A tüntetők és a rendőrség erőszakos összecsapásába torkollott vasárnap délután a prágai Óvárosi téren megtartott tiltakozó akció a cseh kormány koronavírussal kapcsolatos óvintézkedései ellen.

Rendőrökre támadtak a szükségállapot elleni tüntetők Prágában

Fotó: Lukas Kabon/Anadolu Agency – Getty Images

A tiltakozó akciót eredetileg a futballszurkolók szervezték a közösségi hálózatokon keresztül, de néhány civil mozgalom is támogatásáról biztosította. A Polgári Szabadságjogok Mozgalma (HOS) végül is másfélórás tüntetést szervezett Prága központjában.

Az akció lezárása után a tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai rátámadtak a rendőrökre, akiket kövekkel, üvegekkel, sörösdobozokkal és más tárgyakkal dobáltak meg. Az agresszív tüntetőket, többnyire az arcukat sállal, kendővel eltakaró fiatalokat, végül rendőrségi kommandósok, lovasrendőrök könnygázzal és vízágyú bevetésével szorították csak ki a térről. Számos tüntetőt őrizetbe vettek.

Bár Csehországban szükségállapot van érvényben, a hatályos szabályok szerint egy politikai megmozdulást nem lehet betiltani. A résztvevők számát azonban legfeljebb ötszázban határozza meg a szabályzat.

Az Óvárosi téren lezajlott akción a résztvevők megengedett számának sokszorosa követelte az óvintézkedések enyhítését. A nagyrészt fiatal tüntetők többsége arcmaszk nélkül vett részt az akción. A tömegben néhány kormányellenes, illetve Milos Zeman államfőt bíráló transzparens is feltűnt.

A tüntetésen felszólalók az emberi szabadságjogokra hivatkozva követelték elsősorban a kötelező maszkviselés megszüntetését, és vendéglátóipari korlátozások feloldását is.

Jan Hamácek belügyminiszter nagyon felelőtlennek minősítette az akciót, amelyet több mint ezer rendőr és kommandós biztosított. A rendezők szerint mintegy ötezer ember vett részt a tüntetésen, a rendőrség háromezerre becsülte a részvételt.

Csehországban az utóbbi hetekben gyorsan terjed a járvány, szombaton is majdnem kilencezer új igazolt fertőzést mutattak ki, ami a hétvégi napokon az eddigi legmagasabb szám.

A dpa német hírügynökség korábban csak "szurkolói" tüntetéskén tudósított az eseményről, beszámolva arról, hogy a rendőrség közlése szerint több mint kétezren vettek részt a demonstráción.

A tüntetés később alakult politikai jellegűvé, és több más szervezet is csatlakozott hozzá, s végül a Polgári Szabadságjogok Mozgalma (HOS) vált a másfél órás megmozdulás fő szervezőjévé.

MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nos...ébredeznek az emberek...aki nem agyhalott ,az pontosan tudja ,hogy maszkot az viseljen aki beteg...az meg hogy az orrot is el kell takarni,nonszensz egy cseppfertőzésnél...ugyanis amire a maszkosok előszeretettel hivatkoznak az "aerosol" az a kilélegzett levegő,meg a nyál keveréke...nos mutassa be valaki ,ezt hogy teszi az orrán keresztül!!!
jesz
e hír olvastán világosodtam meg, miért nem mer a hatalom keményebb óvintézkedéseket hozni...

...akkor még itt van ez a színházfoglalás is...meg még néhány zavaros ügy...itt is tünti, ott is tünti, egyszerre már veszélyesen sok lenne...
czicc
Tömegverekedés közben váratlanul futballmeccs tört ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.