Könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét szombaton kora este a szlovák rendőrség azt a néhány száz szélsőséges futballszurkolót, akik a kormány székháza előtt tüntettek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bevezetett intézkedések ellen és Igor Matovic miniszterelnök lemondását követelték.

A tüntetők égő petárdákat dobáltak a kormány udvarába, vulgáris szavakat skandáltak a miniszterelnöknek címezve, és megpróbálták betörni a kaput – jelentette a közszolgálati TASR hírügynökség.

A rendőrség sorfalat vont az épület elé és az agresszív tüntetők ellen könnygázt, illetve vízágyút vetett be. A tüntetőkkel, akik közül a TASR szerint többen az ittasság jeleit mutatták, konfliktuskezelő rendőrségi szakértők is megpróbáltak kommunikálni.

A rendőrök és a tüntetők összecsapásában mindkét oldalon többen megsérültek. A hatóságok több személyt őrizetbe vettek, de pontos számuk egyelőre nem ismert.

A pozsonyi kormányellenes tüntetésre az országos veszélyhelyzet idején került sor, amikor egyebek közt tilos hatnál több személy köztéri gyülekezése.

Roman Mikulec belügyminiszter a történtekre reagálva kijelentette, hogy a felelősek nem kerülik el a büntetést. Mikulec szerint a rendőrségnek azért kellett erőszakot alkalmaznia, mert a tüntetők a hatóságok ismételt felhívására sem voltak hajlandók feloszlani.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Névsor az idiótákról és ha megbetegszenek nincs kezelés! Ha nincs vírus, nincs fertőzés, nem kell védekezni, ne legyen ezzel kapcsolatos orvosi ellátás sem számukra!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Shikari
Az Szfe kis hülye terroristái is ilyet érdemelnének!
Nessy
Névsor az idiótákról és ha megbetegszenek nincs kezelés! Ha nincs vírus, nincs fertőzés, nem kell védekezni, ne legyen ezzel kapcsolatos orvosi ellátás sem számukra!
simmering73
@Shikari: Te már szombat este hülyébb vagy, mint vasárnap este leszel., te kotonszökevény.
Peller Anikó
@Nessy: Jó, de rácsos karanténnal, mert fertőzőek.
fideszes gyökér
az volt már hogy a @Shikari egy cigányszopó félázsiai maffiózó geci?
csak úgy....
@Shikari: jajj tibi,te csak irigykedsz ! te reggel sem tudnál fölkelést szervezni magadnak,ha ippeg dógoznod köne menni..
Pálinkás Pál
@Nessy: most azt kell mondjam egyetértek veled...persze ez nem okozna senkinek gondot, mert most sem a "futballhuligánok" terhelik le az egészségügyi rendszert...ők maximum kicsit köhécselnek ,ha elkapják...,de akkor az érem másik oldala is legyen...nekik nincs maszk, és nem vonatkoznak rájuk a hülye rendeletek...
Ludas Matyi
@Pálinkás Pál: ugyan ez van nemetorszagban is. Ha a nep tüntet rögtön azt mondjak, hogy a Neonacik tüntetnek. Ha magyarorszagon tüntetne a nep azt terjesztene a kormany ,hogy az ellenzek tüntet, akiket a Soros fizet. ;-((((
Pálinkás Pál
pontosan...vége lehetne már ennek a marhaságnak... kicsit túl hypolták ezt a covidot
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: csak éppen most hypózunk bele, örülhetsz.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: figyu..mondtam már, amikor valamivel bizonyítani is tudod...a napi halálozások száma semmivel nem magasabb mint évekre visszamenőleg...no most, akkor ez hogy lehet, hogy naponta van 20-30 covid áldozat...azt semmivel nem halnak meg többen mint tavaly ilyenkor!! arról nem beszélek,ha akarsz utánanézel...mellesleg az év első 4 hónapjában...amibe már két covidos hónap is volt 3800-al kevesebben haltak meg Magyarországon,mint tavaly ugyanezen időban...,ennek is utána nézhetsz..és ha nem is örülök...de tegnapelőtti hír,olvastad a WHO legújabb ajánlását??? "ne legyenek lezárások,karantén,távolságtartás,,mert több áldozattal fog járni mint a járvány!!" nem pontosan idéztem,de ha akarod megnézed, a propin is fenn volt...ja...hogy én ezt mondtam régóta, lehet lottóznom kéne!!!mint az adatok mutatják ezek az intézkedések szerte a világon szart sem érnek,mert nem a probléma gyökerét kezelik!!!
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Szerintem is a gyökereket kellene kezelni.
Nessy
@Pálinkás Pál: Igazad van! Hulljon a férgese,Legalább több marad a tb és nyugdíj kasszába, amit másra lehet költeni! A napi halálozás szám nem az összes, hanem csak a bizonyítottan Covid halákozás számot mutatja. Kivéve, akit nem oda sorolnak.Mert arra is akadt már precedens.
Shikari
Ha a liberpatkány sajtó futballhuligánozik akkor azok bátor hazafiak voltak akik kiálltak magukért!
Pálinkás Pál
@Nessy: ne nálam reklamálj...a termėszet már csak ilyen...általában az öregek halnak...bár nem értem, mi köze ennek a drukkerekhez?
1magyar
A foci mindig is huligánokat nevelt ki.
levarosbukta
@Peller Anikó: Tele volt tömve mindenféle ellenőrizetlen [email protected] szteroiddal, ha nem a virus akkor ez vitte volna el előbb vagy utóbb.
Peller Anikó
@levarosbukta: Előbb vagy utóbb téged is elvisz amit megeszel (iszol, teszel).
Shikari
A liberalizmus mindig deviáns állatokat nevel ki!
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok