Jönnek az újabb megszorítások. 

Nem csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, Horvátországban ráadásul minden eddiginél több beteg hunyt el az elmúlt egy napban

– derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint hétfőn 1292-tel 77 106-ra nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 55 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1490-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1299-an vannak kórházban, közülük 210-et ápolnak intenzív osztályon.

Jelko Kacin kormányszóvivő sajtótájékoztatóján azt mondta: a járvány továbbra sem enyhül.

Amennyiben mindenki betartja az intézkedéseket,

a járványügyi helyzet javulni fog, és a kórházakra nehezedő nyomás is enyhül, ezt követően pedig fokozatosan elkezdődhet a korlátozások feloldása

– hangsúlyozta.

Az országban már több mint egy hónapja szinte teljesen leállt az élet. Minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt. Zárva tartanak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével.

A kormány csütörtökön ütemtervet dolgoz ki a korlátozások enyhítésére. Ebben számbeli kritériumokat határoz meg a napi új esetek, valamint a kórházban és az intenzív osztályokon kezelt betegek számára vonatkozóan. Ennek függvényében határoz majd a lazításokról, vagy az intézkedések meghosszabbításról.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 2900 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte 131 342-öt. Az elmúlt napon rekordszámú, 75 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 1861-re emelkedett. Kórházban 2351 beteget ápolnak, közülük 245-an vannak lélegeztetőgépen.

Zágráb újabb szigorításokat léptetett életbe szombattól karácsonyig. Bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét.

Keddtől a kormány szigorított a határátlépési feltételeken is. Néhány kivétellel, csak 48 óránál nem régebbi PCR-tesztel lehet beutazni az országba.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok