A csúcstalálkozón Zinédine Zidane csapata remekül kezdett, és már az 5. percben vezetett Frederico Valverde révén. Ám alig három perccel később a 18. születésnapját október utolsó napján ünneplő Ansu Fati egyenlített. Lehetőségek ez után is bőséggel adódtak mindkét oldalon, de a szünetig már nem esett újabb gól. A második félidőt Ronald Koeman együttese kezdte jobban, ám a 63. percben Sergio Ramos az általa kiharcolt tizenegyesből újfent a vendégeket juttatta vezetéshez. A védő tétmeccsen századik gólját szerezte a Real színeiben. Jóllehet a hazai nyomás egyre erősödött, az újabb, immár meccsdöntő találatot is a hajrában többször veszélyeztető fővárosiak érték el: a 90. percben a csereként beállt Luka Modric a Barca-védelem megingását kihasználva beállította a 3-1-es végeredményt. Az egymás elleni bajnoki mérkőzéseket tekintve a Real Madrid 74. győzelmét aratta, a Barcelona megrekedt 72 sikernél, míg 35 találkozón döntetlen született.

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
Ezt a koeman edző félét is el kéne zavarni a ferde f@szba. Csak zavart okoz/okozott a Barcánál. Suarest elküldeni nagy hiba volt. Meneszteni az egész Barca stábot koemannal együtt.
voltmárjobbis
Már már arra gondolok, koeman - holland - direkt akarja a Barcát lenullázni.
voltmárjobbis
@Maria24s: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
szegfue
@durbincs: Ön egy szerencsétlen hülye... és ugy is kezelem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.