Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján.

Támadás ért egy zsidó diákot Hamburgban

Fotó: Jonas Walzberg / picture alliance - Getty Images

Az országos lap két regionális közszolgálati médiatársasággal, a Norddeutscher Rundfunkkal (NDR) és a Westdeutscher Rundfunkkal (WDR) közösen működtetett tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint a "nyilvánvalóan antiszemita támadás" áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta.

Az SZ, az NDR és a WDR jelentésében rámutatott, hogy az incidens a legutóbbi súlyos németországi antiszemita bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt. Hozzátették, hogy a támadó öltözéke is a 2019. október 9-én történt esetet idézi.

A hallei támadó a hatóságok megállapítása szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból próbált bejutni a zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jóm-kipúr – az engesztelés napja – alkalmából.

A német férfi korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart bíztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt. A Szász-Anhalt tartományi város zsinagógájának kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe se jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Borzasztóan nehéz megelőzni az ilyen eseteket. Uganakkor nem tudom elképzelni, hogy a környezete ne tudjon a szándékáról, vagy az interneten keresztül ne lehessen kiszűrni. Mellesleg menekülés közben le kellene lőni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Gyütt Mönt
@Shikari: írtad, hogy minket több oldalról támadtak.Legutóbbi háborúban mi támadtunk, mentünk hívatlanul a Donhoz. Még az USÁ-nak is hadat üzentünk. Szólj ha forrást kérsz, van bőségben.
csak úgy....
@Shikari: a patkány csatorna töltelék! tibim, a te höseid (öseid) kétes figurák lehettek,csak nem alvilági dugulás elhárítók voltak!? szorgalmasabbak lehetek mint te,mert te itt csak kevered a .zart,viktor nevében.
Gyütt Mönt
@Shikari: azok áldozatok voltak, ágyútöltelékek. Nem hősök.
kokopelli
@csak úgy...: ...azt nem közlik a hírek,hogy a merénylő német nemzetiségével miért éppen Kazachsztánból
jött?A háború után a német származású lakósság nagy részét az akkori oroszok válogatás nélkül Kazahsztán-
ba deportálták.Főleg az oroszok, akiket nem érdekelt ,hogy résztvettek-e a zsidóüldözésben!(A M.o.-i svábokat-
is kitelepítették a háború után!)Én ismerek olyan családot aki 1989-után a SzU-ból áttelepült Németországba!!
Szomszédom volt egy "Konrad" nevű család,akik meséltek a ki -és visszatelepítésről!Természetesen nem kisseb-
bíti a lövöldöző tettét a múlt,de a volt keletnémet területeken is a zsidókat pécézik kik ki a szélsőjobbos szemét-
ládák, akiket az AfD félnázi párt,meg csak sunyin néz és uszít !)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.