Florida igazságügyi vezetője, Ashley Moody csütörtökön FBI-vizsgálatot sürgetett Michael Bloomberg amerikai milliárdos ellen a választási törvénnyel történt visszaélések gyanúja miatt.

Ashley Moody szerint

Bloomberg megsérthette a floridai választási törvényt azzal, hogy legalább 17 millió dollár gyűjtésére szólított fel 32 ezer volt elítélt büntetésének kifizetésére annak érdekében, hogy ezek az emberek is szavazhassanak november 3-án az elnökválasztáson.

Michael Bloomberg – aki indult a demokraták elnökjelöltségéért is – nyíltan elkötelezte magát Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett, akinek kampányát anyagilag is támogatja. A The Washington Post nyilvánosságra hozta a milliárdos egyik emlékeztetőjét, amelyben Bloomberg azt írta:

tudjuk, hogy a floridai győzelemhez szükségünk van meggyőzésre, késztetésre, új szavazókra Biden mellett. Ez azt jelenti, hogy új utakat kell felkutatnunk a szükséges szavazatok megtalálásához, miközben tudjuk, hogy nagyon sok szavazatot már előre eldöntöttek.

Ashley Moody szerint ez a feljegyzés aggodalomra ad okot, mert

azt sejteti, hogy egy meghatározott szavazói csoportot közvetve vagy közvetlenül pénzzel vesznek rá bizonyos irányú szavazásra.

Az igazságügyi vezető leszögezte: ez sérti a floridai választási törvényt, függetlenül attól, hogy melyik pártról van szó.

FBI-nyomozás lehet: Bloomberg elítéltek büntetését fizette ki, hogy szavazhassanak az elnökválasztáson

A floridai törvények értelmében nem lehet közvetve vagy közvetlenül bármilyen nagyságú értékkel meggyőzni, vagy elcsalogatni szavazókat

– hangsúlyozta Moody.

Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak nyilatkozva szintén törvényellenesnek nevezte Bloomberg kísérletét.

Teljes mértékben törvényellenes, amit tett

– hangsúlyozta az elnök, majd hozzátette, hogy ez totális bűncselekmény.

Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója rendeletben mondta ki, hogy a bűncselekményért elítélteknek minden büntetést, kárpótlást, és más jogi pénzügyi kötelezettséget ki kell fizetniük ahhoz, hogy ismét szavazhassanak. A kormányzói rendeletet civilszervezetek megtámadták, de szeptemberben egy bírósági ítélet elutasította a keresetüket, helybenhagyva ezzel a kormányzó döntését.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI9

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Mi ennél sokkal kreatívabbak vagyunk, buszokkal hozatunk import szavazókat, továbbá még a határon túli halottak nevében is lehet szavazni.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.