Bár Donald Trump továbbra is kitartóan állítja saját magáról, hogy megnyerte az elnökválasztást, de a bíróságon ezt sehogy sem sikerül bebizonyítania.

A republikánusoknak elolvadtak a reményei Pennsylvaniában

Szombaton egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amiben a kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelenné több millió levélszavazatot Pennsylvaniában, valamint azt állította, hogy tömeges csalás történt november 3-án – írja a 444.hu egyebek mellett az MTI-t idézve.

Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal.

Matthew Brann bíró szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt, csak erőltetett jogi érveket nyújtottak be mindenféle érdemi bizonyíték nélkül, és leginkább csak spekuláltak. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a szavazásra, nemhogy több millióét. Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter pedig arról írt a Twitteren, hogy ennek a keresetnek semmi alapja nem volt.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube, CBS

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Bukta van szöszike!!! Reped a kilónyi festék az arcodon. Lehet csomagolni!!! Az ügyvédje meg vért izzad, vagy a hajfesték folyik rajta kínjában!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Bukta van szöszike!!! Reped a kilónyi festék az arcodon. Lehet csomagolni!!! Az ügyvédje meg vért izzad, vagy a hajfesték folyik rajta kínjában!!!
simmering73
Döbbenetes milyen nagy cirkusz van egy demokratikus országban. Mi lesz itt?
ómió
Na, ugye, hogy efftársilag csalni csak nagyban érdemes!
namihami
Pont ez lenne itthon is! Talán még lövések is dördülnének!
Sámannus
Csá csumi csá a valódi bírák és nem birkák.
kokopelli
@namihami: A Trampli nem szokta meg,hogy rendreigazítják! A "tesco-hajfeséses" vén trottyossal anno New York-ban
azt és ott építettek amit akartak! A vén ex. polginak valószínűleg meg volt az akkori ára kilóra! (;-))
Nyírfa
Nahát, nahát, a Trump még a sajátjai szerint is egy spekuláns. Madarat tolláról, Orbánt szövetségeseiről.
kokopelli
@Nyírfa: ...családok ezreit vette be az építési dolgaiba,és a csőd után eljátszotta a vesztes vállalkozót! Az nem érde-
kelte,hogy a következő nagy vállalkozásig várni kellene egy kicsit! Gátlástalan ,mocskos tetű,aki mindenen átgázol!
Nem volt véletlen,hogy hosszú évekig kellett neki várni arra,hogy Las Vegasba beengedjék egy "Hotel-Casino" erejéig!
Az,hogy spekuláns az nem baj,mert az a baj ,hogy "mocskos fals tetü spekuláns",aki mindent megengethet magának!
Látszik a mostani viselkedésén is ! Egy normális papa elfajzott degenerált selejtje"!
Nyírfa
@kokopelli: Nem véletlenül pakolt ki az unokahúga, szerintem az a könyv hozzájárult a bukásához. Az eleve érthetetlen , hogy egy ilyen, az üzleti körökben közismert szélhámos az USA elnöke lehetett. Millió egy mód nyílt volna az előéletének a nyilvánosságra hozatalára, az építőipari csalásaitól az adóelkerülésig.
Hasonszőrű társa, Orbán Viktor úgy kapaszkodott bele mint az utolsó szalmaszálba, nincs kifogásom az ellen, hogy együtt is süllyedjenek el.
Gazella
Gazdag kisfiú játékát elvették s most hisztizik. Na ez a szarhaju trampli.
amaramaistanna
Trump ügyvédje ( a fotón látható horrorisztikus kinézetű "úr") Rudy Giuliani New York egykori polgármestere bevonulhatott volna New York és az USA történelmébe, akit anno még a demokraták is támogattak, de Trump ügyvédjeként elkövetett súlyos "bakikkal" úgy fognak rá emlékezni, mint az USA egykori szánalmas elnökének, szánalmas ügyvédjére.
ómió
@csagyi: A legszignifikánsabb idehaza még Rákosi efftársatok kékcédulázása volt!
ómió
@Clavigo: Biden efftárs hamis "szavazatait" nem a szoftver produkálta, hanem az Obama nyomda!
Aki Én
@ómió: 12:14 Mondja ezt a ,,hiteles" félcédulás. Te valamiért nagyon beragadtál a múltban.
Még mindig munkásőrnek képzeled magad, mikor a gép elé ülsz?
Olyan a hangulatod, a stílusod, a szagod...
ómió
@Aki Én: Még mindig a tetves bolsiságod másrahazudásán rugózol? És még mindig a vigyorgóból? Szedálási szüneten tartanak? Jobbulást, tetüfi!
Aki Én
@ómió: Nagyon dumcsis kedvedben vagy ma is. Már csak mi maradtunk neked, mi állunk szóba veled? Lehetnél hálásabb.
ómió
@Aki Én: Hagyd ezt a vigyorgói módit! Ti a bolsevizmusnak maradtatok! Láthatólag a hálát is attól várjátok majd!
Aki Én
@ómió: ...nekem tetszik, ahogy te, mint fő és látványos bolsikomcsi fidesz imádó szenvedsz.
ómió
@Aki Én:Neked a saját kreténséged tetszik, bolsi fajgyökér! De legalább a mai Internacionálé-kvótádat elénekelted már?
Aki Én
@ómió: ,,Kétszer szavaztam rá, de a választásoknak következményei vannak, és nem viselkedhetünk továbbra is úgy, mintha semmi sem történt volna,

– mondta az ABC tévécsatornának adott interjújában Chris Christie, a távozó amerikai elnök egyik legkitartóbb támogatója. New Jersey állam egykori kormányzója keményen nekiment Donald Trump ügyvédjeinek, akiket úgy jellemzett, hogy ténykedésük kínos helyzetbe hozza az Egyesült Államokat, mert miközben azt állítják, hogy bizonyítékaik vannak a választási csalásra, nem mutatják be azokat.

Az ország a legfontosabb. Bármennyire is republikánus vagyok, és szeretem a pártot, az első helyen az ország áll.

Christie kiakadása érthető, főleg annak ismeretében, hogy Trump kampánycsapata éppen a hétvégén szenvedett el újabb súlyos vereséget azzal, hogy Pennsylvaniában egy szövetségi bíró elutasította azt a keresetét, ami 6,8 millió szavazat érvénytelenítését célozta. A Republikánus Pártban korábban fontos tisztséget betöltő Matthew Brann bíró azt írta, hogy Trump jogi csapata egy összefüggéstelen, valós jogi érveket és tárgyi bizonyítékokat nélkülöző keresetet nyújtott be."
ómió
@Aki Én: TV-felvételek mutatták be a tömeges csalások valóságát! Ehhez képest a bíróság "elrendelte az újraszámlálást", ami persze, hogy ugyanaz az eredmény lett, mint az eredeti. De ettől még a sokezer kamu szavazat ugyanúgy be lett számolva! Chris Christie-nek nyilván "kiment a fejéből", hogy nemcsak a választásoknak, de a tömeges csalásoknak is "következményei vannak"! Pláne, ha rájuk se hederítenek!
Aki Én
@ómió: ...mi vagy te, USA választási szakértő, meg féknyúz elemző és hitelesítő? Neked bemutatták a csalásokat, de Trump időközben rájött, hogy megbocsát, nem firtatja a dolgot?
Mondtam már baszki, hogy ha rendszeresen kihagyod a kezeléseket, nem szeded a bogyókat, oda lesz a józan ítélőképességed.
És tessék, megint igazam lett. Ez már nekem kellemetlen.
Jaj, ezt láttad?:

ezalenyeg.hu/kozugy/koromszakadtaig-titkoltak-kozel-5-milliard-forintba-kerult-a-kiskunhalasi-covid-korhaz-26708?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=26708
,,Orbánék hétpecsétes titokként kezelték az információt, nem véletlenül.
Mészáros stróman és Tiborcz még egy világjárványt is képesek felhasználni, hogy a magyarok pénzén élősködjenek. A felcsúti miniszterelnök persze mindig a saját zsebét tömi, amikor a rokonoknak, cimboráknak ad milliárdokat.

A zsebdiktátor nem kér az EU előnyös hiteléből, vagy a vissza nem térítendő támogatásból, mert azt nem tudná büntetlenül lenyúlni. Inkább kell neki a 900 milliárdos devizahitel, amivel adósrabszolgaságba taszítja a magyarokat. Ebből a pénzből jut majd bőven a rokonoknak, cimboráknak, mint ahogy a járványkórháznál is megtalálták a módját, hogy jól járjanak. De, mint tudjuk,
AZ ÉLŐSKÖDŐK KÖZÖTT A LEGNAGYOBB PIÓCA MÉGISCSAK MAGA ORBÁN VIKTOR."
Aki Én
@ómió: ,,A Republikánus Pártban korábban fontos tisztséget betöltő Matthew Brann bíró azt írta, hogy Trump jogi csapata egy összefüggéstelen, valós jogi érveket és tárgyi bizonyítékokat nélkülöző keresetet nyújtott be."

Lehet, hogy elküldhetnéd nekik a bizonyítékaidat :)))))))))
...marha :))))))))
ómió
@Aki Én: Trump, ha a bíróság ellene dönt (nem foglalkozik a kamu szavazattömeggel), maga se tehet mást, mint tudomásul veszi! Ehhez nem kell, se elemzőnek, se hitelesítőnek, se szakértőnek lenni! Miért? Efftársilag igen? Mert ott józan ész az sosem volt? Netán csak most ébredtél a szedálásból, vagy a lekötözöttséged alól kaptál ideiglenes "felszabadítást"? Ezt látom valószínűnek, mert - úgy tűnik - megint előjöttek (és idevezeted) egyéb tetvesbolsi hazudozásaidat is! Efftársi aljassággal "fűszerezve"!Állapotod rosszabbodását elkerülendő, sürgősen kérjed az újabb szedálásodat! Amúgy meg egy "volt republikánus bíró" számára a tömeges csalás ténye nyilván "bizonyítékokat nélkülöző kereset"! Efftársilg meg agyalágyultaknak, mint te is, tuti!
Aki Én
@ómió: ...bizonyíték nincs, a bíróság ellene dönt, kihirdették Biden győzelmét, boldog a világ, de te mondod a magadét.
Tipikus...
ómió
@Aki Én: Nézd végig a vonatkozó TV-tudósításokat és hazudd, hogy "bizonyíték nincs"! Az illik hozzád!
kokopelli
@Aki Én: ...,ha lett volna biyonyíték,akkor a "Trampli csicskái mind az 50 államban körbehordozták volna ,mint
a véres kardot!A golfozás mellett nem volt ideje ilyesmire?A fizetett tömege is el fog hallgatn...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.