Boris Johnson brit miniszterelnök szerint ma már jó okkal lehet reménykedni abban, hogy a tömeges teszteléssel és az oltóanyagok megjelenésével tavaszra fel lehet oldani a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásokat.

Johnson a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján kijelentette: az adatok máris arra vallanak, hogy az eddig meghozott angliai intézkedések lassították, egyes helyeken visszafordították az új fertőződések számának növekedését.

Ezt alátámasztják a legújabb számok is.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 121 306 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az Egyesült Királyság egészében, 41 755-tel, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A csütörtökön zárult hét napban 11 450 pácienst szállítottak kórházba koronavírus-betegség miatt, 872-vel, 7,1 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Johnson hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nehéz télen kell még túljutni, és éppen ez az az időszak, amikor az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) a legnagyobb teher nehezedik.

Együttes erőfeszítéssel sikerült megakadályozni, hogy a járvány maga alá gyűrje az NHS-t, de ennek veszélye továbbra sem múlt el, és a mostani lazításnak az lenne az ára, hogy jövőre ismét országos zárlatot kellene elrendelni – mondta a brit kormányfő.

Kijelentette: éppen ezért a jelenleg érvényes korlátozások jövő szerdai feloldása után Anglia nagy része az újonnan életbe lépő háromfokozatú járványkészültségi rendszer két magasabb, szigorúbb készenléti szintjének hatálya alá kerül.

A brit egészségügyi minisztérium nem sokkal Johnson csütörtök esti tájékoztatója előtt ismertette a jövő hét második felétől érvényes új készenléti rendszert. Ebben alacsony fokozat nincs, az egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján.

A tárca által közzétett részletes lista szerint a második, vagyis magas készültségi szint hatálya alá kerül a tízmilliós Londonnal együtt Anglia legnagyobb része.

Több nyugat-, közép- és észak-angliai járványgócban, köztük Bristolban, Birminghamben, Newcastle-ban, Leedsben, Sheffieldben, Manchesterben és Yorkban, valamint a délkeleti Kent megyében a hármas, nagyon magas készültségi szint lép életbe.

A legalacsonyabb, egyes – vagyis közepes – készültségi szint csak három kis területű déli és délnyugati országrészben, Cornwallban, valamint a Scilly-szigeteken és a Wight-szigeten lesz érvényes jövő csütörtöktől.

Boris Johnson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az északnyugat-angliai Liverpoolban próbajelleggel elkezdett tömeges koronavírus-szűrési program kifejezett sikertörténet.

A brit miniszterelnök a Downing Street-i sajtótájékoztatón elmondta: a félmilliós nagyvárosban az elmúlt két és fél hétben több mint 240 ezer koronavírus-tesztet végeztek, és a szűrési program, valamint az országos korlátozó intézkedések együttes hatására Liverpoolban és környékén több mint kétharmadával csökkent a napi új fertőződések száma.

Éppen ezért Liverpoolban elégséges a kettes szintű készenléti fokozat bevezetése, és a brit kormány a hármas készültségi szintű térségekben hasonló intenzitású szűrési programokba kezd – tette hozzá Boris Johnson.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.