Komoly beszólás.

Ellenfele szerint Trump az igazi vírus

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnap legyőzendő vírusnak nevezte Donald Trump amerikai elnököt egy philadelphiai kampánygyűlésen, miközben az elnök Észak-Karolinában újságíróknak azt mondta, hogy jogi vitákra készül a választás után.

Joe Biden vasárnap a pennsylvaniai Philadelphiában kampányolt, míg Donald Trump öt tagállamban tartott kampánygyűlést.

Az amerikai elnök vasárnap mintegy 3500 kilométert utazott: a michigani hóesésben, Iowában, Észak-Karolinában, Georgiában és a napsütéses Floridában vett részt kampányrendezvényen.

Michiganben Trump azt fejtegette, hogy irányításával a gazdaság ismét szárnyalásba kezdett. Az iowai Dubuque városban nagy arányú republikánus győzelmet jósolt, és úgy fogalmazott: "szeretem a választás napját, és szerintem ezzel ti is így vagytok".

Győzelme esetére az országhatárok biztonságát és további konzervatív bírák jelölését ígérte. Az észak-karolinai Charlotte-ban közölte: "meg fogunk nyerni további négy évet a mi csodálatos Fehér Házunkban", és újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy "a választás éjszakáján ott lesznek a jogászaink is".

Az elnöki repülőgépen vele utazó újságíróknak ugyanakkor egyértelműen cáfolta azt az amerikai lapokban több helyen is megjelent feltételezést, miszerint kedd este győztesnek nyilvánítja magát. "Nem, ezek hamis információk" – jelentette ki.

Biden a pennsylvaniai Philadelphiában azt mondta: "még két nap, és két nap múlva véget vetünk ennek az országunkat megosztó elnökségnek". A politikus szavazásra buzdította a philadelphiaiakat.

A város központjában lévő egyik parkban tartott gyűlésen – az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint – úgy fogalmazott: "az igazság az, hogy a vírus legyőzéséhez először Donald Trumpot kell legyőznünk, ő a vírus".

A demokrata párti elnökjelölt elsősorban az afroamerikai közösségeket nógatta voksolásra.

"Minden egyes nap láthatjuk a faji alapú egyenlőtlenségeket a járvány idején is" – jelentette ki. Azt hangoztatta, hogy Donald Trump járványkezelése "csaknem kriminális". A világjárványt "tömegbalesetnek" nevezte az afroamerikai közösségek számára.

Biden alelnökjelöltje, Kamala Harris szintén a fekete amerikaiakat próbálta mozgósítani vasárnap Georgiában. Harris arra bíztatta az Atlanta környékén élőket, hogy "az őseiknek járó tiszteletük jeléül" okvetlenül szavazzanak.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Amig rád nem hasonlítok, nagy baj nem lehet! A "lájk" az első mondatodra vonatkozik! Még, ha kérded is, igaz!
Aki Én
@ómió: ...elbasztad, mi? Véletlen nyomtál egy lájkot, dolgozik a tudatalatti :)
Jaaaaj, bolsi fórumtársam.
ómió
@Aki Én: Csupán az tetszett meg, amúgy kijelentő módban, amit írtál, hogy köreidben "mindenki efftárs, mindenki hazudik"! És ez cáfolhatatlan! Még, ha a tetves bolsiságodat lépten-nyomon rám hazudnád is!
Csizmás Kond
Az ámerikai elnökválasztáson az győz akinek több a pénze és több támogatót tud lefizetni vagy meggyőzni...
Aki Én
@ómió: Te egy ostoba és beteg ember vagy!
ómió
@Aki Én:Olyat, fajkretén, tükörbe nézve fogsz látni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.