Törökországban kedden 30 110 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, így a napi esetszám gyakorlatilag azóta 30 ezer közelében alakul, hogy Ankara mintegy négy hónap szünet után múlt szerdán újból ismertette az adatot.

Azóta a fertőzöttek napi számának két szélső értéke a múlt szerdai 28 351 és a hétfői 31 219 volt.

A török egészségügyi minisztérium július 29-től a jelentéseiben a napi esetszám helyett a napi betegszám megfogalmazásra tért át, amely alatt a tüneteket mutató regisztrált fertőzöttek napi számát értette. Ennek következtében az országban eddig igazolt összes koronavírusos eset pontos száma nem ismert.

Kedden immár kilencedik napja, hogy rekordszámú ember veszti életét a fertőzés szövődményeiben, ezúttal 190-en hunytak el. A halálos áldozatok száma ezzel 13 936-ra emelkedett. Az előző napi adat 188 volt. Ezzel párhuzamosan a súlyos betegként nyilvántartottak száma is tovább nőtt, 5190-ről 5303-ra.

A gyógyultak száma 4593-mal 409 320-ra emelkedett.

A 83 milliós országban idáig csaknem 18,8 millió vírustesztet végeztek el.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn bejelentette, hogy az érvényben lévő részleges hétvégi kijárási korlátozás időtartamát az egész hétvégére kiterjesztik, illetve a hétköznap éjszakákon is bevezetik a gyakorlatot.

A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat, illetve a logisztikai, az egészségügyi, a mezőgazdasági és az erdészeti szektort továbbra sem befolyásolja. A hétvégi kijárási korlátozás az élelmiszerüzleteket, a pékségeket, a zöldség-gyümölcsösöket és a hús-hentesáru boltokat pedig annyiban érinti, hogy akkor csak délelőtt 10 és délután 17 óra között tarthatnak nyitva, valamint az emberek kizárólag a lakhelyükhöz legközelebbit kereshetik fel ezek közül.

Az intézkedés értelmében az emberek hétköznapokon este 21 órától reggel 5 óráig nem, péntek este 21 órától hétfő reggel 5 óráig pedig csak bevásárlás céljával tartózkodhatnak közterületen. Az új szabályok kedd este lépnek életbe.

Az éttermek csak elvitelre vehetnek fel rendelést.

A 65 évnél idősebbek és a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok, akik az utóbbi két hétben már csak három-három órára mozdulhattak ki otthonukból, nem használhatják majd a tömegközlekedési eszközöket.

A temetéseket és az esküvőket legfeljebb 30 ember jelenlétében lehet megtartani, valamint a hatóságok nem fogják engedni a Törökországban hagyományos, csoportos részvétnyilvánítási látogatásokat sem.

A mozikat követően a fürdők, az uszodák, a masszázsszalonok és a vidámparkok is felfüggesztik működésüket.

Törökországban a járvány tavaszi hulláma során sok más szigorú intézkedés mellett a tartományok közötti utazást is korlátozták, és a bevásárlóközpontoknak is be kellett zárniuk. Ankara az őszi hullám során még nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok.

A maszkviselés lakóhelyen kívül mindenhol kötelező a kis-ázsiai országban.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.