

Az orosz belügyminisztérium is vizsgálja az esetet. A RIA Novosztyi hírügynökség egy helyi forrása szerint a férfinek korábban volt jogosítványa, de 2004 óta rohamosan romlott a látása és orvosa mindkét szemére vakká nyilvánította. Valószínűleg a jogosítványa érvényességének meghosszabbításakor meghamisította a szemészeti papírokat, a rendőrség pedig nem vizsgálta a dokumentum hitelességét, hanem automatikusan kiadta az engedélyt.

Egyelőre nem tudni, hogy a vak férfi volán mögé ült-e az elmúlt években. Ahogy az sem, hogyan bukott le végül. A jogosítványát bevonták, de – ahogy ezt a mindennapi gyakorlat bizonyítja – Oroszországban tömegesen autóznak érvényes vezetői engedély nélkül.

Autószektor

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Egy hülye hatalomőrültnek pedig államvezetői címet. És nem csak ott.
Az is, ez is a korlátlan lehetetlenségek országa...
simmering73
Mi ebben a meglepő? Vak tyúk is talál szemet.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
advocat
@hidip: Anyád az öreg szopósribanc? Dolgozik még?
advocat
Ő lesz a szovjet önvezető autó első vezetője! Erre nem gondolt senki. Az orosz technika felülmúlhatatlan. Mint a Junoszty tv.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.