Gerhard Richter nem fest többé, lezárta élműve katalógusát. A 88 éves német művész utolsó nagyszabású projektjében a saar-vidéki Tholey Apátság három ólomüveg ablakának mintáját tervezte meg. A német művész egy felkérésnek eleget téve készítette el utolsó nagy, sorszámmal is ellátott munkáját. A 88. életévében járó Richter három festett üvegablakot készített és adományozott a Tholey Apátságnak, amelynek kivitelezését egy magán befektető állta. A több mint 9 m méter magas ablakokat, amelyeknek terveit már tavaly nyáron nyilvánosságra hozták, mindenki nagyon várta főként, hogy a művész már nem vállal el nagyobb projekteket. Mint mondja „határozottan ez az utolsó számú munkám”, korából és egészségügyi állapotából adódóan inkább már csak kisebb rajzokkal, tervekkel szeretne foglalkozni. Richter mindvégig katalógust vezetett saját életművéről amelyet most ez a projekt zár a 957. helyen, a katalógust 1962-ben indította Asztal című művével.

Forrás: pannonhirnok.com
Feltöltő: orfeusz
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
legott
Szeretné "hidip"-et egy éjszakára? Üdvözöljük - baseball ütőt ne hozzá', azt mi adjuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.