Rendkívüli állapotot hirdettek ki Rjazany megyében az orosz hadsereg zseltuhinói lőszerraktárának kigyulladása miatt, a balesetben hat ember sérült meg.

A balesetet az okozta, hogy a környék füves területén tűz keletkezett, amelyet az erős szélben a csapatalegység tűzoltói nem tudtak eloltani, a lángok pedig átterjedtek a katonai objektumra.

A környező falvakból öt kilométeres körben kitelepítettek több mint 2300 embert, és lezárták a Kaszpij szövetségi autópályát. A Gazprom elzárta 13 település és egy laktanya gázellátását.

Az orosz védelmi tárca szerint az oltásban csütörtök reggel 650 tűzoltó és katona mellett 194 egységnyi technika, köztük két tűzoltótank és több páncélozott autó vett rész. A helyszínre vezényeltek egy tűzoltóvonatot, valamint készültségbe helyeztek négy Il-76-os repülőgépet és három Mi-8-as helikoptert, és a tervek szerint robotokat is bevetnek a tűz megfékezésére.

A helyszínre érkezett egy 120 fős tűzszerészcsoport is. A környék megfigyelésére 17 drón szállt föl. Jelen van a rendkívüli helyzetek minisztere, Jevgenyij Zinyicsev.

A jelentések szerint a felrobbant lőszerek repeszei a raktár három kilométeres körzetében szóródtak szét. A lökéshullám és a szanaszét repülő törmelék többtucatnyi lakóház ablakait betörte.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.