Terrorista indíttatású támadás gyanúja miatt indított nyomozást a svájci főügyészség (OAG) egy késelés miatt, amely kedden történt a déli Lugano városában.

Több emberen elkövetett feltételezett terrorista indíttatású támadás helyszínévé vált egy luganói áruház

– közölte a svájci vádhatóság.

A rendőrség közlése szerint

egy 28 éves svájci nő támadt késsel két másik nőre az üzletben. Az elkövető torkon ragadta egyik áldozatát, míg a másikat késsel megsebesítette. Az egyik áldozat súlyos, de nem életveszélyes sebesülést kapott, míg a másik csak könnyebben sérült meg.

Ticino kanton rendvédelmi szervei szerint a tettest, aki egy luganói lakos, őrizetbe vették. A rendőrség most abba az irányba nyomoz, hogy a nő állítólag szimpatizált az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel.

Matteo Cocchi, a ticinói rendőrfőnök szerint az elkövető ismert volt a hatóságok előtt.

Svájcot eddig elkerülték az olyan terrortámadások, mint amilyenek az utóbbi időben több másik európai országot is megráztak. Mindemellett az alpesi állam hatóságai több száz lakost jelöltek meg fenyegetésként, illetve olyan szélsőségesekként, akik konfliktusövezetekben jártak.

Winterthur településén nemrég két embert vettek őrizetbe a négy halálos áldozatot követelő november 2-i bécsi merénylettel összefüggésben. Szeptemberben pedig 50 hónap szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, akit a svájci sajtó Winterthur emírjeként emlegetett az Iszlám állam terrorszervezettel fenntartott kapcsolatai miatt.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
A rendorseg MINDEN orszagban nagyon is tudja, hogy kik a potencialis terroristak - akik a cselekmenyuk elkoveteseig szerintem csak siman koztorvenyes bunozok.
Erdekes modon a Bataclan terroristai is "a rendorseg latokoreben" voltak, tobbszor elo is allitottak oket, viszont a rendkivul "demokratikus" torvenyek nem engedik oket komolyabb buntetesek kiszabasara

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.