Megrázó videók készültek egyiptomi kórházakban – számolt be a 24.hu. A felvételeken pánikba esett ápolók, és őrjöngő, kétségbeesett hozzátartozók láthatók a betegek mellett. A videók bejárták a közösségi médiát és Egyiptomban is országos botrány lett a nyilvánosságra hozott felvételek miatt. Az egyik videó készítőjét bevitték a rendőrök, és ki is hallgatták.

Még vasárnap kezdett terjedni egy videó a neten, amit egy egyiptomi kórházban vettek fel. A felvétel megrázó:

a Covid-osztályon elfogy az oxigén, ezért betegek halnak meg.

Az orvosok, ápolók igyekeznek segíteni, de van, aki a tehetetlenségtől egyszerűen a földre rogy. Az összetört ápolókról készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Pár nappal korábban egy másik felvétel is készült egy másik kórházban, ezzel kezdődik a lenti videó: ott szintén oxigénellátási gondok voltak. A videózó nő azon a felvételen a „mocskos kormányt” szidja.

A Middle East Eye azt írja, hogy

a videónak egyelőre egy következménye lett: a készítőjét bevitték a rendőrök, és ki is hallgatták.

A lap forrásai szerint a férfit végül nem tartóztatták le.

A videóból országos botrány lett, az egészségügyi miniszter is megszólalt az ügyben. Hala Zayed azt mondta,

minden kórházban elegendő oxigén van.

Mamdouh Ghorab, Sharqia – a tartomány, ahol a kórház található – kormányzója elismerte, hogy négy beteg meghalt a kórházban. Két, a hatvanas éveiben járó nő, illetve egy 76, valamint egy 44 éves férfi.

Forrás: 24.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Azért ez nem olyan egyértelmű egy videó ahol elfogy az oxigén, sokféle képen történhet, amit nem tudnak csak egy szempont alapján mutatni. Állítólag négy halott volt a "mind " ezt jelenti. Hogy egy palackból, vagy egy kórházból fogy -e el az oxigén ezt egy videó nem tudja megmutatni. A pánikra és megalapozatlan vádakra alkalmas lehet ilyen "tájékoztatás".
Jól gondolja meg mindenki mit tesz közzé. Az ilyen partizán akció nem tájékoztatás, hanem könnyen félretájékoztatás lehet, és akadályozza a tények feltárását.
A hozzátartozók jelenléte és "közreműködése" ia kadályozhatta a munkát és még sok egyéb. Ahol ennyi feladat van, nehéz egyetlen érdekcsoport figyelembevételével végezni egy létfontosságú műveletsort. Saját tapasztalatom szerint is többször fordult elő hogy a segítőszándék nem feltétlenül jelent segítséget.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Gazella: Volt szerencsém az új intenzív osztály berendezéséhez egyet mást megrendelni, még anno az OMKER-nél. De ifjabb éveimben tanultam, és voltam gyakorlaton az ITO-n. Ergo tökéletesen igazad van!
Jozefina
Rémálom!!! Az egészségügyi miniszter ott is tud haudni??? Mást mond, mint ami karházban történik!!! Félelmetes!!!
Pálinkás Pál
ez egy demagóg videó...senki nem tudja miért voltak gépen a betegek...ilyen helyzetben ez szimpla hatáskeltés...de látom,van akinél hatásos...
verőce21
Ha már másért nem, a hitetlenkedőknek már csak ezért is érdemes covid ellen beoltatni magukat, hogy ne kerüljenek oxigénhiányos helyzetbe...
Ha már akad, aki ledugja a torkukon a gégecsövet...:)
Pokróc
húzzatok még fel vagy 15 piramist oszt minden rendben lesz . Hely van ,kő van .
Pokróc
holtakat le kell mumjázni ez ott alap . 3000 év múlva legyen min törni a fejét az akkori emberiség régészeinek .
Tuti nem jönnek rá elfogyott az oxigén , lövésük nem lesz mitől hal6ttak + csórók .Kiásnak 1 szétrohadt vincsesztert de xar állapotba van és elvextek róla az adatok . xar ügy :-(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.