Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – közölték a francia hatóságok.

Lefejeztek egy tanárt Párizs közelében, Mohamed-karikatúra lehetett az indíték
Fotó: Youtube/AFP

Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia BMF TV ugyancsak arról számolt be, hogy a tettest agyonlőtték. A környéket lezárták, mert azt feltételezték, hogy a tettes robbanóövet erősített a testére. A tűzszerészek nem találtak robbanószert nála.

A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy

Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán. A helyi sajtó szerint ezért később fenyegetéseket is kapott.

Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

Az elkövető kilétéről ellentmondásos információk vannak. A Franceinfo hírrádió úgy értesült, hogy

a támadó egy 18 éves fiatal csecsen férfi, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból.

A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Értesülések szerint Jean Castex francia miniszterelnök a helyszínre indult. A BMF TV időközben arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök is odaindul a belügyminisztériumban tartott rendkívüli válságtanácskozást követően péntek este.

"Egy történelemtanár meggyilkolása támadás a véleménynyilvánítás szabadsága és a Köztársaság értékei ellen. Egy tanárt megtámadni annyit tesz, mint megtámadni minden francia állampolgárt és a szabadságot"

- hangsúlyozta Twitter-üzenetében Richard Ferrand, a francia nemzetgyűlés elnöke.

"Az iszlamizus háborút folytat ellenünk: erőszakkal kell kikergetnünk az országból"

- reagált Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke mikroblogján a történtekre.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Szeptember végén késsel megsebesítettek két embert a Charlie Hebdo korábbi párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A szeptember végi támadás főgyanúsítottja a francia szatirikus hetilapon akart bosszút állni Mohamed-karikatúrák közlése miatt.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szeparepa2
No panik, vityernyák küld oda is pár sulismasszert...
Jozefina
A radikális iszlamistákat ki kellene tiltani az EU-ból mindörökre, teljes le és felmenőikkel együtt!!!
ómió
A migráció, mint "pozitív fenoména"!
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
kokopelli
@Jozefina: ...az a baj,hogy az elkövetés után derül ki,hogy egy fanatikus szemétláda a merénylő!...(:-()
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.