A terrorelhárítási együttműködés megerősítését ajánlotta fel az osztrák államfőhöz és a kancellárhoz intézett részvéttáviratában Vlagyimir Putyin orosz elnök a bécsi terrorcselekmények nyomán – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai közlemény szerint a Putyinnak az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökhöz és Andreas Kurz kormányfőhöz "a terrorizmus minden formája és megnyilvánulása" elleni küzdelemben való együttműködésről szóló javaslata a nemzetközi közösség más tagjainak is szólt.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a TASZSZ-nak nyilatkozva Oroszország együttérzését fejezte ki a bécsi terrorcselekmény miatt. Közölte, hogy az orosz nagykövetség kapcsolatba lépett az osztrák hatóságokkal az áldozatok állampolgárságának tisztázása érdekében.

Az osztrák fővárosban végrehajtott támadás hétfő este nyolc órakor kezdődött a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A merényletben eddigi jelentések szerint négy járókelő és egy merénylő – az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsa – veszítette életét, a bécsi kórházakban másfél tucatnyi sebesültet ápolnak, közülük legkevesebb hét ember állapota súlyos.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
legott
Nincs semmijük az oroszoknak a világ számára. Egyszerűen tényleg nincs semmijük a világ számára egy ekkora népnek - az elbaszottak!

Ilyen egy elbaszott népet !!!
legott
Ja, van a kalasnyikov, a T-faszom tudja hány szám tank, meg a novicsok.
Hogy lehet egy akkora nép ennyire selejtes?
Milyen lenne a világ oroszok nélkül?
Jobb!
legott
Az elbaszott kereszténységet kiforgató ortodox vallásuk is kuka mindenestül, mindenkistül.
Lepényleső
Lehet hogy nem élnek a felkínált lehetőséggel,
hisz a spájban már az oroszok,"teljes mellszélességgel"?
legott
A kurva anyátok oroszok - szergej szergejevics szergejev.
Bullshit a dácsában!
legott
Putyin, orosz gecik, SEMMI KÖZÖTÖK EURÓPÁHOZ TI BARBÁR GECIK !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.