Donald Trump amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban "megfordítják a választási eredményeket". Donald Trump hétfőn az egyik Twitter-bejegyzésében cáfolta, hogy jogászai visszavonták volna a pennsylvaniai keresetek egyikét.

Trump még mindig azt hiszi, hogy ő nyerte a választást, újabb jogászt kért fel
Fotó: Youtube

A republikánus elnök és jogászcsapata öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét.

Georgiában még tart a szavazatok egyenkénti, kézi újraszámlálása.

Donald Trump vasárnap elemzők által ellentmondásosnak minősített üzeneteket tett közzé a választási eredményekről a Twitteren. Az egyik mikroblog-bejegyzésben azt írta, hogy Biden győzött, de csalással. Később azt írta: semmit nem ismer el, és megismételte a választási csalásra vonatkozó korábbi állításait. Egy újabb bejegyzésben pedig arról írt, hogy olyan "nagy perkereseteket" nyújt majd be, amelyek szerinte bizonyítják "a 2020-as választások alkotmányellenességét".

Korábbi hírek szerint vasárnap Donald Trump jogászai a Pennsylvaniában benyújtott keresetek egyikét visszavonták, amit az elnök később cáfolt. A kereset arra vonatkozik, hogy a helyi választási tisztségviselők egyes információk szerint törvényellenesen megakadályozták, hogy republikánus megfigyelők jelen lehessenek a szavazatszámlálásoknál.

A visszavonás hírét elsőként a The Washington Post című lap közölte.

Twitter-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott: "Még egy hamis hír. Választási megfigyelőink zaklatása és kizárása jelentős része perünknek". Hozzátette: ez alkotmányellenes volt. Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárjogász csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy "több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket".

A jogásznő azt állította, elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak. A részleteket illetően azonban hozzátette: "nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok". Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat "átfordította Biden javára".

Sidney Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében. Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmaikat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága miatt.

Alan Dershowitz jogászprofesszor, az Egyesült Államok egyik sztárügyvédje szintén vasárnap egy televíziós interjújában azt fejtegette: Donald Trump és jogászai nem arra törekszenek, hogy a perek révén elérjék az elnökké választáshoz szükséges 270 elektori szavazat biztosítását. Céljuk Dershowitz szerint annak megakadályozása, hogy Joe Bidennek lehessen 270 elektori voksa.

A bonyodalmas, tagállami képviselőcsoportok szavazását, majd a szövetségi képviselőház szavazását követelő módszert a 19. században alkalmazták utoljára – mondta el Dershowitz.

Joe Biden munkatársai vasárnap televíziós interjúkban arra figyelmeztettek, hogy a békés hatalomátadás megkezdésének hiánya kockáztatja a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyságát és a készülő oltóanyagok forgalmazásával kapcsolatos előzetes tervezéseket. Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Hogy lehet egy hisztis gyereket megválasztani elnóknek?? Ne pénzes palit válasszanak már bakker!! Hanem fiatal politikust!!!
Qqberci
Nem jogász kellene, hanem elmeorvos...
verőce21
Még hivatalosan nem dőlt el semmi.
Egyre másra buknak ki a választási csalások, visszaélések, szabálytalanságok. Matematikai-statisztikai módszerekkel (ilyet használ az amerikai adóhatóság, de a magyar is) kimutatták, hogy rengeteg helyen volt csalás.
Ez a választási csalás nem menne el még Afrikában sem, ami itt történt...
csak úgy....
@verőce21: itt vagy ott? :) vagy itt is és ott is? :) ne hergeld magad,költözz ki a tallini pecódba és élvezd ,hogy nem vagy otthon ..
verőce21
@csak úgy...: Csak hogy mondj valamit? Szenvedsz Sóher?
verőce21
@fideszes gyökér: Nem biztos, hogy Trump kezében most éppen royal flush vagy akár csak egy drill van... De már az amerikai sajtó is megírta, hogy utoljára a XIX. században volt hasonlóan kétes tisztaságú választás Amerikában.
csak úgy....
@verőce21: te azért csíped a tramplit mert ö is szöszi,mint te...,kis herceg?
fogadjunk 10 millió forintba,hogy januárba a tramplidat az fbi. fogja kilakoltatni a fehér házból !
verőce21
@csak úgy...: Az igazi hatalom a háttérben készül...Buttigieg...Beto...Sanders...Hillary...Cortez...Warren...Bloomberg és sorolni lehetne még a Marxistákat.
csak úgy....
@verőce21: .."utoljára a XIX. században volt hasonlóan kétes" .. :)
verőce21
@csak úgy...: Úgyvan! De már megint a kérkedsz a pénzeddel...?
Tartsd meg, nincs szükségem a pénzedre, mert elbuknád...!
csak úgy....
@verőce21: te nem egy észlény de jól áll neked az a kevés is! :)
jó éjszakát és álmodj a tramplidról +a háttér hatalomról ,marx-engels-leninröl :)
verőce21
@csak úgy...: Neked csak egy dolgod nincs: eszed! Benned csak a rosszindulat dolgozik.
Pipás
@verőce21: "Álmodtam egy világot magamnak." :D
verőce21
@Pipás: Álmodtál? Én nem azt írtam ennek a szerencsétlen @csak húgy...: - nak sem, hogy Trump fogja megnyerni, hanem, hogy nem az FBI-nak kell kiköltöztetni Trump-ot, azért bukná el a 10 millióját.
Te pedig csak álmodj tovább...!
RonaGyuri
A pálinka és az emberi aljasság alapvető táplálék a népnek

Et már olyan szint, amit szimpla hülyeségként nem lehet kezelni

Ismét újabb mélységeket ért el a sajtóklub adása. Már a (rém)HirTV beszámolójának címe is kellően elrettentő: „Sajtóklub: Elkeserítő, hogy a demokrácia hazájában ez történik”, lévén az amcsi választásokról van szó. Azonban a
z elhangzottak, nos azok méltó párjai a pálinka alapvető élelmiszer és a ránk kényszerített vétó dumáknak.
Csak szemezgetve:
Bencsik: „Amerikáról már minden szörnyűséget el lehet képzelni. Tehát sajnos azt is el lehet képzelni, hogy marad az eredmény és Biden lesz az új elnök. Azt kell mondanom, hogy ez ezúttal a demokrácia számára egy végzetes csapás lesz”,
Gajdics: „Nyilvánvaló, hogy Biden és az ő adminisztrációja újra fogja kezdeni azt a fajta kioktató, lekezelő, a világ más tájait gyarmatként kezelő külpolitikát, mint amit megszoktunk már demokrata kormányzás idején. Ez azért lesz röhejes, mert ő fog bennünket demokráciából meg jogállamiságból kioktatni.”,
Néző: „Gondoljunk csak bele milyen lenne, ha Magyarországon a választás után két héttel még nem tudnánk ki lesz a miniszterelnök, melyik a győztes párt, akkor mi lenne itt”! =))
jesz
bukta ide, bukta oda, azért igencsak meglepő, hogy soha nem látott mennyiségű szavazattal vesztett a regnáló elnök. Mindegy miért, de 74 millió szavazat sem volt elég az újrázáshoz(talán jobb is így)... Néha túltolta a biciklit...
verőce21
Azért furcsa, hogy a fontos ingóállamok 3-4%-os - és növekvő(!) - , Trump előnynél megálltak a számlálásban és három nap után sem tudtak eredményt hirdetni…!

De azokban hirtelen megfordult a trend, és az összesben Biden lett a nyertes!
Hülyének néznék az egész világot… ?
ómió
A Biden-Soros csapat minden csalását "elsikálták" már?
Aki Én
@verőce21: hvg.hu/vilag/20201114_Trump_a_koronavirusjarvany_kezelesebe_bukott_bele__allitja_egykori_nemzetbiztonsagi_tanacsadoja

pendulum.444.hu/2020/11/08/a-pendulum-blog-valasztasi-ketsegoszlatoja-szkeptikus-polgarok-reszere

...de várjuk ki a végét. Nem mintha abban lehetne bízni, hogy akkor abbahagyjátok a fidesz-propagandát.
A fidesz esetében sokkal több választási csalás derült ki, de azzal ennyit nem foglalkoztál.
verőce21
@Aki Én: Várjuk ki a végét!
Elég, ha Trump azt bizonyítja, hogy Biden nem érte el a 270 elektor számot...
Aki Én
@verőce21: Nosza...
családtagjai és tanácsadói is egyre többen azt tanácsolják, adja fel, ne rombolja a demokráciát, ráadásul csekély eséllyel.
Aki Én
@sgl: ...ez kb olyan megjegyzés volt, mint az, hogy ,,csekély esélyt látok arra, hogy a hold rázuhan a földre".
Hagyni kell némi reményt mindenkinek.
verőce21
@Aki Én: Jelenleg hivatalosan és törvényesen is Trump az elnök, 2021. jan. 20-ig! Utána, továbbra is az marad, ha Biden nem szerzi meg elektori szavazáson a 270 elektori számot.
Ez pedig könnyen elképzelhető, nem biztos, hogy minden elektor a halott szavazókat fogja képviselni!
verőce21
A Demokrata Párttól a Facebookon át a CNN-ig és a New York Timesig ívelő progresszív szövetség számára a legrosszabb forgatókönyv, ha bebizonyosodik, hogy Biden csaknem hetvenkilencmillió szavazója csalás eredménye... tart még az újraszámlálás...
Aki Én
@verőce21: A halott szavazókról sokat nem tudni, azt főleg nem, hogy kire szavaztak. Lehet, hogy Trumpra. Azt is értem, hogy ti ezen kerestek fogást.
Semmi személyes érdekem nem fűződik ahhoz, hogy Biden nyerjen, habár reményteli lenne, ha nem egy elmebeteg vezetné tovább az USA-t. Az persze tetszene, hogy orbánnak ez okozhat kellemetlen pillanatokat.
Viszont minden logika és ismert tény azt támasztja alá, hogy Biden megnyerte a választást. Persze M1 nézőként biztos lennének kétségeim, de a világsajtó sem az orbáni propagandát támasztja alá.
verőce21
@Aki Én: Trump még Floridában is, biztosnak mondható, háromszázhetvenegyezret vert ellenfelére, az összes többi, általa megnyert államot pedig még jelentősebb fölénnyel húzta be.

Ehhez képest Biden egész sor billegő államot nyert meg orrhosszal: Nevadában harmincnégyezer, Wisconsinban húszezer, Georgiában tizennégyezer, Arizonában mindössze tízezer voks döntött a javára jelen állás szerint.
Ismerjük el, piszok mázlija volt Bidennek, hogy ennyi helyen mellé állt a szerencse...! :)
Aki Én
@verőce21: ...mi ebben a szerencse? Trump szavazatai nem szerencsések? Értem mire célzol, de ez csak egy elmélet. Erre mondom, hogy várjuk ki a végét. Nekem mint mondtam mindegy, ti remegtek orbán egészségi állapota miatt.
Emlékszel a legutóbbi borsodi választásra? Ott miért nem dobtad be ezt az elméletet, mikor minimális előnnyel nyert a fidesz, közben láttuk, hallottuk a tényszerű csalásokat. Azok nélkül vajon mi lett volna az eredmény? Ez hazai, mégsem hoz lázba?
verőce21
@Aki Én: Ugyan, egy képviselői szavazaton semmi nem múlik, nem komoly téma, csak nektek.

Igen, szorítok Trump elnöknek, hogy sikerüljön neki leleplezni ezt a csaló bandát, Bidennel, Sorossal együtt...a fél világ árkot röhögött az USA köré…

Az Amerikaiak olyan büszkék, hogy nem fogják jónéven venni, hogy Biden miatt kiröhögi őket még az eddig lenézett Afrika is, a maguk banánköztársaságaikban.
Még ott se csinálták ilyen pancser módon.
Aki Én
@verőce21: ...á, csak a kétharmad.
Te hol voltál az elmúlt 4 évben? Trump lett a világ bohóca. Te semmit nem tudsz róla, csak, hogy orbánnak kevésbé árt, mint a demokrata.
Egyébként a büszkeségük azt sem engedi, hogy a bohóc Trump meghazudtolja őket.
Meg hát azért azt a csalást bizonyítani is kellene. Biztos nem lennének olyan elnézőek, mint mi, magyarok.
De nézz körül a világsajtóban. Mindenki örül, hogy megszabadulunk a bolondtól. Sőt, nemzetbiztonsági kockázat lehet belőle január 20 után. Azért ez nem kutyafasza ám. Soha ennyien nem fordultak volt elnökük ellen, mint Trump korábbi emberei.
verőce21
@Aki Én: Te hülye vagy!
Megsértenek, megaláznak, hülyének néznek/nézel 73 millió USA szavazót!
Aki Én
@verőce21: ...te biztos nem vagy hülye, mégsem érted amit mondok.
Nem is csodálom, hogy neked magyarázni kell a ,,többség" valódi jelentését.
Ki néz hülyének kit, kit sértenek, kit aláznak meg???
Biztos, hogy mindenki csalást kiált még Trump szimpatizánsai között is? Ki mondja?
Namely
@Gazella: "Ne pénzes palit válasszanak már bakker!! Hanem fiatal politikust!!! "
Ezt Justin Trudeau az (volt) amikor megválasztották és nem jött be a fiatalság reménye. Sőt, csúfosan megbukott.

Cikkhez: ezennel megkezdődött az USA következő polgárháborújának előjátéka. A felek között nagyon komoly ideológiai szakadék van. Az USA minimum ketté fog szakadni.
Lehet választani az északi Venezuela és az 1950 előtti USA között, ahol, nem véletlenül üldözték a kommunistákat.
verőce21
Nincs még lejátszva ez a meccs liberálisék…!
verőce21
@sgl: De kire szavaznak majd az elektorok... a csalókra...?
Gazella
@verőce21: Most röhögtem el magam :D milyen trampli mit akar elérni :D
kokopelli
@sgl: Mit csináljon a "szalmaember"!A választásokat elbukta, (lásd az utánszámlálást!!Marad,hogy nem akarja elhagy-
ni a posztját! Így jár az,aki világéletében csak nyalocoknak adott munkát!Lehet,hogy másodszorra is át akarja nézetni
a voksokat!Nagy ß@rban lehet,ha inkább csak golfozik! Valahogy nem sajnálom azokat akiket kirúgott,mert azok csak
eladták magukat egy félkegyelműnek!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.