Nálunk még nem, ám Észak-Koreában már oltják az embereket az orosz koronavírus-vakcinával. Pontosabban egyelőre csak a helyi politikai elitet kapta meg a Szputnyik V-t. Japán sajtóértesülések szerint Észak-Korea bevásárolt a koronavírus elleni orosz vakcinából, ami a tesztek szerint 92 százalékban hatásos a betegség ellen. Ez addig nem is volna érdekes, míg nem tudjuk, hogy Kim Dzsong Un korábban azt hangoztatta, a vírus nem létezik, de azért ő is rendre tartotta a két méteres védőtávolságot. Azért most rendeltek az oroszoktól vakcinát. Egy beszámoló szerint a pártelit több tagját is beoltották már a Szputnyik V-vel, de az országot irányító Kim Dzsong Unt egyelőre nem. A nagy vezető ki akarják várni, jár-e valamelyen mellékhatással a vakcina, mielőtt őt is beoltják . Ugyanakkor más hírek szerint korábban már beoltatta magát a kínai vakcinával, de persze ez sem biztos. Egyébként Észak-Koreában hivatalosan nincs járvány.

Forrás: indirekt.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.