Abortuszellenes koalíciót kötött Magyarország a világ 31 másik országával csütörtökön Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában tartott virtuális tanácskozáson.

A magyar kormány ismét díszes társaságba került: itt az abortuszellenes koalíció

A „Genfi Konszenzus Nyilatkozatának” elnevezett kiáltványt Orbán Viktor kormánya mellett olyan illiberális ikonok is támogatták, mint Donald Trump amerikai vagy Jair Bolsonaro brazil elnök – írja a 444.hu.

Mi több, Magyarország, az Egyesült Államok és Brazília három másik autoriter országgal, Egyiptommal, Indonéziával és Ugandával közösen kezdeményezői voltak a nyilatkozatnak, amit rajtuk kívül még olyan, nem éppen az emberi, pláne nem a női jogok korlátlan érvényesítéséről ismert országok írtak alá, mint Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Irak, Szudán, Dél-Szudán vagy Líbia.

Európából mindössze három ország írta alá. Hazánkon kívül az egyik az a Lengyelország, a másik Belarusz.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

101 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Sokáig éljen a maradi ostobaság ! Elvégre valamiben mi is szeretnénk az élbolyhoz tartozni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Sokáig éljen a maradi ostobaság ! Elvégre valamiben mi is szeretnénk az élbolyhoz tartozni.
luiz
Remélem minden fideszest megerőszakolnak a migránsok, még a nőket is
Gazella
Megnyilvánult az ostobaság legmagasabb foka! EU kitörölteti a valagadat ezzel a törvénybe hozással dagadék!
csak úgy....
Abortuszellenes koalíciót kötött Magyarország! :) a neoliberális orbánék már csak így tudnak konzervatívkodni! :) röhely...
hogy fog örülni a 10 gyerekes cigányasszony,hogy szülhet még párat!
csipetke
Orbán megvárta,hogy a "példaképei" miben foglalnak állást,és megy utánuk,bármekkora ostobaság legyen is az. Nagyjából mindennel így van orbán. A kormánya meg buzgón bólogat,hiszen így válogatta őket össze.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 07:54
Te hány gyereket szültél már,hogy így kiállsz az abortusz ellen?
Csal nem meddő vagy,pedig éjjel nappal seggbe kúratod magad.
kulabombaafityiszre
Érdekes mindig az ilyen félnótás impotens vezetők vergődnek legjobban az abortusz ellen,
pedig ennek hozzá kéne tartoznia a nők önrendelkezési jogához,mert nagy teher egy nőnek ha abortuszhoz kell folyamodnia.A mondást idézve:Anya csak egy van.
Csizmás Kond
Mindent nem kell túllicitálni. Nem arról van szó, hogy nem lehet abortuszt végrehajtani csupán arról, hogy ne az legyen minden dugás következménye...amúgy aki ezt nem érti annak mindegy.
namihami
A felvilágosodás mégnagyobb diadala érdekében...
És, a partnerek sora!?!?! Egyik nagyobb lumen, mint a másik. A szellem és erkölcs fároszai.
csak úgy....
@Csizmás Kond: mert te érted... :) te kis értelmes.
Clavigo
Már csak kegyes Urunk é- koreai ikertesója hiányzik ebből a brigádból..
lampa laz
"pláne nem a női jogok korlátlan érvényesítéséről ismert országok írtak alá, mint Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Irak, Szudán, Dél-Szudán vagy Líbia." ...Oszt majd ha megindulnak ejurópa felé, te leszel a legnagyobb üvöltő szél, mert ezek gyártják neked a migráncs utánpótlást, te idióta barom. Ezeken a helyeken már így is túlszaporodás van, olyanok mint a legyek. Hülye ember, te mindig a legrosszabb klubba lépsz be. Látszik, h a zsír már fölzabálta az agyadat.
Lepényleső
A legtöbbjében olyan demokrácia uralkodik mint nálunk? Ezért találta meg a lyukas zsákot az amit rávarrunk?
Nessy
@Csizmás Kond: Mondd, elolvastad mit fogadott el Lengyel ország?
Megtiltották a nem egészséges magzat elvételét is! Ezzel nagyon sok testi, szellemi fogyatékkal születendő gyermeket ítélnek méltatlan életre, és teszik tönkre a családjaikat! Sok esetben láttuk már, hogy az apa rövid időn belül belefárad, és tisztelet a kivételnek, kilép a családból, a probléma marad az anyára, ameddig bírja.
nezelodo
@Nessy: Jaj, egy érintettet akarsz meggyőzni? Van ahol generációk óta öröklődik a szellemi fogyatékosság!
Nessy
@nezelodo: 1950-s évek, Ratkó korszak! (kik is a libsi gondolkozásuak?)
Asszonynak szűlni kötelesség, lánynak dicsőség!
Hányan lettek meddők egy életre az "angyalcsinálók" tevékenysége miatt!
Nessy
@nezelodo: javítás! Bolsi gondolkodásuak a támogatói ennek az idióta ötletnek!! A libsik nem igy gondolják!
lusta
@Csizmás Kond: Megsúgom Önnek, drága sztrovacsek, nagy tévedésben él. Egy gyakorlati példa. A magzat a méhbeli rendelenes fejlődésének egyik következménye, hogy súlyos beteg és még magzati áállapotban el fog hunyni. Még ekkor sem lehet elvégezni az abortuszt! Majd, ha elhunyt, csak akkor. Addig a nő meg szenvedjen. Meg mindenki más. Persze ez Önt nem érdekli, mert jelenleg nem érintett.
Giovanni Alba
Ide írom, külön címzés nélkül, mert jönnek még a megszokott vaskalapos, szemellenzős idiótákon kívül mások is, a megfogant élet szentségére hivatkozva. Itt egy link, ami a magzati rendellenesség szűrésre mutat. Nem az intézetet akarom ezzel reklámozni, hanem a tájékoztatás a lényeges.
gendiagnosztika.hu/magzati-rendellenesseg-szures/
Nos, kicsit gondolkodjunk (van akinek ez nehezen megy, talán a fogalmat se érti, de próbáljuk meg) .
Képzeljük bele magunkat annak a várandós nőnek a helyzetébe (vagy az apáéba, ha így könnyebb) aki megtudja, hogy születendő gyermeke 99% valószínűséggel Down kóros lesz. Kinek lesz az jó, ha ez a gyermek világra jön? Milyen élete lesz? Milyen élete lesz a szüleinek? Csak most szembesültem egy másik veszéllyel, eddig ez számomra ismeretlen volt, talán azért, mert : "Az Edwards-szindrómával diagnosztizált magzatok közel fele már a méhen belül elhal. A világra jött csecsemők esetében szintén 50% az esély arra, hogy a baba megérje az egyhetes kort. Azok akik elérik a serdülőkort, súlyos fejlődési – és egészségügyi problémákkal küzdenek." Nos, ennyit az abortusz kategorikus tilalmáról. Érdekes lesz a reakció azon országok részéről, ahol nő az állam vagy a kormányfő.
Giovanni Alba
@lusta: Bocsánat, lehet hogy te lusta vagy, de én meg lassú, ám jó érzés, hogy körülbelül egyet gondolunk.
lusta
@Giovanni Alba: Országos barátom első leánya Down kóros. Tudom milyen nehéz nekik. Akkor még nem volt méhen belüli széleskürű vizsgálat. A második gyermekük egészséges. Akit nem érint, nagyon könnyen beszél.
csak úgy....
nem is értem,hogy min csodálkoztok!? egy focialista napkirályságban ez természetes.
human
Csak annyit mondanék, hogy elképzelni sem tudom milyen önfeláldozás kell ahhoz, hogy egy szülő felnevelje, sőt élete végéig ápolja sérült gyermekét.
Attól tartok, hogy akik a fejünk felett dönteniek azok saját jó anyagi körülményeikből indulnak ki. Mert milliós vagy több milliós havi jövedelemmel fel lehet fogadni ápolót, meg lehet venni a drága gyógyszert könnyedén és így könnyebb azt mondani, hogy vállalható feladat egy sérült gyermek, majd felnőtt gondozása. Mit tegyen az aki minimálbérből él vagy egyedül hárul rá ez a feladat? Isten majd segít?
ómió
Pedig a "botmixeres" magzatgyilkolászás, az annyira "haladóan liberális", meg még "efftársi" is, hogy ihaj!
Csizmás Kond
@Nessy: Szerintem ez így nem igaz. Az hogy megállapítható legyen, hogy a magzat egészséges-e vagy nem akkor már annyira előrehaladott állapotban van hogy annak elvétele nem az abortusz fogalmába tartozik bele.
Csizmás Kond
@lusta: Drága folytonkioktatniakaró, Rejtőszereplőkkel okoskodó kis lustaságom, kérem olvassa el amit Nessynek írtam és ha nem érti meg szóljon mert magának is leírom mégegyszer.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Te meg folyton-folyvást magát mindentudónak képzelő sans-coulotte, olvasd el amit én írtam. Nagyon korai szakaszban megállapítható génvizsgálattal. Ha nem érted, nem olvasol, akkor minek is szólsz bele?
lusta
@Csizmás Kond: Akkor bizony Ön, dráága sztrovacsek nincs tisztában a jelenlegi lengyel törvényekkel és AB döntéssel. Csak ketten, Piotr Pszczółkowski és Leon Kieres volt más véleményen. Pszczółkowski megemlítette, ...˝senki sem védi úgy a magzat életét, mint az anyja. Ehhez a védelemhez sem az államnak sem az AB-nak nem lehet beleszólása˝.
Csizmás Kond
@human: Ahhoz hogy valaki valamit elképzeljen nem kel valami nagy értelem de a megértéséhez annál több. ...hogy el tudd képzelni kéne tudd hogy mi a magzat és az embrió közötti különbség...mert az első nyolc hét az embrió és azután mivel már kezdenek kialakulni a test fő szervei válik magzattá...tehát az embrió elvétele az abortusz a magzaté má nem az...és ahhoz hogy abból észrevehető elváltozást ki lehessen mutatni már ki kell legyen fejlődve...bonyolult de nem nem érthetetlen.
Csizmás Kond
@lusta: ...éppen ezért védje és ne megölje...
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Ma nagyon könnyű mindent tudni csak olvasni kell és nem okoskodni.
...génvizsgálat...ha erről szövegelsz kéne tudd mi a gén...
kereső
Azt kivánom a magyar kormány tagjainak, orbánnak, varga juditnak, meg semmijennek- meg az egész középkori nézeteket képviselő magyar egyházak vezetőinek, papjainak- hogy legyen családjukban, sérült, beteg gyermek, és gondosokdjanak róla a gyermek élete végéig-ápolják, és tartsák életben egyedül, minimálbérből.
kereső
Agyrém amit a kormány=orbán művel.Novák katalinnak kéne ez ellen a leghangongosabban tiltakozni. És már megint a "férfiak", akik rendelkeznek a nő teste és élete felett.
Csizmás Kond
@Shikari: ...csak ugatnak mert fogalmuk sincs mi micsoda. Eddig sem hajtottak végre abortuszt ha az meghaladta a két hónapot és ezután sem fognak bármilyen törvény jön vagy megy, mert az már más kategória...na de nekik ki van adva hogy ugatni kell...
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: "Az embrionális szakasz tehát nagyjából a 4. terhességi hét végétől a 10-11. terhességi hétig (a fogantatástól számítva a 8. hétig) tart. Ezalatt az idő alatt fejlődnek ki a legfontosabb szervek, az embrió sejtcsomóból egyre inkább "emberkeszerűvé" válik. A hatodik héten már felfedezhetőek a legfontosabb vérerek, és a szív is ekkor kezd el verni. A primitív agy és a gerincvelő kezdeménye is ebben az időszakban alakul ki. A legtöbb fejlődési rendellenesség is az embrionális szakaszban alakul ki (azok is, melyek az élettel összeegyeztethetetlenek), így ezt a szakemberek a fejlődés legkritikusabb időszakának tartják. Ezekben a hetekben veszélyeztetik legjobban a fejlődést a gyógyszerek, a vírusfertőzések vagy a sugárzás. Az embrionális szakaszban a legnagyobb a spontán vetélés rizikója is. A becslések szerint a terhességek legalább 25%-a ér véget ebben a korai szakaszban, gyakran még azelőtt, hogy a nő megbizonyosodna arról, hogy terhes"
Babaszoba elnevezésű oldal. Cseppet sem bonyolult, könnyen érthető, éppen csak mást mond, mint te
csak úgy....
@Csizmás Kond: termékeny vagy macska! :) ez veledszületett géndefekt?
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: ..ja...elolvastad és azt hiszed most okosabb lettél...
csak úgy....
@Shikari: ,téged keresztezni köne a kondal..
Csizmás Kond
@csak úgy...: csak becsülettel kell érvelni és mindjárt akad beszélgetőtárs...
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...szerintem téged már kereszteztek a bükkfával...
csak úgy....
@Csizmás Kond: az olvasástól csak te lehetsz okosabb,mi meg butulhatunk az írásaidtól! :)
csak úgy....
@Csizmás Kond: te meg a becsületes érvek...,cicám ne nevettesss :)
én nem beszélgetni járok ide,mint te meg a haverod! én szánakozni,nevetgélni és cikizni a lökött kondot,shikarit és a többi agyilag elrugaszkodottat.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...ki kötelez hogy olvass ???...csaknem kell jelentést írj ?...vagyis dehogy kell írj, inkább beszámolj szóban, mert ha olvasni tudnának nem kéne téged megfogadjanak...
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...kinek mire telik ..van aki mint te is csak a nyálát csorgatja mert ha meg nem szánlak más nem szól hozzád.
...amúgy miért nem tudsz felnőni a korodhoz ?
csak úgy....
@Csizmás Kond: ez a sok hülyeség 1 szuszra nem ment? :) szánalmas vagy cicus..
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: "Terhesség-megszakítás végezhető orvosi okok miatt. Ilyen például, amikor a magzatnál súlyos fejlődési rendellenességet diagnosztizálunk és a szülők a genetikai vélemény birtokában a terhesség megszakítása mellett döntenek. Ez általában a 12-24. terhességi hét között szokott történni terhességi kortól függően változó módon. Ritkábban az anya gyógyszerszedése vagy súlyos, krónikus betegsége miatt kerülhet sor a terhesség megszakítására."
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Én elolvastam, megértettem, hogy te azt hiszed, velem vitatkozol, pedig az általam belinkelt cikkeket, tanulmányokat kritizálod, te nagyon okos. Tényleg, nadrágra még mindig nem telik?
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Ne terelj Jani...ezt te írtad: " Képzeljük bele magunkat annak a várandós nőnek a helyzetébe (vagy az apáéba, ha így könnyebb) aki megtudja, hogy születendő gyermeke 99% valószínűséggel Down kóros lesz. Kinek lesz az jó, ha ez a gyermek világra jön?...Nos, ennyit az abortusz kategorikus tilalmáról."
...szóval csak írsz és írsz és írsz...majd próbálsz kimagyarázkodni...
Csizmás Kond
@Shikari: ..szerintem ezek önkéntes hülyék...ki adna pénzt az ilyen majomságra ?
Csizmás Kond
@kulabombaafityiszre: ...a paraszt olvas de te bután fogsz meghalni.
csak úgy....
@Shikari: seggnyaló tibor,ne magadból indulj ki! @Csizmás Kond: 12:01 bezzeg neked sem az eszedér utalgat a fidesz! :)
@Shikari: @Csizmás Kond: a kettö gondolkodás nélküli fidesz talpnyaló.
ha orbán fingik,ti még azt is megtapsoljátok!
GeoCravker
@csak úgy...: Nincs igazad.
Csizműs egyáltalán nem hülye. Olvasd. Az, hogy olykor fanatikusan kitart egy alapjaiban ostoba álláspont mellett, az nem okvetlenül jelenti, hogy valaki olyan agyhalott, mint Durbincs, vagy Shiakri, vagy akárhogy hívják valójában.
GeoCravker
Orbán véleménye az abortuszról akkor érdekelne, ha a kedves lányát erőszakolnák meg csoportosan, és azt sem tudná, hogy ki a gyerek apja, aki miatt puszta undorból esetleg leszbikussá válik a lánya.
De hasonló helyzetben érdekelne a sok abortuszpárti, élére hajtogatott decibel.fax mondandója is.
Azok a széljobbosok meg nagyjából a röhej kategóriába esnek, akiknek a pártjából annak idején gyakorlatilag a fogyatékosok kilövését javasolták, de a fogyatékosok megszületését viszont erőltetnék.
Nessy
@csak úgy...: Akinek nem születik testi, szellemi sérült gyermeke, vagy nem ismer olyan családot, ahol igen, annak fogalma sincs arról, miről is van szó! Aki még nem látott intézetben csak vegetáló gyermeket, annak hottentotta óhéber más vélemény.
csak úgy....
@GeoCravker: a kitartó hülye szerinted nem hülye? Ok,talán nem a shikari,durbincs kategória de,hogy üres nála a padlás az biztos.
csak úgy....
@Nessy: ez így igaz! épp ezért , az agyilag konzervált politikusok foglalkozzanak a maguk micsodájával és izéjával, ne máséval!
Nessy
@GeoCravker: Az ab elkerülése érdekében nem lenne szabad tabuként kezeni a szexuális felvilágosítást, hogy ne a pornoból szerezze be ismereteit a kamasz. Talán kedvezményesebb áron lehetne adni az antibébi készítményeket. Úgy a tablettát, mint az egyéb nők által használt védekező eszközt. Tudomásul kellene venni, hogy nem minden esetben "gyilkosság" az ab. Az anyánál orvosilag kontraindikált terhesség, szülés, vérzés problémák, vetélés befejezése. Itt megint a felvilágosítás hiánya okoz problémát.
kereső
@justhpeter: Ott vagyunk, az élbolyban- az élen, egy nagyon diszes illusztris társaságban, a maradiságban, a sötét középkori gondolkodás??? éllovasai vagyunk.Hová akarsz még előbbre kerülni ebben?
GeoCravker
@Nessy: Igen. A skála széles. Az előzményeké is, a folyamathoz vezető indikációké is, és a hatásoké is. Fekete/fehéren csak az idióták címkéznek.
GeoCravker
@csak úgy...: Kondot, ha kellően beszorítod, rá lehet venni, hogy érveljen. Nehéz, de nem reménytelen feladat. Shikari és Durbincs olyankor elkezd személyeskedni, anyázni, zsidózni, stb. Annyira, hogy már többször felmerült bennem: durbincs, shikari, és még pár hasonló alapvetően szerkesztőségi kamuprofilok a kattintásszám kiprovokálására. Különben már rég kitiltották volna ezeket egy normális fórumról.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Egy javaslat, egy kérdés, egy megjegyzés. Melyiket vitatod?
nezelodo
@Nessy: Látom kellően ki lettél oktatva (10:25), hogy mikor határozható meg a magzati rendellenesség. Van egy Szegedről származó doki, aki a 12. hét alatt ultrahang vizsgálattal. (ez a szakterülete G. J.-nak), meg tudja igen jó százalékos pontossággal állapítani a magzati rendellenességeket, elsősorban a Down-kór esetében. Persze már kb húsz éve külhonban teszi. Idehaza is van ilyen, tehát nem igaz. hogy csak későn határozható meg a baj.
Málna
@kereső: Mi történt? Ezentúl nem lehet nálunk megszakítani a terhességet? Vagy miért sivalkodtok már megint?
csak úgy....
@GeoCravker: se kedvem se értelme nem volna,hogy egy meggyözödéses valakit sarokba szorítsak! lehet az én hibám, egy kalap alá veszem a számomra unszinpatikus bandát de soha nem párthovatartozás szerint ,a hülyék nekem egy kutya és én is hajlamos vagyok a személyeskedésre! ez a mai politika alapja,nem az érvek és a program ,hülyéknek elég egy "folytatjuk" .
csak úgy....
@Málna: nagy a szád öreganyám,így pár évvel a klimax után...
Giovanni Alba
@Málna: Én úgy vettem észre, itt (nagyrészt) beszélgetés folyik egy nagyon érzékeny témáról. Egyesek szerint a nő szabadon rendelkezhet a testével, mások szerint ha megfogant, akkor az élet védelme mindennél fontosabb, és mindegy hogy akarta-e vagy sem, tud-e gondoskodni a megszületendő gyermekről vagy sem, születési rendellenesség miatt nem szorul-e majdan állandó gondozásra, ez esetben mennyire viseli ez meg a szülőket. Ha ez neked úgy jött le, mint sivalkodás (kofalárma), akkor sürgősen keresd fel orvosodat, gondviselődet, ugyanis meggondolatlan beszólásoddal mélyen megsértettél több embert is. Köztük engem is. Túlzó, ostoba, és érzéketlenségről tanúskodó beszólásnak tartom ama mondatodat, miszerint : "Vagy miért sivalkodtok már megint?".
kereső
@Málna: Szóltam hozzád "nemtudomka":: Tudomásom szerint nem, akkor ne szólogass. Beszéld mmeg magaddal a problémádat.
Nessy
@Málna: Te nem érzed szégyenletesnek ennek az elindításában Magyarország, azaz Orbán szerepét? Ha egy érzékeny témát járunk körül, bár még nem minket érint ( volt már benne része az idősebb korosztálynak), az neked "sivalkodás", az téged minősít.
Málna
@Giovanni Alba: Magasról teszek rá, ha bármelyik sivalkodó megbántódott.
Még egyszer megkérdezem, hátha kapok rá egy értelmes választ: Mi történt, mi változott? Mért van már megint a kormány szidva?
MIÉRT SIVALKODTOK MÁR MEGINT?:-)
Málna
@kereső: Megszokásból károgsz, ugye?
SystemError
Ritkán látni egyszerre két Dr. Tömeggyilkos urat.
Málna
@Nessy: Te magad mondod, hogy minket nem érint a téma. Akkor miért kívánja kereső a magyar kormány tagjainak, hogy beteg gyerekük szülessen a családjukba? Érzékeny téma - megint a kormány szidalmazására használva. Totál értelmetlenül.Ez meg titeket minősít...
Nessy
@Málna: Talán így nem jut eszébe Semjénnek egy sötét éjszaka ilyen tartalmú törvény módosítás benyújtása! Hol itt a kormány szidalmazása? Elindítottak valamit, ami a sötét középkor jellemzője volt, a XXI. században. Tény? Tény!
Málna
@Nessy: Semmit nem indítottak el. Holnap is bárki mehet terhességmegszakításra. Mint mindig, most is előre megy a sivalkodás.
Hogy hol van itt a kormány szidalmazása? Nem olvastad a kommenteket?
csak úgy....
@Giovanni Alba: néked engem is rendre köne utasítanod sokszor! hajlamos vagyok bagatelizálni a komoly dógokat,-mentségemre váljon a sicc és a fidesztöl turbózott shikari , a szálka mentes durbincsot nem is említve a málna bokron keresztül megközelítve..., én szeretem az embereket,sajnos a hülyéket nem bírom emberszámba venni,pedig ...lehet ,hogy darwin tévedett és nem mindenki a fáról mászott le,pár millio éve!?
csak úgy....
@Shikari: ezt miböl kifolyólag említetted tibim,te csürhe!? nem voltál viktorral koszorúzni ? te csak a valagadat vakarod forradalmilag ?
Nessy
@Málna: Miután nem szidtam a kormányt, nem érint az egész. Igazad van, ez a lengyel nők problémája, az együttérzés meg fenemód libsi tulajdonság. Egyébként nem szokásom "sivalkodni"! De most van ennél fontosabb feladatom. Legyen szép estéd.
kereső
@Málna: Nem. Te nálam egy szinten vagy a magukat itten áruló luxus qrvákkal. Velük sincs mit megbeszélnem.
Málna
@Nessy: Ezért nem téged kérdeztelek, hanem kesergőt. Ő biztos együttérzésből szidta megint a kormányt.
Köszönöm, szép estém lesz, színházba megyek. Úgyhogy rohanok én is készülődni.:-)
Málna
@kereső: A való életben én is elkerülnélek, hidd el. Nem bírom a megkeseredett embereket. De itt erősebb a kíváncsiságom.
csak úgy....
nem értem,hogy a manapság tapasztalt gyülöletet miért nem használták ki a tetves komcsik? gyülöltem öket,szerintem jogosan de ezt a szellemi káoszt ,amit a fidesz produkált azt nem tapasztaltam soha! a kan bella féle proli diktatúrha dolgozik ,hol egy egyetemi tanárt ,akár egy shikari senki is lincselhet mert ..?
csak úgy....
@Málna: nyanya! te a kudsaftokból élsz és közben unatkozol,hol itt a probléma!?
Giovanni Alba
@Málna: Megpróbálok visszafogottan válaszolni az ostoba provokáció ellenére is. Olvass, próbálj meg gondolkodni. Egy ki segítség. Magyarországot a vezetése bevitte egy olyan gyülekezetbe, ahol deklaráltan ellenzik az abortuszt, mint a születésszabályozás eszközét. Ebben a csapatban olyanok vannak, akik -a szavaiddal élve- magasról tesznek a nők jogaira, önrendelkezésükre és az egyenjogúságra úgy általában. A lengyelek most módosították a törvényüket, a magzatot csak akkor engedik elvetetni, ha az anya életét veszélyezteti, illetve nemi erőszakból fogant, a súlyosan sérülteket nem.
"Alkotmányellenesnek mondta ki a beteg, akár több hónapos magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást a lengyel alkotmánybíróság."
hu.euronews.com/2020/10/22/szigoritott-az-abortusztorvenyen-a-lengyel-alkotmanybirosag
Ezentúl tehát arra kötelezik a nőket, hogy a súlyos betegségekkel születő (Down kór és egyebek) magzatot is ki kell hordaniuk. Már az a tudat is hatalmas teher lehet, hogy egy súlyos betegséggel születő gyermeket hord a szíve alatt, hát még a tudat, hogy miféle életre ítéli így.
A kiáltványt három európai ország írta alá. Hazánkon kívül Lengyelország és Belarusz.
Egyébként megemlíteném, hogy ez szerepel a cikkben is, csak el kellene olvasni kommentelés előtt.
Ismételten kijelentem, nem veszem fel az elém dobott kesztyűt, mert egyrészt mocskos, másrészt félremagyaráznád, még azt hinnéd, meghajlok előtted.
Tényleg olyan vagy, mint egy hattyú*, még verdesel is a szárnyaiddal.
*nem olyan szép meg méltóságteljes, hanem éppen fele annyi agyad van, mint neki
Málna
@Giovanni Alba: Ezért felesleges volt ennyit koptatni a billentyűzetet, semmi újat nem mondtál. Még a személyeskedésed is ismerős.:-)
Te viszont nem olvastad el alaposan - vagy nem értetted a kérdésemet; mi változott az egyezmény aláírásával?
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: ..nem vitatok én veled semmit csupán rávilágítottam hogy kétféleképpen beszélsz...összemosod a fogalmakat mert neked mindegy miért csak lázadozhass.
Csizmás Kond
...és végezetül, aki nem tudja pontosan meghatározni mi az abortusz és mi a rendellenes fejlődés miatti magzatelvevés az csak fölöslegesen szellőzteti a száját.
Giovanni Alba
@Málna: Néha már nagyon szánalmas a butaságod. Gondold végig, kikkel álltunk össze? Teljesen ki akarjuk írni magunkat Európából?
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: "Abortusz alatt a terhesség megszakítását értjük, a várandós nő döntése alapján."
Gondolod, hogy a gúnyolódástól okosabbnak tűnsz?
semmelweis.hu/biztonsagosszex/2018/11/28/terhessegmegszakitas-abortusz/
Olvasd el mégegyszer.
"Terhesség-megszakítás végezhető orvosi okok miatt. Ilyen például, amikor a magzatnál súlyos fejlődési rendellenességet diagnosztizálunk és a szülők a genetikai vélemény birtokában a terhesség megszakítása mellett döntenek. Ez általában a 12-24. terhességi hét között szokott történni terhességi kortól függően változó módon. Ritkábban az anya gyógyszerszedése vagy súlyos, krónikus betegsége miatt kerülhet sor a terhesség megszakítására."
Itt lezártam.
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: tegnap, 12:04
Szerencsére te egy tévedhetelen nagyon okos viktornyák vagy.
Meg is érdemled.
Málna
@Giovanni Alba: Például az USA-val. Ez tényleg szörnyű...:-)
Csizmás Kond
@kulabombaafityiszre: Nem vagyok az és senki nem az...viszont nagyon gyengeelméjű embernek vélem azt aki mindenféle kutyaszarozó neveket aggat önmagára...még akkor is tiltakozni kéne ha más mondja nem hogy azzal flangáljon valaki.
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Az abortusz ugyan terhességmegszakítás de csak két hónapnál korábbi beavatkozás esetén nevezhető annak. Ez az idő alatt pedig ma még nem lehet megállapítani, hogy az embrióból milyen magzat fog kifejlődni. A két hónap utáni beavatkozás is terhességmegszakítás de ott már orvosi szakvélemény és jóváhagyás szükségeltetik arra nem csak a terhes nő kívánsága, és az már nem abortusz hanem magzatelhajtás hanem tényleges műtét, amit nem elkaparással végeznek.
Gazella
@lusta: Igy van! De legjobban maga a beteg gyermek szenved!
Eladott Ország
Anyátoknak kellett volna kötelező abortuszt elrendelni mikor vemhes volt veletek! "Egyszer véget ér a lázas ifjúság ..."
Akkor még... abortuszvita. Hányszor csináltak már a fideszes vezetők segget a szájukból!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/70121012_674675936345650_8217026002144985088_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=yAKxCl-NDSAAX94W-lI&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c66190b596b29d3e749174ed9bd6e6bc&oe=5FBAE93E
Giovanni Alba
@Málna: Például Belarusszal, ez tényleg szörnyű. Európában rajtunk kívül kettő ország írta alá. Ezen tényleg jókat lehet vigyorogni.
teuton
Az most nem zavarja a fideszbirkakat, hogy az alairok 100%-a DIKTATURA es 90%-a MUSZLIM orszag?

???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.