A magyar kormányfő szerint Budapest és Varsó között egyetértés van.

Magyarországnak és Lengyelországnak jó esélye van a győzelemre az európai uniós költségvetési vitában, a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Varsóban, miután lengyel kollégájával tárgyalt.

Orbán szerint jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában

A kormányfő arról számolt be a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában, hogy Budapest és Varsó között egyetértés van minden főbb témában, a két ország érdekei egybeesnek.

Kiemelte: fontosnak tartják az EU alapszerződéseiben foglaltak, a nemzeti érdekek, illetve a Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzügyi források megvédését.

Elmondta továbbá, hogy jelenleg közelebb van egymáshoz Magyarország és Lengyelország, valamint az EU német soros elnökségének és több más tagállam kormányának az álláspontja, mint néhány héttel vagy nappal ezelőtt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Magyarország az előkelő 27. helyen van...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Magyarország az előkelő 27. helyen van...
voltmárjobbis
Jó esélyed van -mert akarod- felcsúti cigány, hogy Magyarországot kiléptesd az unióból!
zorka
Remélem kib@sznak benneteket, mint egy hasasmacskát.
Gazella
Hun él ez?? Hogy hivják azt a bolygót??? Majd pont a 25 ország hajol neki fejet?? Szerintem nem!! Téged basznak ki mint macskát szarni!!
Lepényleső
...ahogy a fociválogatottnak a vb. címre?
Nem de hasonlít ez a Marshall terv egykori elutasításához a keleti blokkban?
Aztán nézzük meg az eredményét tőlünk nyugatra ahol elfogadták,s nézzünk magunk
köré ahol elutasították azt,- az akkor is magukat nagy magyarnak mondó hazánk fiai?
justhpeter
Senkinek nem érdeke, hogy a V2 nyerjen. Nekünk legfőbbképpen nem, mert abban az estben tovább fog menni az az eszetlen lopkodás mint eddig.
Klubtag
Segítsetek ki lécci. Tudomásom szerint a jogállamisági kérdés már lezáródott, nem kívánja az EU újra előhozni.
Jó esély a költségvetési vitára csak abban az esetben lenne, ha a vétó visszavonásra kerül, mert ha nem akkor kicsit más a leányzó fekvése...a tavalyi költségvetésből Mo-nak járó rész 1/12-ed része a januári juss, a járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak mérséklésére szánt keret meg eloszlik a többi 25 ország között. Nem jól értelmezem az eddigi információkat?
Jozefina
Az EU-nak semmiféleképpen nem lenne szabad engednie a két kormányfő zsarolásának!!! Ha továbbra is vétóznak, akkor nélülük kell megoldani a kérdést!!! Az EU gyengesége lenne, ha a zsarolásnak bedölne!!! Merkel nagy hibátkövetne el ha a német elnökség lazítani szeretne!!!
Aki Én
@Shikari: Tipikus ,,szemben az autópályán" szindróma.
Aki Én
Nincs az az eredmény, amit ne tudna fényes győzelemnek hazudni a szektájának, akik mindenre (is) vevők.
Aki Én
@Shikari: ...ha valóban azt tenné, jól tenné.
Aki Én
@Shikari: ...te kevés vagy ahhoz, hogy erről bárkit meggyőzzél, a többség a szemének hisz.
ómió
Szóval, az efftársi "ékverési szándék" - magyar és lengyel közé - nem járt sikerrel?
Sziszifusz
@Horizont: 22:20
Orbán pont olyan mint, a falusi állatvásárban, egy lókupec cigány.
A reszelt fogú, girhes gebéjét csodás paripaként kínálja megvételre.
Clavigo
@Shikari: Jól van,bozgor,,csillapodjál... Még az egész nap előtted van.,,és már nyáladzol.. Lassítsál...
tudode
Most már az a kérdés, hogy az EU beveszi, vagy nem veszi be ennek a kekecnek a süketelését!!!
.
Egyszerű a képlet, egy csokorban
.
És az O1G népmese folytatódik!
.
----- Orbán népmesék - A büdösszájú fidesz
www.youtube.com/watch?v=xhE8ZsY9Hps
-----------------------------
.
MiCSODA kompánia!
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@Shikari: És ha nem lépünk ki, akkor ti mentek a kóterbe. :) Vége a jó világnak mindenképpen!
karma1
@Klubtag: Nem, nem zartak meg le! orban akarja elerni mindenkeppen, hogy KULON fektessenek le egy olyan okiratot, amiben reszletezve van, hogy mite tekintenek jogallamisagnak - ami ebben az esetben kifejezett hatraltatasa a targyalasoknak, idonyeres, mert csak a hulye nem tudja, hogy mi van a sajat alkotmanyaban es mi az unios alapszerzodesben. Nem hiszem, hogy a lengyelek megengedhetik maguknak a 28 milliard elbukasat csak azert, mert orbant kovetik - az ottani kormany tobbparti koalicio, es pillanatok alatt szetesnek, ha az egyik kihuzza magat a kozos dontesbol. Azt hiszem, itt tartanak: a puhos most azt hiszi, hogy o olyan fontos ember, hogy majd figyelnek ra a lengyelek es kovetik ot - mert mar elszakadt teljesen a valosagtol. A mamelukjai meg nem merik megmondani neki a valos helyzetet. Azert is utazott az utolso pillanatban orban Varsoba, mert neki fontos a veto, nem a lengyeleknek. Egyebkent orban mindig ezt csinbalja - ez a taktikaja - az utolso pillanatban homlokegyenest mas dontest hoz, hogy a tobbieknek ne legyen idejuk felkeszulni az ujabb faszsagara. 16 ev utan csak mara ismerte ezt fel az Unio, akiknek mindennel egetobb most megoldani ezt a kerdest, mert mar csak 20 napjuk van a vezetes atadasaig, es ezzel is sok a tennivalo. Ha viszont merkel nyanya megint kompromisszumot csinal, akkor a magyaroknak befellegzett (a polgaroknak), mert onnantol kezdve orbannak akkora lesz az arca, amilyen meg sohasem volt! A merkel nyanya palyajanak is vege lesz, mert a masik 24 tagallam meg fog haragudni ra, hiszen mindig o huzta ki az utolso pillanatban a szarbol orbant, a 3 autogyar meg a nemet fegyvereladas 23 %-os magyar exportja miatt. orban 19-re huz lapot, es szerda estig fog kivarni, hiszen a szavazas az utolso pillanatban lesz - addig meg o lesz Leila, a titokzatos demon (by Rejto)
Klubtag
@karma1: ...már nyomozok, hogy és milyen címen lehet menedékjogot kapni valamelyik normális, békés országban, mint migráns. Biztos vagyok benne, hogy empátiát váltanék ki, ha azt mondanám - Orbán országában egyszerűen nem lehet tisztességesen, kulturáltan létezni. Ha bezárom az ajtót, beszivárog az ablakon...a lelkek jobbágyosításán munkálkodó KDNP-ről már ne is beszéljünk.
kissé felnőttem
fel kéne ám az álmokból ébredni mert se ott nem leszel király se itthon
karma1
@Klubtag: Vigyazz, ha idegen orszagba mesz, hogy ne szidd az orszagodat es annak vezetoit! Azt, aki elhagyja a hazajat valamilyen okbol - lelkiismereti (vagy akar politikai, de ezt sose mondd!), vagy financialis okokbol - az csak targyilagosan beszeljen a hazajarol, barmit is jelentsen neki! Ez egy elegge osszetett dolog, es ma mar nagyon sok ajto inkabb bezarodik az emberek elott, mint megnyilik, de ha szerencsed es kitartasod is van, akkor sikerulni fog! Mindenesetre en 10 eve nem vagyok kulfoldre szakadt hazankfia, mert egyre jobban szegyellem, hogy magyar vagyok. Pedig nem nekem kene - de a hirek ide is eljutnak, nem is akarhogyan!
Klubtag
@karma1: ...akkor minek kérdeznek bármit is, akkor vagy kötvényre, vagy a célországban munkahelyteremtésre, vagy - a fogadó ország által megszabott - egyéb célra legyen a zsebedben zseton.
Ezek szerint elmenekülni is csak a tolvaj gazembereknek van módjuk...?
karma1
@Klubtag: Nem, kicsit felreertettel. Rengeteget valtozott az emigracio, a befogadas - MINDEN ! Ha van jo szakmad, jo kozepes nyelvtudasod, akkor meg tul sok penzednek se kell lennie. De mondom, ez egy hosszu dolog, tudnek errol meselni. De nem itt. Max. privi, de nem most, ill. ird meg a kerdeseidet - ha vannak - de itt mar keso este van, es nehez napom volt, nincs kedvem sokaig fennmaradni...:)
Klubtag
@karma1: OK! Köszönöm, kereslek. :o)))
karma1
@Klubtag: Hahaha, a csikarthasut most uti meg a guta. Ha tudna, hogy az ember nem azert cserel hazat, mert uralkodni akar... De ez egy hulye...
Irj priviben, onnan jon majd a valasz. Legyen szep napod!
verőce21
Félúton nem szabad sohasem megállni. Akkor veszít legtöbbet az ember. (De nem jelenti feltétlenül a sikert sem, ha végigmegy az ember az úton.)

A költségvetési vétó nem hiábavaló, ha eltökélték, így sem, úgysem adnak támogatást. Csak teljes kiszolgáltatottságot...
Klubtag
"Haza csak ott van, ahol jog is van..." (Petőfi Sándor)
Yoda69
O1G ebbol mar nem tud arcvesztes nelkul kijonni. Zsakutcaba navigalta a naszadjat a lengyel elvtarssal egyutt. Az Unio megoldja a problemat igy vagy ugy, mi meg elesunk 6 ezer milliard forinttol plusz orban meg az EU-bol is kivitorlazza az országot. A 22-es valasztasokig meg 2 szuk ev van. Remeljuk a magyarok tobbsege belatja orban hazaarulo, es midnenaron azon erolkodik, hogy a sajat vagyonat mentse. BUKNIA KELL ES BUKNI FOG.
silber13
@ómió:Az " ékverés " Nem úa sikertelen lennegy néz ki, mintha
s"ikertelen lenne!:--két pojáca úzi a agyát az EU-val szemben! Rémlik,mintha visszavonulás lenne az a győzelem.
ómió
@silber13: Már megint csak az Athina Híradót nézted? Akkor ezért hazudod most is a valóság fordítottját? Vagy csak efftársi elkeseredésedben?
silber13
@ómió: Bugris bunókkal nem tárgalok!:-))
ómió
@silber13: Akkor - látom - már megaddal se állsz szóba!
silber13
@ómió: Quod dixi dixi et quod scripsi scripsi!:-)))))) De te te egy korcs fidesznyik vagy, nem is értheted, mert eredendően hülye vagy!:-))))
ómió
@silber13: Megint nem maradt másod, mint az idióta bolsi tetvességedet a másikra hazudni, fajköcsög!? Nézzél már valami átütőbbet is a Lenin összesben!
silber13
@ómió: Egy primkó bunkó vagy, ezt most is bebizonyítottad. Lenin neked a vade mecumod és a breviáriumod egyben!:-))))))
ómió
@silber13: Már megint magadat láttad a tükörben és rám hazudod? Ez az "efftársi"? Lenin meg a ti tetves bolsi alfajotoknak a sine qua non-ja! Nem tudtad? Még, ha másra hazudnád is!
silber13
@ómió: Nem tárgyalok buta parasztokkal!
silber13
@ómió: Iszonyatosan sokat gürcölhettél, ag míegkerested ezt semmire sem jó szólást! Persze buta bunkó vagy, nincs min csodálkozni!:-))))))))))))))
ómió
@silber13: Akkor önmagadhoz ne szóljál!
ómió
@silber13: A buta bunkót meg a tükörben találod, ha belenézel!
silber13
@ómió: Egy frászt! Egy elmebeteg, velejéig rosszindulatú, igazi fidesznyik szarrágó valaki,aki fiktív nevekkel űzi a nemlétező eszét! Hát ez vagy te.
ómió
@silber13:Megint a mocsokbolsi ráhazudósdinál kötöttél ki, fajgyökér!? Amiért itt te fiktív nevekkel hinted a bolsi mocskodat, idiótája, ezt mindjárt a másikra is hazudod?! Így az efftársi?
silber13
@ómió: Fiktív nevek?:-),:)))))))))) A fiktív szó jelentését sem ismered te fideszes baromarcú műveletlen pojáca!:-))))
ómió
@silber13: Már értelmezési zavarokkal is "küzdesz", fajgyökér? Ja, hogy attól vagy "jó efftárs"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.