Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.

A tanulmány a PLoS ONE tudományos folyóiratba jelent meg kedden. Ha a tünetmentes fertőzöttek száma magas lenne, akkor az úgynevezett tömeges immunitás gyorsan elérhető lenne egy elmélet szerint.

Nagy valószínűséggel nem ez a helyzet

– mondta Nicola Low, a Berni Egyetem epidemiológusa, a tanulmány vezető szerzője a svájci SDA hírügynökségnek.

A tünetmentes fertőzöttek számáról nincs egyetértés a szakértők között, mivel akit egyszer tünetmentesnek ítélnek, annál később jelentkezhetnek a szimptómák, ilyenkor beszélnek preszimptomatikus, azaz a tünetek megjelenése előtt lévő páciensekről.

Low és kutatócsoportja 79 korábbi kutatás adatait értékelte. A munkák olyan fertőzöttek adatait tartalmazták, akiknek tüneteit március és június között hosszabb időn át vizsgálták.

A 6616 fertőzöttből csak 1287 maradt tünetmentes a betegség teljes lefolyása alatt, nagyjából 80 százalékuknál előbb vagy utóbb felléptek a szimptómák.

Amikor leszűkítették az elemzett tanulmányok körét olyan munkákra, ahol az alanyokat véletlenszerűen választották ki, tehát nem csak a kórházban kezeltek voltak benne, akkor a tünetmentes fertőzöttek aránya 30 százalékra nőtt. Azt is megállapították a kutatók, hogy a gyerekeken ritkábban tör ki a betegség, mint a felnőtteken.

Eddig nem ismert adatok érkeztek a koronavírusról

A kutatások elemzése, vagyis az úgynevezett metaanalízis alátámasztotta, hogy a tünetmentes fertőzöttek viszonylag kis szerepet játszanak a vírus terjesztésében.

A probléma nem velük, hanem az úgynevezett preszimptomatikus fertőzöttekkel van, akik nem tudnak még a betegségükről

– mutatott rá Low, aki hozzátette, hogy a pandémia feltartóztatásához ezért is fontos az általános szabályok – a maszkviselés és a távolságtartás – betartása.

Low és kutatócsoportja továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus okozta Covid-19 tünetmentes lefolyásáról szóló tanulmányokat, mivel a jelen munka elkészülte óta további – a tudós szerint potenciálisan jelentős – 900 kutatást publikáltak.

Időközben a tünetek szélesebb körére derült fény, mint amennyi a járvány kezdetén ismert volt, a köhögés és a fulladás mellett az íz- és szagérzékelés elvesztése és a végtagfájdalmak is annak számítanak már. Ezeknek az ismereteknek a birtokában a jövőben még pontosabban meg lehet állapítani a tünetmentes fertőzöttek számát.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"Amikor leszűkítették az elemzett tanulmányok körét olyan munkákra, ahol az alanyokat véletlenszerűen választották ki, tehát nem csak a kórházban kezeltek voltak benne"
valaki világosítson fel, hogy lehet olyan hülye egy kutató, hogy kórházban kezeltek között keres tünetmentes alanyokat???
nos ezért tart itt a világ, mert ekkora marhák vannak az EÜ-ben,és még közzé is teszik az agymenésüket!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.