Miniszterelnökké választotta Ingrida Simonyte női kormányfőjelöltet a litván parlament kedden Vilniusban.

A 46 éves, pártoktól független volt pénzügyminiszter mellett a 141 fős törvényhozás jelen lévő képviselői közül 62 voksolt, tíz ellenezte, 41-en pedig tartózkodtak.

Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön bízta meg Simonytét kormányalakítással. A közgazdász végzettségű politikust formálisan Nausedának még ki kell neveznie, illetve a parlamentnek az új kormányfő kabinetjét és kormányprogramját is jóvá kell hagynia.

Simonyte a nyolcvanas évek szovjetellenes függetlenségi mozgalmából kisarjadt konzervatív Haza Szövetség miniszterelnök-jelöltjeként győzött az októberi választásokon. Az eddigi ellenzéki erő két liberális párt támogatásával készül jobbközép kormányt alakítani. A három párt 74 képviselői hellyel rendelkezik a 141 fős parlamentben.

A keddi szavazáson azonban nem volt jelen, így szavazataival nem támogathatta Simonytét a Liberális Mozgalom, amelynek egész frakciója önkéntes karanténban van, tekintve, hogy több képviselője, köztük Viktorija Cmilyte-Nielsen házelnök is megfertőződött koronavírussal.

A litván parlament egyébként jelentősen korlátozza munkáját szűk két hétre a képviselők között terjedő koronavírus-fertőzések miatt.

Simonyte ismételten leendő kormánya egyik legfontosabb feladatának nevezte a járvány, illetve annak gazdasági kihatásai elleni küzdelmet. Parlamenti beszédében közös erőfeszítésekre sürgette a képviselőket és az ország lakosságát.

A 2,8 milliós balti államban 49 393 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 409-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 11 595. A vilniusi vezetés november 7-től egyelőre három hétre részleges karantént rendelt el az országban.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.