Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott, köztük a Koordinációs Tanács tagjaival – számolt be egy államközeli tévécsatorna szombaton.

Lukasenka négy és fél órán át tartózkodott a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) vizsgálati fogdájában. Többek között találkozott Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölttel, akit még a választási kampány kezdetén bebörtönöztek. A megbeszélések témájáról semmit sem tudni, mert a felek titoktartást fogadtak.

A tárgyalás során Lukasenka állítólag azt hangsúlyozta, hogy "az alkotmányt nem az utcán írják". A Nexta fehérorosz ellenzéki hírportál értesülései szerint a változásról és az alkotmányról eshetett szó a találkozókon.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések. Az országot 26 éve vezető Lukasenka a szavazatok több mint 80 százalékát szerezte meg a hivatalos eredmények szerint, de az ellenzék úgy véli, választási csalás történt. A voksolás eredményét a nemzetközi közösség több tagja sem ismeri el. A megmozdulásokon ezreket vettek őrizetbe, és a legtöbb ellenzéki vezető börtönben ül, vagy kényszerből külföldre menekült.

Elképesztő: Lukasenka bement az ellenzéki foglyokhoz a KGB börtönébe

Eközben Nagy-Britannia nyomásgyakorlás céljából ideiglenesen visszahívta fehéroroszországi nagykövetét, Jacqueline Perkinst. Korábban több európai ország hasonló döntést hozott.

Lengyelország és Litvánia összesen 35 diplomatát rendelt haza minszki diplomáciai képviseletéről a fehérorosz hatóságok nyomására. Minszk a két diplomáciai képviselet létszámának csökkentését szorgalmazta "egyértelműen káros tevékenységük miatt".

Dominic Raab brit külügyminiszter elmondta: országa elítéli Fehéroroszország lengyel és litván diplomaták kiutasítására vonatkozó döntését.

Lengyelország és Litvánia befogadott több fehérorosz ellenzékit, akiket hazájukból elüldöztek.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Ki tudja, hogy milyen hátsó szándéka volt a látogatással kapcsolatban??? Valószínűleg nem egészen tisztességes, mert akkor lenne belőle hír!!!
Csizmás Kond
Ha már ennyire érzékeny a nemzetközi közösség a kisebbségek, jelen esetben a fehérorosz húsz százalékra akkor nem értem hogy a közösségén belül miért nem mutat példét, pl a spanyolországi katalonok esetében, az írek esetében a határontúli magyarok esetében, és még számos dologban ahol diktatorikus egyszerűséggel szóhoz sem engedik jutni az ellenkezőket de külföldön akár a seggüket is kinyalnák.
Gazella
Ezt a lukasenkot nem baszták seggbe a KGB között?? Kár!! Megérdemelné ha helyet cserélne velük.
csak úgy....
az öreg lukas csak arra vót kíváncsi,hogy hamarosan hol fog lakni..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.