A Manchesterhez közeli Liverpoolban és tágabb körzetében már a múlt hét óta a nagyon magas szint van érvényben.

A brit kormány saját hatáskörében elrendelte a legmagasabb koronavírus-készültségi szint életbe léptetését Manchesterben és tágabb környékén is, miután erről nem sikerült a helyi vezetéssel megállapodásra jutni

– közölte kedden Boris Johnson miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány a szükséges szabályozási intézkedéseket csütörtökön a parlament elé terjeszti; a legmagasabb készenléti fokozat pénteken nulla órától lép életbe az északnyugat-angliai nagyvárosban és kiterjedt vonzáskörzetében.

A kormány és Manchester polgármestere, Andy Burnham között tíz napja folyik időnként meglehetősen éles hangvételű vita a legmagasabb szintű járványkészültség helyi bevezetéséről.

Burnham és a térség több más közigazgatási vezetője szerint a kormány nem hajlandó megfelelő pénzügyi segítséget nyújtani a régió üzleti szektorának a korlátozó intézkedések okozta veszteségek pótlására és a rászorulók támogatására, ezért a polgármester a kormány kérése ellenére nem volt hajlandó a készenléti szint emelésére.

Johnson kedd esti sajtótájékoztatóján bejelentette:

a kormány rendeletére életbe lépő legmagasabb készenléti fokozat értelmében péntektől Manchesterben és a környező érintett térségekben is be kell zárniuk a puboknak, bároknak és más olyan vendéglátóhelyeknek, amelyeknek nem fő profiljuk a helyben készülő ételek felszolgálása.

Emellett

a nem egy háztartásban élők nem tarthatnak összejöveteleket zárt terekben és egyes kivételektől eltekintve közterületen sem.

Johnson közölte azt is: a kormány nyomatékosan azt tanácsolja, hogy senki ne utazzon a korlátozásoktól érintett térségbe, sem onnan más országrészekbe.

Andy Burnham polgármester a miniszterelnöki bejelentésre reagálva szégyenteljesnek nevezte az intézkedést, különösen azt, hogy a kormány 22 millió font (8,9 milliárd forint) pénzügyi segélyt ajánlott fel a város által kért 65 millió font helyett. Burnham kijelentette, hogy

így nem lehet egy országot vezetni.

A kormány és a manchesteri városi vezetés közötti vita jelenleg a legélesebb belpolitikai konfliktus Nagy-Britanniában. Az ügy a brit sajtóban háttérbe szorítja azt a szintén meglehetősen elmérgesedett vitát is, amely London és az Európai Unió között zajlik a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

Az Angliában nemrégiben bevezetett új, háromfokozatú készültségi rendszerben a közepes szint a legalacsonyabb, utána következik a magas, majd a nagyon magas fokozat, egyre szigorodó korlátozásokkal.

A Manchesterhez közeli Liverpoolban és tágabb körzetében már a múlt hét óta a nagyon magas szint van érvényben.

Londonban szombat óta a középső, vagyis a magas készültségi fokozat érvényes.

Nagy-Britannián belül jelenleg az északnyugat- és északkelet-angliai országrészekben a legmagasabb a koronavírus-fertőzési ráta.

A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az ország egészében a kedd estével zárult 24 órában 21 331 új koronavírus-fertőzést szűrtek ki; a fertőzés okozta Covid-19 betegségben az elmúlt egy napban 241-en haltak meg.

A nagy-britanniai halálos áldozatok száma ezzel 43 967-re emelkedett.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.