Lemondott Stjepan Sucic, a horvát veteránügyi minisztérium államtitkára, mert részt vett egy járványügyi előírásokat megszegő rendezvényen és összetűzésbe keveredett a helyszínre kiérkező rendőrökkel – írta a helyi sajtó hétfőn. Közben kiderült, hogy pozitív lett Andrej Plenkovic kormányfő koronavírus-tesztje, de a politikus jól érzi magát.

A rendőrök egy vendéglátóhelyen tartott razzia keretében akarták igazoltatni Sucicsot a kelet-szlavóniai Vukováron, ahol szombaton éjjel többedmagával italozott. Szombattól új szigorítások léptek életbe az országban, a kávézóknak és az éttermeknek be kellett zárniuk, az éjszakai szórakozóhelyeknek pedig már egy korábbi rendelet szerint nem lett volna szabad nyitva tartaniuk.

Az államtitkár ellenállt a rendőröknek, akik végül őrizetbe vették és előállították a helyi rendőrkapitányságon.

Sucic hétfőn benyújtotta lemondását, amelyet Tomo Medved veteránügyi miniszter elfogadott. A tárcavezető úgy nyilatkozott: az államtitkár bocsánatot kért felelőtlen viselkedéséért, és megköszönte az eddigi bizalmat. Az 61 éves Sucic a horvát honvédő háborúban eltűnt és fogvatartott személyek főosztályát vezette.

Andrej Plenkovic kormányfő sajnálkozásának adott hangot a történtek miatt, hangsúlyozva: Sucic horvát honvédő volt, dandárparancsnok, az elmúlt időszakban nagyon sokat tett az eltűnt személyek felkutatásáért, élvezte a töretlen bizalmát a különböző veterán egyesületeknek, valamint azoknak a családoknak, amelyek még mindig keresik a délszláv háborúban eltűnt szeretteiket.

A kormány szóvivője hétfőn közölte, hogy pozitív lett Andrej Plenkovic miniszterelnök második koronavírus-tesztje. Plenkovic múlt szombaton karanténba vonult, miután kiderült, hogy a felesége elkapta a fertőzést. A kormányfőt akkor tesztelték, a vizsgálat negatív eredményt mutatott. A hétfői második teszt eredménye azonban már pozitívnak bizonyult. A kormányfő jól érzi magát, feladatait továbbra is otthonról látja el – tette hozzá a szóvivő.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.