Nagyon szoros lesz a 2020-as amerikai elnökválasztás befutója.


Amerikai elnökválasztás 2020 – percről percre

21:10

Wisconsinban bejelentették Biden győzelmét

Wisconsinban szerdán délután bejelentették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét, közben Donald Trump elnök kampánymenedzsere a michigani szavazatok számlálásának felfüggesztését kérte.

Amerikai elnökválasztás 2020 – percről percre
Fotó: Google

Wisconsinban Biden

a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával.

Ez a közép-nyugati állam 10 elektort ad, és ezzel a Fox News televízió szerint Biden 248-ra növelte az őt támogató elektorok számát. Donald Trump – mint a Fox News jelentette – 214 elektori támogatóval rendelkezik.

Váratnak még magukra az eredmények Michiganben, Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában.

Donald Trump két Twitter-bejegyzést is szentelt a pennsylvaniai helyzetnek. Az egyikben azt írta, hogy a republikánusok Pennsylvaniában nagy győzelemre számítanak, de a tagállam illetékes vezetője "éppen bejelentette, hogy több milliónyi szavazócédula megszámlálása van még hátra".

A korábbi bejegyzésében pedig azt írta:

"keményen dolgoznak azon, hogy 500 ezer szavazatnyi előnyt eltüntessenek Pennsylvaniában. Úgy, mint Michiganben és másutt is".

Ezt a bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.

Bill Stepien, Trump kampányigazgatója szerdán délután újabb közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy kérik a michigani szavazatszámlálás felfüggesztését. Stepien hangsúlyozta, hogy a Trump-kampány munkatársai több helyen sem lehettek jelen megfigyelőként a levélszavazatok regisztrálásánál és a szavazatok számlálásánál. "Ma panasszal értünk a megfelelő tagállami hatóságnál, s azt kértük, hogy mindaddig függesszék fel a szavazatok számlálását, amíg nem lehetünk jelen a folyamatnál" – írta a közleményben a kampányigazgató.

(MTI)

20:20

Trump a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni

A Trump-kampány a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni – jelentette be Bill Stepien, az amerikai elnök kampánymenedzsere szerdán kiadott közleményében.

Stepien hangsúlyozta: "Wisconsin több megyéjéből "szabálytalanságokat jeleztek, s ez komoly kétséget támaszt az eredmények érvényességét illetően".

A kampányigazgató leszögezte: mivel a szavazatkülönbség az elnök és a demokrata párti elnökjelölt között kicsiny, ez lehetővé teszi Donald Trump számára, hogy a szavazatok újraszámlálását kérje. "Ezt azonnal meg is fogjuk tenni" – közölte Stepien.

Szerdán változatlanul bizonytalan volt a választások eredménye, több csatatér-államban még folyt a szavazatok számlálása. Minnesota, Wisconsin, Michigan, Georgia eredményeire még várni kell. Michiganben bejelentették, hogy helyi idő szerint szerda este előtt nem lesz eredmény, több tízezer levélszavazatot még nem is regisztráltak. Jocely Benson, michigani államtitkár szerdán sajtókonferencián jelentette be, hogy Grand Rapids, Detroit, Flint, Kalamazoo és más városok levélszavazatait még nem is regisztrálták a választási bizottságok.

Wisconsinban és Michiganben a szavazatszámlálások közepette folyamatosan közzéteszik az eredményeket. Ezek szerint Biden előnye Wisconsinban 0.6 százalék, Michiganben pedig 0.9 százalék. Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában változatlanul Donald Trump vezet.

Joe Biden kampánymenedzsere, Jennifer O'Malley Dillon szerdán újságíróknak kijelentette: úgy hiszi, hogy Biden megnyerte Nevadát és Wisconsint is, és jó úton halad afelé, hogy ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy mind Nevadában, mind Wisconsinban csak csütörtökre várható az eredmény. A kampányigazgató elmondta azt is, hogy nincs formális kapcsolatuk Donald Trump munkatársaival.

Több elemző is arra számít, hogy a vitatott eredményekre vonatkozó vitában a szövetségi alkotmánybíróság dönt majd. Az alkotmánybíróságon – Amy Coney Barrett napokban történt beiktatásával – 6:3 arányú a konzervatív bírák többsége. Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök még kedden, a választás éjszakáján újságíróknak azt nyilatkozta: az új alkotmánybíró, Amy Coney Barrett megszavazása, majd beiktatása törvénytelen volt. Állítását a demokrata párti politikus nem támasztotta alá.

Közben megszületett az eredmény Puerto Ricón is, ahol egyes kérdésekben népszavazást is tartottak. A helybéliek 52 százaléka arra voksolt, hogy Puerto Rico a továbbiakban ne az Egyesült Államok külterülete, hanem önálló tagállama legyen.

19:10

Bajban Trump, már pedzegeti, hogy csaltak a szavazatokkal

"Az előnyöm rejtélyesen eltűnt" – írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren helyi idő szerint szerdán délelőtt.

Az amerikai elnök az éjjel, a Fehér Házban tett nyilatkozata óta először szólalt meg, három mikroblog-bejegyzést is közétett. Ezek közül kettőt a Twitter megjelölt, és csak a figyelmeztetése után vált hozzáférhetővé. Az első bejegyzésben Trump úgy fogalmazott:

"a múlt éjjel több tagállamban, amelynek csaknem mindegyikét demokraták irányítják és ellenőrzik, vezettem, gyakran nagyon biztos fölénnyel.

Aztán ez a vezetés egyenként kezdett rejtélyesen eltűnni, ahogy a szavazatokat számlálni kezdték. Nagyon különös ez, a közvéleménykutatók teljesen és történelmi léptékkel tévednek." Egy másik, a Twitter által szintén megjelölt bejegyzésében az elnök leszögezte: "mindez elég ok arra, hogy bíróságra menjünk. Ezt látván egyetlen tisztességes ember sem mondhatja, hogy ez normális és nem ad okot aggodalomra".

Trump közzétette egy konzervatív politikai és kommunikációs tanácsadó, Matt Mackowiak bejegyzését is, amely térképet mutatva azt rögzíti, hogy az újonnan számlált szavazatok 100 százaléka Biden győzelmét igazolja.

A Twitter ezt a bejegyzést is megjelölte. Szerda délelőtt sajtókonferenciát tartott az elnök választási kampánymenedzsere, Bill Stepien. Kifejtette: megteszik a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a jogszerűen leadott voksokat számolják meg.

"Ha valamennyi, jogszerűen leadott szavazatot megszámlálnak, akkor mi győzünk, az elnök arat győzelmet"

- fogalmazott Stepien.

Philadelphiában szerdán délelőtt Timothy Savage szövetségi bíró nem fogadta el a republikánusok arra vonatkozó panaszát, hogy az egyik pennsylvaniai megyében lehetőséget adtak a szavazóknak a levélben beküldött voksaik korrigálására. A republikánusok azt kérték, hogy ezeket a szavazatokat ne vegyék figyelembe.

A többi között azzal érveltek, hogy a pennsylvaniai alkotmánybíróság döntése szerint is törvény tiltja a megyéknek, hogy lehetővé tegyék a levélben szavazóknak a szavazataik korrigálását.

"Ebben nem vagyok biztos. Valóban ezt mondták ki, vagy az mondatott ki, hogy a választási bizottságnak nincs kötelezettsége ennek megtételére. Vajon nem az volt a törvényhozók szándéka, hogy biztosítsák, és ne megvonják a választójogot a szavazóktól?"

- tette fel kérdést a bíró.

A republikánus érvelés szerint "nem a választójog megvonásáról van szó ez esetben, hanem arról, hogy a szavazatok korrigálását nem tehetik meg, hacsak a választási törvény nem ad erre felhatalmazást". A szerdai bírósági meghallgatáson a kérdéses pennsylvaniai megye képviselője, Lee Soltysiak elmondta: tudomása szerint 93 szavazócédulát "vettek kezelésbe", azaz korrigáltak. Hozzáfűzte: jelenleg lezárt szobában, állandó felügyelet alatt számlálják a voksokat.

17:05

A US Today élő közvetítése:

16.50 Trump ismét belengette, hogy a demokraták elcsalják a választást

Donald Trump egy friss Twitter bejegyzésében alig burkoltan utalgat arra, hogy azért csökken az előnye több, még billegő államban, mert a helyi demokrata vezetés elcsalja a választásokat – írja a 444.hu.

Nem sokkal azután, hogy kiderült, Wisconsin után Michigan államban is megelőzte őt Joe Biden, Trump a következőket írta:

Tegnap este még több kulcsfontosságú államban vezettem, gyakran fölényesen, ezeket majdnem mind demokraták irányítják. Aztán, egytől egyig, varázslatos módon elkezdtek eltűnni, ahogy a meglepetésszerű szavazatdömpinget elkezdték számolni. NAGYON FURCSA

15.20 Bréking! Michiganben is átvette a vezetést Biden, egyre izgalmasabb a választási dráma az Egyesült Államokban

A CNN legfrissebb adatai szerint Biden megfordította az északi állam szavazási adatait:

A jelenlegi helyzet a szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál:

Biden: 49.3% (2,504,453 szavazat)

Trump: 49.1% (2,492,228 szavazat)

15.05 Így nyerhet Biden

Részletek itt.

14.05 A megfordított Wisconsinban növelte előnyét Biden

Wisconsinban, az egyik legfontosabb csatatérállamban sokáig Trump vezetett, aztán ahogy a nagyvárosi szavazókörökből elkezdtek beérkezni a szavazatok, Biden lassan felzárkózott, majd ha minimálisan is, de fordított.

Nemrég Biden alig két tizedszázalékkal, hétezer szavazattal vezetett csak, mostanra a szavazatarány 49,6-48,9 re módosult a javára, a különbség 21 ezerre nőtt. Wisconsinban nincs automatikus szavazat-újraszámlálás: ha kicsi a különbség, azt az elnök kezdeményezheti, és ha Trump veszít, ezt minden bizonnyal meg is fogja tenni.

(444.hu)

14.00 Gulyás Gergely szerint nagyobb az esélye, hogy Biden nyeri az elnökválasztást.

Részletek itt.

13.30 Michiganben Biden egyre jobban megközelíti Trumpot

16 elektorról döntő Michiganben is egyre szorosabb a verseny, ahogy haladnak előre a szavazatok számlálásával – írja a telex.hu. Nyolcvan százalékos feldolgozottságnál még mindig Donald Trump vezet, 51,3 százaléka van, de kétszázaléknyi szavazat feldolgozásával Joe Biden 0,4 százalékot javított, így most 46,9 százalékon áll.

83 százalékos a feldolgozottságnál Michiganben Biden még közelebb került Trumphoz: a republikánus jelölt 49,8 százalékon, Biden 48,5 százalékon áll.

12.50 A járvány ellenére nagyon magas volt a részvétel

Hiába a járvány, nagyon sokan vettek részt az amerikai választásokon: arányait tekintve 1900 óta most szavaztak a legtöbben a választásra jogosultak közül. Idén a választásra jogosultak 66.9 százaléka szavazott, ami az amerikai lakosság közel felét jelenti. 

(444.hu)

11.55 Nevadában is körömszakadtáig küzdenek, nagyon szoros eredmény várható

Nevadában négy évvel ezelőtt 2,4 százalékponttal nyert Hillary Clinton, és Joe Biden is hasonló különbséggel vezetett sokáig, a különbség azonban csökken, 85 százalékos feldolgozottságnál Donald Trump hátránya már csak 0,8 százalékpont, vagyis itt még teljesen nyitott a küzdelem.

(24.hu)

11.50 A szenátusban és a kongresszusban minden marad a régiben

A jelenlegi előrejelzések szerint nem lesz változás a Kongresszus két házának irányításában: úgy fest, hogy a szenátusban marad a republikánus többség, míg a képviselőházban több helyen is meglepetés republikánus győzelmek születtek, és csökkenhet is a demokraták többsége, de a kontroll attól még náluk marad. Legalábbis a jelenlegi kilátások alapján, de amilyen őrült ez a választás, még jöhetnek komolyabb meglepetések! – jegyezte meg a 444.hu újságírója.

11.00 Itt az újabb fordulat: Biden átvette a vezetést Wisconsinban

Milwaukee város beérkező szavazási adatai jelentősen megdobták a Bidenre leadott szavazatok számát – szakította meg híradását a CNN

Ez a még billegő egyik északi állam, amelyet Bidennek vinnie kell a végső győzelemhez.

10.50 A CNN előrejelzése: Biden megnyeri Hawaiit

Ezzel 4 elektort szerzett. Az elektori szavazatok megoszlása jelenleg a CNN szerint:

Biden – 224

Trump – 213

A győzelemhez 270 elektori szavazatot kell szerezni.

10.35 Bezártak a szavazóhelyiségek, de messze még a végeredmény

Az Egyesült Államok összes szövetségi államában véget ért a voksolás. Mivel az ország területe több időzónán átnyúlik, a szavazóhelyiségek többórás eltéréssel zártak be, utoljára Alaszkában. Több államban várhatóan napokig tart még, mire az összes leadott voksot hivatalosan összesítik, és mivel szoros a verseny, ráadásul jogi csatározások is várhatók, könnyen lehet, hogy még jó ideig nem derül ki, ki lesz az USA következő elnöke. 

(24.hu)

10.10 Biden nyert Maine-ben

Ezzel újabb négy elektori szavazatra tett szert. 

(444.hu)

9:45 Biden vitte Arizonát

Az AP szerint Joe Biden nyert Arizonában. Korábban a Fox News is erről számolt be. Ez nagy győzelem a demokratáknak, és 11 elektori szavazat jár mellé. A Guardian gyorselemzése szerint arizonai győzelmével még az is beleférhet Bidennek, hogy veszítsen Pennsylvaniában, ha nyerni tud Michigan és Wisconsin államokban – írja a 444.hu.

9.00 Trump már most bejelentette a győzelmét, noha még nem hirdettek végereményt

Cikkünk itt olvasható.

08.00 Fokozódnak az indulatok

Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét

– jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.

Biden úgy fogalmazott:

a demokraták  jó úton haladnak a győzelem felé. Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket.

Győzni fogunk – hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet.

Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban – az addigi választási eredmények alapján – 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött.

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök – aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio – szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette:

Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni.

Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni.

Később az elnök egy másik bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott:

nagyot győztünk.

06.13 Donald Trump Ohiót és Texast is megnyerte

A Joe Biden ellen újraválasztásáért küzdő republikánus elnök Ohióban a választók 53 százalékának bizalmát nyerte el, Texasban pedig a szavazók 52 százaléka támogatta őt.

Az ohiói győzelem 18 elektor, a texasi pedig 38 elektor szavazatát jelenti Donald Trumpnak, ha a hivatalos végeredmények is megerősítik. 

05.30 Trump nyert Floridában

Az elnök a számítások szerint a szavazatok több mint 51 százalékát kapta meg. Florida 29 elektort küld az elnököt megválasztó elektori testületbe, és az első elemzések szerint a floridai győzelemmel Trump közelebb került az újraválasztás lehetőségéhez demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben.

A CNN szerint az eddig feldolgozott szavazatok alapján

Joe Biden 192, Donald Trump 114 elektor támogatására számíthat.

Ezen összesítés azonban még nem tartalmazza a legfrissebb adatokat, például a floridai eredményeket sem. A győzelemhez 270 elektori voksra van szükség.

(MTI)

05.19 Trump győztes Idahóban és Utahban, a három nyugati parti államot Biden nyerte

Az amerikai elnök aratott győzelmet Idahóban és Utahban, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig a három, hagyományosan liberális nyugati parti államban nyert a kedden tartott elnökválasztáson a legfrissebb előrejelzések és részeredmények szerint.

Biden az északnyugati Washington államban, Oregonban és Kaliforniában győzött.

Az úgynevezett csatatér-államokban – ahol nem hagyományosan republikánusokra vagy demokratákra voksolnak a választók, hanem álláspontjuk választásról választásra változhat – még tart a szavazatok feldolgozása. A figyelem elsősorban Floridára, Észak-Karolinára és Michiganre irányul.

5:10

New Hampshire-ben Biden győzött az előrejelzések szerint

A választói döntésekben ingadozó, úgynevezett csatatér államnak számító New Hampshire-ben minden bizonnyal Joe Biden arat győzelmet – állapította meg saját számításaira hivatkozva a CBS és az NBC hírcsatorna.

New Hampshire-ben 4 elektori szavazat sorsa dől el. Ahhoz, hogy az egyik elnökjelölt megnyerje a választást, 270 elektori szavazatra van szüksége. A CNN hírtelevízió jelenlegi becslése szerint Biden eddig 98 ilyen voksot szerzett meg, míg republikánus ellenfele, Trump jelenlegi elnök 95 elektor szavazatára számíthat már biztosan.

(MTI)

4:50

Az amerikai magyarság központjának számító Clevelandben nagyot nyer Biden

Az adatok több mint felének feldolgozottsága mellett a demokrata párti jelölt 73 százalékkal vezet, Donald Trump 26 százalékon áll. Clevelandet és környékét hagyományosan az amerikai magyarság központjának tekintik, habár az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a magyarok száma. Az Egyesült Magyar Egyletek helyi egyesület adatai szerint 4500 ember beszél otthon magyarul Cleveland környékén.

(Magyar Hang)

4:14

Már Trump az esélyesebb a fogadóirodáknál

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje hónapokon át favoritnak számított a fogadóirodáknál, azonban az elmúlt egy órában Donald Trump megfordította az állást. Jelenleg Trump a Unibet, a bet365 és a Betfair oldalain is toronymagas esélyesnek számít.

Trump győzelmére most már csak 1,5-szörös pénzt fizetnének, míg Biden sikere a fogadás 2,7-szeresét hozná. A Unibetnél még nagyobb a különbség a két fél között, hiszen Trump sikere 1,45, míg Biden 2,75-ös szorzóval szerepel a fogadási kínálatban.

(Origo)

3:57

Trump hét, Biden három újabb államban győzött

Donald Trump amerikai elnök hét újabb déli és középnyugati államban nyert a helyi idő szerint kedden tartott amerikai elnökválasztáson a legfrissebb adatok szerint, Joe Biden demokrata párti jelölt három újabb győzelmet könyvelhetett el.

Amerikai elnökválasztás 2020 – percről percre

A jelenlegi elnök az előrejelzések, illetve a részeredmények szerint Louisiana, Arkansas, Missouri, Nebraska, Dél-Dakota, Észak-Dakota és Wyoming államokban aratott győzelmet.

Joe Biden a keleti parti New York államban, illetve a délnyugati Új-Mexikóban és Coloradóban szerezte meg a szavazatok többségét.

Rendkívül szoros volt a verseny a kulcsfontosságú ingaállamnak számító Floridában, a legfrissebb eredmények szerint azonban kisebb meglepetésre Trump áll nyerésre.

A CNN hírtelevízió összesítése szerint Biden 89, Trump 54 elektori szavazatot tudhat magáénak eddig biztosan. A választási győzelemhez 270-re van szükség.

3:40

Trump elvitte Alabamát és Dél-Karolinát, 18 elektort ért a két győzelem

Zajlik a számlálás, a jelenlegi állás:

131 elektorja van Bidennek és 93 Trumpnak, de Trump jól áll a billegő államok többségében. Floridát elvitte, Texasban és Pennsylvaniában átvette a vezetést.

3:20

Biden már nem arat elsöprő győzelmet

Joe Biden kampánystábjának több tagja is azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy Floridában kezd elúszni a győzelem, de Pennsylvania, Michigan, illetve Wisconsin szerintük nyerhető (ezt a három államot 2016-ban Trump elhódította a demokratáktól).

2:40

Trump délen nyerésre áll, a keleti parton tarolnak a demokraták

A legfrissebb információk szerint Joe Biden demokrata párti elnökjelölt a keleti parti hat államában és egy középnyugati tagállamban aratott győzelmet, míg a jelenlegi republikánus elnök, Donald Trump öt déli és egy középnyugati tagállamban győzött azok közül, ahol már befejeződött a voksolás.

Biden Massachusettsben, Rhode Islanden, Connecticutban, New Jerseyben, Delaware-ben és Marylandben, valamint a középnyugati Illinois-ban aratott győzelmet.

Donald Trump "vitte el" Alabama, Indiana, Mississippi, Tennessee, Dél-Karolina és Oklahoma államokat.

2:27

Trump valószínűleg behúzza Floridát 

Az állás 88 százalékos feldolgozottságnál:

Donald Trump: 50.7%

Joe Biden: 48.5%

2:00

Trump nyert Kentuckyban, Bidené az északkeleti Vermont

Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő republikánus amerikai elnök Kentucky államban nyert, riválisa, a demokrata párti jelölt, Joe Biden Vermontban aratott győzelmet a helyi idő szerint kedd este közzétett első eredmények szerint.

Donald Trump több mint 58 százalékos támogatottsággal győzött a középnyugati Kentuckyban, míg Joe Biden az északkeleti Vermontban a szavazók csaknem 72 százalékának bizalmát szerezte meg.

A nem végleges eredmények szerint Virginiában is a demokrata párti elnökjelölt nyert, Indianában és Nyugat-Virginiában pedig Trump győzelmét vetítik előre.

Az Egyesült Államok keleti parti és a középnyugati államaiban már zárnak az urnák, s jelenleg minden szem Floridára és Georgiára szegeződik. Ebben a két kulcsfontosságú tagállamban azonban még túl alacsony az adatok feldolgozottsága, bár ezek alapján Biden vezet.

01:40

Biden nyert Vermontban, ez 3 elektori szavazatot jelent neki.

 Indianában és Kentuckyban Trump győzött.

Az elektori szavazatok állás jelenleg: Trump: 23, Biden: 3

01:20

Biden vezet Floridában

Floridában, az egyik kulcsfontosságú, úgynevezett billegő államban 34 százalékos feldolgozottságnál így áll a verseny:

Biden: 51,2

Trump: 47,9 százalék.

(New York Times)

01:05

A republikánusok három szenátori helye veszélyben van, egyet visszahódíthatnak a demokratáktól

A republikánusok három szenátusi helye veszélyben forog, de egy bársonyszéket visszahódíthatnak a washingtoni törvényhozás felsőházában a most zajló választáson – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) kedden.

Miközben az elemzők elsősorban az elnökválasztás fejleményeire figyelnek, az amerikai közszolgálati rádió részletes összeállítást közölt a szövetségi törvényhozás (kongresszus) két házának helyeiért külön folytatott küzdelemről.

A törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a Demokrata Pártnak 2018 ősze óta többsége van, és a párt most arra számít, hogy az egyelőre republikánus többségű szenátusban is sikerül növelnie politikusainak létszámát.

A most tartott választáson a 100 tagú szenátust – a 435 tagú képviselőháztól eltérően – nem újítják meg teljesen, csak 35 szenátort választanak újra. Öt republikánus szenátor bársonyszéke van veszélyben az NPR szerint.

Az egyik legbefolyásosabb republikánus szenátornak, a Donald Trump elnök szoros szövetségesének számító Lindsey Grahamnak Dél-Karolinában pályája talán legnagyobb kihívásával kell szembenéznie. Vetélytársa Jaime Harrison volt lobbista, a Demokrata Párt dél-karolinai vezetője. Hasonlóképpen inog a szenátusi bársonyszéke az arizonai Martha McSallynek, akinek a karizmatikusnak mondott Mark Kelly űrhajóssal kell megküzdenie, emellett az NPR elemzői kevés esélyt adtak Maine állam szenátorának, Susan Collinsnak is demokrata párti kihívójával szemben.

A déli Alabamában viszont a felmérések szerint a republikánusoknak nagy valószínűséggel sikerül visszahódítaniuk a demokratáktól egy szenátusi helyet. A demokrata párti Doug Jones lemaradása két számjegyű a republikánus színekben induló, egykori egyetemi labdarúgóedző Tommy Tuberville mögött. Tuberville élvezi Donald Trump támogatását.

0:30

Érkeznek az első eredmények

Trump Twitteren azt írja, az egész országban jól állnak.

A CNN becslése szerint Indianát behúzza Trump, ezzel 11 elektori szavazatot nyer el. Ebben az államban hagyományosan republikánus győzelem szokott születni.

23:30

Az első exit poll mérések Trumpnak kedveznek

A CNN exit poll-mérésekkel térképezte fel, hogy az amerikai választók mi alapján döntöttek. Az elemzés szerint minden harmadik szavazó a gazdaságot tartotta a legfontosabb szempontnak. Minden ötödik a faji egyenlőtlenséget, minden hatodik pedig a koronavírust nevezte meg. Az egészségügyi ellátást minden tizedik említette, épp úgy, mint a bűnözést. Az első elemzések szerint ez kedvezőbb Trump szempontjából, mint arra számítani lehetett. A gazdaság állapota ugyanis az elnöknek hozhat támogatókat. Más kérdés, hogy a faji egyenlőtlenség – ami ezek szerint inkább foglakoztatja az amerikaiakat, mint a koronavírus-járvány – már inkább ellene dolgozik.

(HVG)

23:05

Az első exit pollok szerint a szavazók

34 százalékának a gazdaság

21 százalékának a faji egyenlőtlenségek

18 százaléknak a koronavírus

11 százaléknak a bűnözés és a közbiztonság

11 százaléknak pedig az egészségügy volt a legfontosabb a döntésénél.

52 százaléknak az a fontosabb, hogy kezeljék a koronavírus-járványt, míg 42 százalék szerint a gazdaság újraindítása.

48 százalék szerint jól mennek a koronavírus megfékezésére tett lépések, 51 százalék szerint rosszul.

(Telex)

22:45

Clintonék is leadták voksukat, természetesen a demokrata jelölteket – Joe Bident és alelnökjelöltjét, Kamala Harrist támogatták.

22:28

A Washingtonnal szemben, a Potomac folyó virginiai oldalán fekvő Arlingtonban az elnök azt hangoztatta: "azt hiszem, nagyszerű lesz a választási éjszakánk".

Hozzátette: "de hát politikáról és választásokról van szó, így hát soha nem lehet tudni".

Bár kiemelte a floridai, arizonai és texasi várható jó eredményeket, aláhúzta azt is, hogy a pennsylvaniai választási eredmények döntőek lesznek. "Győzni könnyű, veszíteni soha nem könnyű" – mondta. Szavait elemzők úgy értelmezték, hogy ezzel először utalt a vereség lehetőségére.

Amikor újságírók arról faggatták, hogy mi az üzenete az amerikaiak számára, azzal válaszolt, hogy az összefogás. "A siker egységet teremt" – mondta.

Közben Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyettes kampánymenedzsere, Kate Bedingfield szintén úgy nyilatkozott, hogy a demokraták elégedettek az eddigi eredményekkel. Bátorítónak nevezte, hogy Georgiában nagy számban szavaztak az afroamerikai közösség tagjai, és Pennsylvaniában rekord számban küldték vissza levélben a voksaikat a demokrata párti szavazók.

"Szerintünk meglesz a 270 elektorunk" – hangsúlyozta. Az amerikai elnököt ugyanis az 538 tagú elektori testület választja meg, és ehhez 270 elektor voksára van szükség.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
@Eladott Ország: Sajnálatos, hogy az ÖREGEK NAPKÖZIJE néhány napig zárva volt és nem tudtál NETEZNI 42 ledolgozott év munkájának gyümölcse révén! De nálad a HONEY97 büdös kurva is többet ér itt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Bízom benne, hogy a szopó szájú szopni fog és Biden nyer!!!
SystemError
Pojáca vagy agyhalott. Amerika választ! :)
kokopelli
@SystemError: ...agyhalott!!!...originál Trumptól :"Belgium egy szép város!" ...(;-()
FLETÓ
Terépcsecső! Úgyis én leszek az elnök! Kár már ezen rugózni!!!
SystemError
@kokopelli: Nem kell mindent státuszból érzékelni. Szerintem elég szomorú, hogy ez a két alternatíva reprezentálja Amerika 300 milliós lakosság. Nyilván Bidennek drukkolok, de ettől még objektíven egy agyhalott... :) Mint mondtam Amerika elnök jelöltjéről beszélünk, aki néha elfelejti, hogy hol van...
jesz
azért szívesen lennék pók az ovális szoba eldugott sarkában, hogy hallhassam mit mond ha egyedül van...illetve most az kizárt, de akkor a szűk segítői körnek...lehet, hogy pakol?..vagy fordítva, pizzát rendel a következő négy évre?
legott
Az idióta meg a kriptaszökevény.
A fiatalabbak már nem akarnak dolgozni, csak a farvízin úszni sok százezer dollár fizetésért.
Már csak a bűnözőknek éri meg politizálni, hogy a bűneiket legalizálhassák.
cirip
Mi az, hogy egy 77 !!! éves ember legyen az elnök??? Már a 74 is sok ehhez, vagy nem??? Nekik nem nyugdíjban kéne lenniük?
Rockxy
cirkusz kő még mindig a népnek.
oszt van is.
FLETÓ
@Eladott Ország: Sajnálatos, hogy az ÖREGEK NAPKÖZIJE néhány napig zárva volt és nem tudtál NETEZNI 42 ledolgozott év munkájának gyümölcse révén! De nálad a HONEY97 büdös kurva is többet ér itt!
Nyírfa
Remélem, Biden nyer, és, ha baj van, átveszi tőle az irányítást az alelnöke. Végre egy hölgy. Drukkolok.
kokopelli
@cirip: ...tegnap 17:30
...otthon csak "útban vannak a mamának",és az unokákat sem lehet rájuk bízni! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.