Svédországban 32 485 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 205 halálesetet regisztráltak december 23. óta .

A svéd egészségügyi ügynökség közölte, hogy a karácsonyi időszakra vonatkozó adatok kevésbé megbízhatóak a kevesebb tesztelés és a halálesetek jelentésében bekövetkező késések miatt.

A skandináv országban mintegy 428 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és immár 8484 ember vesztette életét a fertőzés következtében.

Svédországban a halálozási arány az elmúlt időszakban magasabb, mint a szomszédos skandináv országokban, de alacsonyabb, mint több olyan európai országban, amelyek szigorú korlátozásokat vezetett be.

Eközben Svédországban felháborodást váltott ki, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnököt rajtakapták egy bevásárlóközpontban, dacára kormánya felhívásainak, hogy az emberek tartózkodjanak az ilyen létesítmények látogatásától a koronavírus-járvány közepette.

Az Expressen stockholmi napilap képeket közölt arról, hogy Löfven a Gallerian bevásárlóközpontban tartózkodott december 20-án. Két nappal ezt megelőzően Löfven arra szólította fel az állampolgárokat:

tartózkodjanak a túlzsúfolt bevásárlóközpontok látogatásától a karácsonyi időszak alatt.

Mikael Lindström, Löfven szóvivője a dpa német hírügynökségnek elküldött e-mail-üzenetben úgy fogalmazott:

a látogatást gondosan megtervezték, és Löfven megfogadta a közegészségügyi ügynökség és önmaga ajánlásait arra vonatkozóan, hogy kerüljék a tömegeket.

A hétvégén Morgan Johansson igazságügyi miniszter került támadások kereszttüzébe, miután rajtakapták, hogy december 26-án szintén egy bevásárlóközpontban járt a déli Lund városában. Johansson azzal védekezett, hogy

utólagosan karácsonyi ajándékot akart vásárolni a szüleinek, mindazonáltal bocsánatot kért, és elismerte, hogy gondatlan volt.

Löfven kormánya hétfőn fejezte be a törvénytervezetet, amely ideiglenesen kibővítené a kormány jogköreit a járvánnyal szembeni védekezés jegyében, aminek értelmében a kormány bevásárlóközpontokat, edzőtermeket és kulturális létesítményeket zárhatna be, és felfüggeszthetné a tömegközlekedést, egyebek között. A törvény a tervek szerint szeptember végéig lenne érvényben.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
nálunk ennél több a haláleset 2 nap alatt...de hülyék a svédek...bezzeg mi a szigorunkkal...igaz maszkosok?
tothjani
Mi meg nem csináltunk annyi tesztet, igy mi bezzegország vagyunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.