Beomlott a heves esőzések miatt a frissen felújított Nemzeti Múzeum egy része Jemen harmadik legnagyobb városában, Taizzban, ami újabb csapást jelent a fegyveres konfliktus sújtotta ország kulturális örökségére.

A hajdani török palota, amely Jemen egyik utolsó uralkodójának rezidenciájaként is szolgált, 1967 óta működik múzeumként, ám azóta számos bombatalálat érte, gyűjteményét kifosztották.

Az épületet részben helyreállították 2019-ben, ám a heves esőzések nyomán az egyik főbejárata beomlott a múlt héten.

Ramzi al-Damini múzeumigazgató az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az esőzések az ország összes kulturális és történelmi helyszínére fenyegetést jelentenek, és arra buzdította a nemzetközi közösséget, hogy lépjenek közbe Jemen kulturális örökségének megóvása érdekében.

A felújítási munkálatoknak hála a múzeum homlokzata, okker téglafalai és boltíves ablakai ismét régi fényükben tündököltek, más részein azonban a falak és a padlózat továbbra is omladoztak, kiszolgáltatottá téve az épületet a Jement hónapok óta sújtó heves esőzéseknek.

Az áradások sok ember halálát okozták, és megrongálták egyebek között a főváros, Szanaa világörökségi részeit.

A taizzi múzeumot a tervek szerint 2023-ban nyitják meg újra a látogatók előtt, amikorra az illetékesek reményei szerint véget ér a konfliktus.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között, és a konfliktusba 2015-ben Szaúd-Arábia szövetségeseivel együtt katonailag is beavatkozott.

A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. Az országban a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki, amelyen csak tovább ront a koronavírus-járvány.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.