Óva intett a nagy létszámú családi összejövetelektől a koronavírus-járvány miatt a Hálaadás ünnepén Joe Biden várható amerikai elnök a delaware-i Wilmingtonban helyi idő szerint szerda délután mondott beszédében.

A demokrata párti politikus sürgette az amerikaiakat, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében.

Visszatekintve történelmünkre, láthatjuk, hogy nemzetünk éppen a legnehezebb körülmények között kovácsolódott össze a leginkább

– fogalmazott Biden. Majd hangsúlyozta:

most ismét egy hosszú, kemény tél elé nézünk.

Megállapította, hogy

a vírussal és nem egymással szemben állunk háborúban. Tudom, milyen nehéz lemondani a családi hagyományokról, de mégis, ez most nagyon fontos

– szögezte le, hozzátéve, hogy ő és családtagjai is egymástól függetlenül ünnepelnek. A The New York Times című liberális napilap Biden munkatársaitól származó információi szerint Joe Biden elnöki jellegű Hálaadás napi üzenetet akart megfogalmazni, amellyel az volt a szándéka, hogy összefogja az amerikaiakat.

A beszédben Biden a megosztottság komor időszakának lezárására szólította fel az amerikaiakat. Kitért a választási eredményekre is. Leszögezte, hogy az amerikaiak szerinte nem fogadnák el, hogy a november 3-án tartott elnökválasztás eredményeit ne tartsák tiszteletben. Elemzők szerint ezzel arra utalt, hogy beszéde előtt nem sokkal – helyi idő szerint szerdán kora délután – egy pennsylvaniai szövetségi bíró leállította a választási eredmények hitelesítését, egy nappal azt követően, hogy a tagállam választási bizottsága igazolta az eredményeket.

Patricia McCullough bírónő elrendelte a hitelesítési folyamat leállítását november 27-ig, amikor a bíróság meghallgatást tart az eredményt vitatók által benyújtott perkereset ügyében. A perkeresetet republikánus képviselők és kongresszusi jelöltek nyújtották be Pennsylvania állam, Tom Wolf demokrata párti kormányzó és a helyi törvényhozás ellen, azzal az indokkal, hogy a levélszavazással a kormányzó és a helyi hatóságok megsértették a pennsylvaniai alkotmányt. A perkeresetet benyújtók szerint

széleskörűen és alapjaiban sértették meg a pennsylvaniai szavazási törvényt és jogellenesen engedélyezték a levélszavazást.

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök szerdán személyes ügyvédjével, Rudy Giulianival telefonon egyeztetve arra szólította fel a pennsylvaniai republikánus szenátorokat, hogy fordítsák meg a választási eredményt. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy a demokraták elcsalták a választást.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.