Meghosszabbítják és több ponton szigorítják is a koronavírus-járvány második hulláma miatt Németországban bevezetett korlátozásokat – jelentették be szerdán Berlinben.

Meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban
Fotó: Odd Andersen/AFP

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel tíz órán át folytatott tanácskozás után, késő este tartott tájékoztatón elmondta, hogy egyelőre december 20-ig hosszabbítják meg az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat.

December közepén ismét tanácskoznak, és "emberi számítás szerint" arra kényszerülnek majd, hogy ismét meghosszabbítsák, január elejéig érvényben tartsák a rendelkezéseket.

Ismét egy nagy, közös "nemzeti erőfeszítésre" van szükség, mert csak a fertőződések számának rohamos növekedését sikerült megállítani, és a járványhullám még nem hagyott alább – mondta a kancellár.

Egy sor szabályt szigorítanak, így két háztartásból az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember tartózkodhat együtt, és nemcsak az üzletekben és a közösségi közlekedésben, hanem minden forgalmas helyen maszkot kell viselni – ismertette.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.