Sőt egész New York államnak se adna.

Ha lesz koronavírus elleni oltás, Trump akkor sem adna belőle a saját szülővárosának

Donald Trump pénteken sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban. Elmondta:

New York helyett olyan államokba fogja az amerikai kormány eljuttatni a vakcinát (ha rendelkezésre áll majd), ahol hamar oda is adják az embereknek. New Yorkba pedig nem szállítana.

Azért venné el a vakcinát az államtól elnök, mert Andrew Cuomo, New York-i kormányzó korábban aggodalmát fejezte ki korábban azoknak eredetével és megbízhatóságával kapcsolatban.

Forrás: Telex

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Gazella: Mert az ő feje felett is ott vannak a rendőri és bírósági ügyek. Amik függőben vannak, amíg a rangja védi. Viszont, ha leváltják, akkor szabadon vizsgálhatóvá és büntethetővé válik.
Pont ez a hasfájása a Mi Kisistenünknek is. Ha bukna, akkor szabad préda lenne elsősorban a gazdasági, másodsorban a politikai élete. És mindkettővel kapcsolatban tudja, hogy a mostani ""pintérei és poltjai"" azonnal eladnák a saját menekülésükért cserébe. Tisztában van azzal, hogy milyenek és mire kaphatók. Együtt olyanok, mint a kötés, de tudják, hogy elég valahol egy szálat megbontani...
És az a biztos letöltendő...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ez most melyik változat? Az amerikai/német/stb vagy az orosz/kínai? Marhára nem mindegy!!!
Az orosz változatnak már egyébként is megvan a tesztállománya. Fidesztagoknak hívják őket. Kérdéses a siker? Az esetükben minden változat elfogadható. Így is-úgy is használ. Vagy a személynek vagy az ország állapotának.
picike1
a vakcinák nem jók mindenütt irjákcsak 92 % -osak
Gazella
Ostoba! Játdza a hisztis kisgyereket!!
Gazella
Ez a vén fasz egyszerűen nem méltósággal vesziteni!!
Játsza a sértődös kisfiút. Totál igazat mondott egyik közeli nőrokona.
namihami
@Gazella: Mert az ő feje felett is ott vannak a rendőri és bírósági ügyek. Amik függőben vannak, amíg a rangja védi. Viszont, ha leváltják, akkor szabadon vizsgálhatóvá és büntethetővé válik.
Pont ez a hasfájása a Mi Kisistenünknek is. Ha bukna, akkor szabad préda lenne elsősorban a gazdasági, másodsorban a politikai élete. És mindkettővel kapcsolatban tudja, hogy a mostani ""pintérei és poltjai"" azonnal eladnák a saját menekülésükért cserébe. Tisztában van azzal, hogy milyenek és mire kaphatók. Együtt olyanok, mint a kötés, de tudják, hogy elég valahol egy szálat megbontani...
És az a biztos letöltendő...
kokopelli
@Gazella: Mindíg ilyen volt a tetű!Az apja már gyerekkorában kénytelen volt katonai iskolába küldeni!A nála kissebeket
verte állandóan! Azt mondják,hogy az egész élete egy harc,amit mindig ő keres magának! Évtizedekig nem engedték
hogy Las Vegas-ban hotelt építsen! Ott csendben volt,mert a digó-maffia nem viccelt senkivel!Antlantic City-ben több-
száz hitelezőt tett tönkre a szállodáival ill. Casinóival! Egyszóval egy mocsok szemét sajnos német származású "ami"!
Németországban a rokonai letagadják,hogy onnan származik,de a Trump név sajnos elárulja őket! (:-()
Gazella
@kokopelli: Igaz! De ez a típusú viselkedés, hogy ne menünk messzire csak a dagadékra gondoljunk, ennek is más nincs az eszében mint valami ál ellenséggel harcolni kell!!!
kokopelli
@Gazella: Borzalom elképzelni,ha a "középerópai" törpe Trampli nyíltan annyi $-milliárdot harácsolt volna össze,
akkor mit csinálna vele! Hofi-t plagizálva :övé lenne a magyar föld Soprontól Csap-ig !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.