Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján.

Az országos lap két regionális közszolgálati médiatársasággal, a Norddeutscher Rundfunkkal (NDR) és a Westdeutscher Rundfunkkal (WDR) közösen működtetett tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint a "nyilvánvalóan antiszemita támadás" áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta.

A hamburgi rendőrség vasárnap esti közleménye szerint őrizetbe vettek egy 29 éves, a német hadsereg (Bundeswehr) egyenruhájához hasonlító öltözéket viselő német férfit, aki egy összecsukható ásóval rátámadt egy 26 éves férfira a helyi zsidó közösség temploma (Synagoge Hohe Weide) előtt.

Hírportálok egy rendőrségi szóvivőre hivatkozva azt írták, hogy a támadó német állampolgár és kazahsztáni származású. Kihallgatása nehezen halad, mert igen zavartan viselkedik. Zsebében találtak egy cetlit, amelyen egy horogkereszt látható.

Az SZ, az NDR és a WDR jelentésében rámutatott, hogy az incidens a legutóbbi súlyos németországi antiszemita bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt. Hozzátették, hogy a támadó öltözéke is a hallei esetet idézi.

Halléban 2019. október 9-én történt zsidóellenes bűncselekmény. A támadó a hatóságok megállapítása szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból próbált bejutni a zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jóm-kipúr, az engesztelés napja alkalmából.

A német férfi korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart bíztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt. A Szász-Anhalt tartományi város zsinagógájának kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe se jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

(MTI)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@ómió: Mit mondjak neked? Ertelmesen nem tudsz sem irni, sem gondolkodni, tul primitiv vagy, ugyanazokat a szavakat ismetled. Erre a szintre sajnos nem tudok lesüllyedni, nekem nagyon mely. Szopjatok egymast napi 25 oraban durrfinggal meg a hascsikarival, harmatoknak talan összejön az 50es IQ. Idötök meg van, hiszen a mocsokert fizetnek itt titeket. Ciao kis primitiv naci!
ómió
@teuton: Te meg a "lesüllyedés"...! A bolsi pöcegödröd aljáról sipákolva nem sok félnivalód lehet tőle! Akik meg itt egymást szopják, azok a magadfajta bolsi tetvek - kórusban, Böszmesegget nyalogatva az efftársi baksisért! Good by, bolSSi fajkretén! Boldogítsd az efftárSSaidat!
ómió
@Shikari:Innét (is) látszik, mivé "fejlődtek", amióta Sólyom efftársuk megakadályozta az elszámoltatásukat.
ómió
@Shikari: A vádirat nem férne el a kibertérben!
kokopelli
@teuton: Valahol leírtam,hogy 1945 után a SzU-ban sok évtized óta élő németeket Kazahsztánba deportálták!
1989 után visszatelepülhettek N.o-ba!Az hogy melyik etnikumokat gyűlőlték az nem volt soha világos!Zsidó,orosz,
szláv ?Azt tudom ,hogy a háború után a svábok közűl azok akik az NDK kerültek azok utáltálták az egész keleti
népséget a zsidókkal együtt! ..halkan suttogva!
teuton
@kokopelli: Ezt en mind tudom. A nemet szarmazasuak kitelepitese a Szovjetunio nyugati reszeröll Azsiaba, Sziberiaba viszont nem 1945 utan, hanem 1941töl Sztalin parancsara törtent, mert attol felt, hogy a nemetek elörenyomulasaval ezek a nacikhoz partolnak at. Kb- 1 milliot vettek at a nemetek, ezek es a 2. generacio az AfD es a nacik leghübb követöi, mert masodosztalyu allampolgarkent keresnek naluk meg gyengebbet, azok pedig a külföldiek. Nem feltetlenül a zsidok, mert aki nem tudott közülük nemet ösöket, vagy egy nemet farkaskutyat igazolni, az szerzett zsido szarmazast igazolo papirokat es azzal települt at. A legtöbb uj zsido közösseg ezekbök az "orosz zsidokbol" jött letre, sok helyen atvettek az iranyitast a regi közössegekben is. Azonnal kaptak allampolgarsagot, anyagi karteritest, lakast, nyugdijat, segelyt. Egymas között maig oroszul beszelnek -ha masok nem halljak-, orosztevet neznek es Potyint imadjak. Jobban utaljak a muszlomokat, mint a nemetek. Orosz boltjaik vannak orosz arukkal, orosz diszkoik, mert a 2. generacio sem tekinti magat nemetnek, az otthoni orosz szokasokban-nyelvben nöttek fel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.