Bűnszövetkezetben való részvétellel is meggyanúsították Nicolas Sarkozy volt francia államfőt 2007-es kampánya ügyében.

Bűnszövetkezetben való részvétellel is meggyanúsították négy napig tartó újabb kihallgatása után Nicolas Sarkozy volt francia államfőt 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében

- erősítette meg pénteken a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség a Mediapart tényfeltáró portál értesülését.

A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai diktátortól származó állítólagos támogatás ügyében 2018 márciusban indult eljárás Nicolas Sarkozy ellen passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás és közpénzzel való visszaélés gyanúja miatt.

A bűnszervezetben való részvétel a negyedik vádpont az ügyben a volt elnök ellen, aki 2007 és 2012 között volt hivatalban.

A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy a 2007-es kampányához összességében 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek.

Az ügylet ráadásul azért is törvényellenes, mert a francia jogszabályok tiltják a kampányok támogatását külföldről.

A volt államfő a Facebookon reagált az újabb meggyanúsításra, amely hétfőn történt az ügyészség tájékoztatása szerint.

A legnagyobb elképedéssel értesültem az újabb vádemelésről. Az ártatlanságomat ismét semmibe vették egy olyan döntéssel, amelyhez semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre bármilyen illegális finanszírozásról

- írta Nicolas Sarkozy.

A párizsi bíróság korrupcióellenes vizsgálóbírói azután döntöttek az ex-elnök elleni újabb vádemelésről, hogy a készpénzben érkezett pénzekről négy napon át kihallgatták. A gyanúsnak vélt pénzmozgás miatt egy volt munkatársát, Thierry Gauber-t január 31-én vádolták meg először bűnszövetkezetben való részvétellel.

Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen, hamisítás miatt tett feljelentése nyomán kezdett vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal – amelyen Sarkozy vereséget szenvedett a szocialista Francois Hollande-tól – közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Nicolas Sarkozy 2007-es kampányát. A vádakat akkor a volt francia elnök gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.

A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több volt vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette, köztük a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként fellépő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember, aki a francia vizsgálóbíróknak elmondta, hogy

2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen 5 millió eurót Nicolas Sarkozynek, aki akkor belügyminiszter volt, illetve kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak.

A nyomozást 2018 januárban törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával kiszélesítették, miután Nicolas Sarkozy volt kampánystábjainak tagjai azt vallották, hogy jelentős összegű támogatások érkeztek készpénzben 2007-ben, s őket abból fizették ki zsebbe.

Jóllehet tárgyi bizonyíték eddig nem került elő, a gyanús pénzmozgások miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség.

Nicolas Sarkozyt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt is vád alá helyezték 13 másik emberrel együtt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Egyéb efftársi ráhazudnivaló nincs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.