Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok részvétele enyhén elmaradt az országos átlagtól a vasárnap tartott romániai önkormányzati választásokon.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ezt azzal magyarázta az RMDSZ kolozsvári eredményvárójában tartott sajtótájékoztatóján, hogy mintegy 50 településen nem volt verseny a polgármesteri tisztség elnyeréséért, csak az RMDSZ jelöltje pályázott a tisztségre.

Ahol egyetlenegy jelölt volt, ott a mozgósítás gyengébben ment, és kevesebben vettek részt. A különbség ezekből a településekből adódik

Hozzátette: ahol csak egy jelölt volt a polgármesteri tisztségre, ott az emberek úgy gondolták, hogy a versenyt már megnyerték. Kelemen Hunor elmondta:

az erdélyi megyék közül Maros, Bihar és Szilágy megyében a részvétel meghaladta, Szatmár megyében pedig megközelítette az országos átlagot.

Sajtótájékoztatója előtt Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: míg országosan 46,02 százalékos volt a részvétel, az RMDSZ a magyar szavazók részvételét 44,6 százalékosra becsüli. Hozzátette:

elsősorban Székelyföldön maradtak távol sokan az urnáktól, ahol az RMDSZ jelöltjeinek nincsen igazi kihívójuk.

Sepsiszentgyörgyön például a választók 27,2 százaléka, Csíkszeredában 32,3 százaléka adta le a szavazatát.

Kelemen Hunor kijelentette: várják a szavazatszámlálás eredményeit. Arra számítanak, hogy – akárcsak 2016-ban – 200 körüli polgármesteri tisztséget szereznek a szövetség jelöltjei, és négy megyében is az övék lesz a tanácselnöki tisztség.

Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: nem tudnak arról, hogy súlyos visszaélések történtek volna a választásokon. Hozzátette: az emberek fegyelmezetten mentek szavazni, betartották a járványügyi szabályokat, vigyáztak egymásra és a szavazókörben levőkre.

Kelemen Hunor elmondta:

nincsen rálátásuk arra, hogy mennyien jöttek haza Erdélybe Magyarországról azt követően, hogy a magyar kormány lehetővé tette a szavazók korlátozások nélküli visszatérését.

Úgy vélte: elsősorban a határ menti övezetben lehetett hasznos a bejelentés.

Szerinte ez természetes gesztus volt a magyar kormány részéről, amit értékelni illik, nem kritizálni.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kiss Gábor

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
simmering73
"Szerinte ez természetes gesztus volt a magyar kormány részéről, amit értékelni illik, nem kritizálni." Könnyű más [email protected]ával verni a csalánt, Humor Hunor.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. October 22., 21:13
Polgár Tünde felől rárohadhat a fiára a koszos ruhája
Itthon - 2020. October 22., 20:56
Motoros és egy teherautó csapódott egymásba