Kész feladni a költségvetési vétóját Lengyelország, ha az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletről kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot az Európai Bizottság és azt az állam- és kormányfők is támogatják a jövő heti EU-csúcson – jelentette be unós illetékesekkel folytatott csütörtök esti tanácskozása után a lengyel miniszterelnök-helyettes.

A lengyelek meghátrálnak, és mégsem vétóznak? És most mit lép Orbán?

Jaroslaw Gowin az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott megbeszélés után a Reuters tudósítása szerint – amit a Portfolio idéz – azt mondta: belátják, hogy a költségvetési vétó a szándékokkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna és ezt nem szeretnék.

Azt is mondta: ha már tényleg nem lehetséges megváltoztatni az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendelettervezetet (márpedig a jelek szerint nem lehet), akkor megelégszenek egy olyan jogilag kötelező érvényű deklarációval a Bizottságtól, ami rögzíti, hogy csak az EU-s pénzekkel összefüggésben és csak objektíven lehet használni a mechanizmust és elvárják azt is, hogy ezt a deklarációt erősítsék meg az állam- és kormányfők is a jövő heti EU-csúcson.

Mivel a múlt csütörtöki budapesti nyilatkozat alapján magyar és a lengyel kormány szorosan együttmozog a vétó kérdésében, és bármelyikük elutasít olyan megoldást, ami a másiknak nem megfelelő, így a fenti határozott lengyel jelzésből az következik, hogy a magyar kormány is megváltoztatja a vétóbeli álláspontját - kommentálja a hírt a gazdasági portál.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Shikari: ezt miböl derítetted ki? :) már említettem neked,hogy te is azok közé tartozol,akik bátran hülyézhetnek,neked elnézem mert te nem tudod,hogy mikor mit lafatyolsz.
csak úgy....
@lusta: azért az dícséretes a magyar és a lengyel kormánytól,hogy egy csomó ablakon kidobott pénztöl óvják meg az eu.-t! én további kellemes vétózást kívánok nekik.
lusta
Na, ez a négybetűsdugasz megérkezett Varsóba.
nezelodo
@lusta: Lehet, hogy vitte a zabszemet is a hátsójában, lehet, hogy a Józsitól kapta kölcsön?
Elad0tt 0rszág
@volvós: Elég lett volna egyszer is leírnod, de ha már sikerült kétszer, legalább a helyesírási hibára figyelhettél volna:-))
volvós
Leprás mocskos román buzi...ha egy e betű hiányzik és neked ez helyesírási hiba, mit szólsz a magyar helyesírási szótárhoz ??? Rohadék, anyádat b@szogasd a putriban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.