Bocsánatkérést vár a régi vezetőktől Rátóti Zoltán, a Színművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, aki szerint a kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy a tüntetéssorozat egy előre eltervezett politikai akció volt. A Nemzeti Színház közkedvelt művésze szerint ezzel bizonyítást nyert: bármit csinált volna az újonnan felálló kuratórium, ugyanez lett volna a vége. “Tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy kérem, meg akarjuk dönteni a kormányt, erre felhasználunk minden eszközt, ha kell, akkor az egyetemistákat is” – értékelte a történteket lapunknak. “A kiszivárgott dokumentumból egyértelművé vált, hogy az egyetem körüli tüntetéssorozat egy előre eltervezett politikai akció volt. Az is kiderült, hogy hazugságra épült az egész autonómiaféltő történet” – nyilatkozta az Origo megkeresésére Rátóti Zoltán. Bocsánatkérést vár a megtervezett akcióért

Forrás: mindenszo.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
csak orbán bonthat kordont, csak neki van velláskulycsa?
rátarti ez a rátóti ? rátóton körösztbe viszik a lajtorját az erdöben?
vitriol
Ez a rátóti szeretne még szinpadra állni a jövőben is???
solidedge
Orbánék szokásukhoz híven próbálják lejáratni az akciót. Legvalószínűbb forgatókönyv hogy a Fidesz egy szava sem igaz. El sem tudják képzelni hogy a fiataloknak van saját gondolatai. De mit várni azoktól ahol csak Orbán gondolata van.
csak úgy....
@durbincs: a nullás hal liszt? @Shikari: az örlödö örlö örült ifjuhgárdista ?
csak úgy....
@solidedge: jó vicc! orbán gondolata? parancsa eselleg..
csak úgy....
@Shikari: tibim,te azért komálod az egypárt rendszer,mert a több neked bonyolult?
monják múltkor is máshova tetted az ixet és nem a fideszre..
Nessy
Drága művész úr! Ön mikor, hol, kitől tanulta a színész mesterséget? Tudja, tisztességes diák nem pocskondiázza évek múltán a tanárait, még ha szigorúak voltak, vagy nem szerette némelyiküket, akkor sem teszi. Tudja erre mondták régen: cselédtempó!
Nessy
@durbincs: Mély tisztelettel eredj a pokolba a csodálatos lapjaiddal együtt, vagy olyan fórumra, ahol vevők az értelmetlen baromságokra!
Nessy
@Shikari: Miután én az alapvető illem és jó modorról írtam, azt feltételezem, ténynek lehet elfogadni. A művész úr "teljesítményét" nem minősítettem, nem is fogom!
Nessy
@Shikari: Még annyit: Te durbincs melyik magasröptű másolt szövegét tartod ténynek? Én sehogy sem találom! Biztos bennem van a hiba.
Nessy
@Shikari: Én is voltam már párszor Soros bérencnek titulálva, de hiába könyörgök, senki nem adja meg a címet, ahol a bérenci béremet fölvehetném! Te tudod? Akkor írd meg gyorsan, mert valahogy az árak és a nyugdíjam nem igazán akar szinkronba kerülni!
csak úgy....
@Shikari: ,aki hisz a mesékben! :) tibim,te tényszerüen zizi vagy..
csak úgy....
@durbincs: azt szeretem benned,hogy te már nem lehetsz hülyébb!
csak úgy....
@Shikari: bagoly mondja verébnek? :) tibcs-tibcsi
Gauntlet
egy újabb fideszes szekér-tólót láttunk, kedves hölgyeim és uraim !
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.