Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése probléma az egész nemzetközi közösség számára – jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter beszédében, amelyet kedden mondott el az ENSZ-közgyűlés általános vitáján a dpa német hírügynökség előzetes közlése szerint.

Maas elítélte a támadást mint a vegyi fegyverekre vonatkozó tilalom megsértését. Németországi, franciaországi és svédországi laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy Navalnijt az egykori Szovjetunió hadseregének laboratóriumaiban kifejlesztett Novicsok típusú harci idegméreg egyik változatával mérgezték meg.

Felszólítom Oroszországot, hogy tegyen többet az ügy kivizsgálása érdekében. Egy olyan esetnek, mint ez, következményekkel kell járnia

– jelentette ki a német diplomácia vezetője, hozzátéve: az Európai Unió fenntartja magának a jogot arra, hogy szankciókat vezessen be. Maas megköszönte Németország nemzetközi partnereinek egyértelmű támogatásukat.

Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, a helyhatósági választások előtt ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. A kómában lévő férfit augusztus 22-én szállították Berlinbe a Charité klinikára.

Az ellenzéki politikus 32 napot töltött a kórházban, 24-et az intenzív osztályon. Orvosai szeptember 23-án közölték, hogy állapota kellően javult ahhoz, hogy járóbeteg-ellátás keretében folytassák kezelését.

A Kreml tagadja érintettségét az ügyben.

A német külügyminiszter videoüzenetében bírálta a nemrég hatodik elnöki tisztségére beiktatott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, akit az EU nem ismer el, arra hivatkozva, hogy az augusztusi fehéroroszországi elnökválasztások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek.

Ennek is következményekkel kell járnia, ha valóban komolyan állunk hozzá értékeinkhez és nemzetközi megállapodásainkhoz

– jelentette ki Maas, hozzátéve: az EU lehetséges büntetőintézkedéseket fontolgat ezzel az üggyel kapcsolatban is.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta rendszeresen tüntet az ellenzék, és követeli a választás hivatalos győztesének, Lukasenkának a lemondását. A biztonsági erők egyre kíméletlenebbül járnak el a tüntetőkkel szemben, már több mint hétezer embert vettek őrizetbe. Az elnökválasztáson Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is elnyerve a mandátumot. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Cihanouszkaját tekinti államfőnek.

Maas beszédében ezenkívül óva intett a líbiai háborúba való beavatkozástól. A német kormány és az ENSZ újabb Líbia-csúcsot tervez, amelyet a tervek szerint október 5-én tartanának videokonferencia keretében.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.