Rossz maradhat a helyzet.

Tudósok szerint nem a második hullám lesz az utolsó – Elkezdhetünk készülni a járvány harmadik hullámára is

A koronavírus-járvány Európát jelenleg sújtó második hulláma nem a végső, és a tél végéig, valamint a jövő tavasz folyamán egymást követő, több hullámra kell számítani – jelezte hétfőn a francia kormány mellett működő tudományos tanács.

"Nehéz előre látni mennyi ideig fog tartani a második hullám, mert az magán a víruson, az időjárási viszonyokon, valamint a vírus terjedésének megfékezésére foganatosított intézkedéseken, s azok társadalmi elfogadottságán, azaz hatásán is múlik" – írták legutóbbi, október 26-i keltezésű véleményükben a francia döntéshozókat segítő szakemberek, két nappal azelőtt, hogy az Emmanuel Macron államfő által összehívott védelmi tanács általános lakhelyelhagyási tilalom bevezetéséről döntött.

"Nehéz hónapok előtt állunk egy szélsőségesen nehéz helyzetben" – fogalmazott a hétfőn nyilvánosságra hozott véleményében a tudományos tanács, amely a második hullám végét az év végére vagy a jövő év elejére feltételezi.

A testület azt javasolja, hogy erre az időpontra a jelenlegi 40 és 50 ezer közötti napi esetszámot maximum 5 és 8 ezer közé kell korlátozni, és a vírus terjedését szigorúan ellenőrzés alá kell vonni.

A szakemberek ugyanakkor úgy vélik, hogy bármilyen intézkedéseket is foganatosítson a kormány, "azok nem lesznek elégségesek újabb hullámok elkerülésére a második után".

A tudományos tanács az október 26-i véleményében az általános karantén kihirdetését szorgalmazta, amelyet a kormány végül meg is tett.

"Több egymást követő hullám lehet a tél végén és 2021 tavaszán különböző dolgoktól függően" – írták a szakemberek, kiemelve az időjárási viszonyokat és a kormány stratégiájának hatékonyságát.

A francia szakemberek szerint az európai kormányok a járvány egymást követő hullámainak kezelésével fognak szembesülni az első oltóanyagok és ellenszerek bevezetéséig, amelynek időpontjára a tudományos tanács "talán 2021 második negyedévét" jelölte meg.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pokróc
perxe míg az össze krónikus és nyugdíjas ki nem hal a földről addig lesz hullám ,aztán nem :-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.