A koronavírus miatti járványhelyzetet kordában kell tartani Oroszországban, mert nem lenne jó visszatérni a tavasszal bevezetett korlátozó intézkedésekhez – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megválasztott kormányzókkal csütörtökön megtartott videokonferencián, amely után több nagyvállalat moszkvai központjánál megkezdődött az irodai dolgozók visszatérése a távmunkához.

Putyin szerint Oroszországban az idejében bevezetett óvintézkedések miatt ma jobb a helyzet, mint máshol sok helyütt, de hangsúlyozta, hogy "nem szabad ellazulni, mert a helyzet kardinálisan megváltozhat".

"Nem akarnánk, nagyon nem akarnánk visszatérni azokhoz a korlátozó intézkedésekhez, amelyeket idén tavasszal vezettünk be, ezért mindenképpen ki kell terjeszteni a tesztelést, a jelenlegi, nem megterhelő követelményeket be kell tartani, és párbeszédet kell folytatni az emberekkel" – mondta.

Arra intette a regionális vezetőket, hogy a dialógus ne öltsön kemény formát, amikor az óvintézkedések erőltetése elutasításba ütközik. Kiemelte az idősek és a krónikus betegek megóvásának fontosságát. Mint mondta, biztos benne, hogy a szövetségi és a helyi szinten meghozott intézkedések nyomán javulni fog a helyzet.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester csütörtökön arra kérte a Sberbank, a Yandex, Rosztyeh és más nagyvállalatok vezetőit, hogy az őszi-téli járványidőszakra való tekintettel alkalmazottjaik egy részét rendeljék vissza távmunkába, anélkül, hogy a fő munkafolyamatok megsértsék. A Pjatyorocska és a Karuszel nagy élelmiszer-üzletláncok tulajdonosa, az X5 Retail Group közölte, hogy ezt már kedden megtette, és meghosszabbították a távmunkát az orosz postánál is.

A Covid-19 elleni első orosz vakcinát kidolgozó Gamaleja Intézet csütörtökön arról adott ki tájékoztatást, hogy megkezdte oltóanyagának kipróbálását a 60 évesnél idősebb korosztályon és más veszélyeztetett csoportokon.

Oroszországban csaknem 6600, Moszkvában pedig ezret meghaladó új Covid-19-esetszámot jelentettek csütörtökön, ami mindkét esetben a nyár óta mért új rekordot jelent.

(MTI)
Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.