A megnövekedett halálesetek miatt nincs elég hely a holttestek tárolására a szlovákiai Nagyszombatban – írja az Új Szó.

Nincs elég hely az elhunytak tárolására Nagyszombatban
Fotó: Pixabay

A felvidéki magyar portálnak Vladislav Šrojta, a Nagyszombati Egyetemi Kórház igazgatója megerősítette, kölcsönözniük kellett egy 13,5 méter hosszú, mintegy 40 holttest tárolására akalmas hűtőkocsit.

A kórházigazgató azt is elmondta, az emberek a Covid-19-ben, de egyéb más megbetegedésben is meghalnak, a kapacitásuk pedig nem elég.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Itthon meg ugyanezért feljentik Hadházyt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Itthon meg ugyanezért feljentik Hadházyt.
Giovanni Alba
@lusta: De hát Hadházy rémhíreket terjeszt, meg mindenért a kormányt hibáztatja, és különben is, bolt hivatalos bejárás, és a nyilvántartás szerint nem is volt ott covidban elhunyt, bár ugyanezen nyilvántartás szerint nem állapítható meg egyértelműen, hogy mikor hoztak, és mikor vittek halottakat. Kérdezte még egy nagyon okos, hogy aki a videót készítette, hogyan jutott be? Az ott dolgozók azt mondták, hogy ha ott vannak, nem minden esetben zárják az ajtót.
karma1
Bocs, most akkor tenyleg ez a legnagyobb problema a HAZAI, MAGYAR kozeletben? Afrikaban meg szazezerszamra halnak meg a gyerekek, fiatalok, stb... Indiaban szinten... Nalunk Szentendren allnak hegyekben a hullak, akkor arrol most ir majd a szlovakiai sajto is?
Kicsit azert tele van mar a virussal az osszes farkam.
Nalunk ugyan nincs virus, teljesen normalisan elunk, de egy eve minden este a hiradoban 6 orakor minimum 2-4 esetben mutatjak, hogy hogyan turnak az emberek agyaig egy hurkapalcaval (holott ez leguti megbetegedes, es nyugodtan vehetnenek mintat a torokbol , szajbol is), de nekem a vacsi kozben hetente 7 alkalommal kell ezt nezegetnem, - hat nagyon tele van vele az akarmim!
Mert ha barmit megoldananak ezek a kepsorok, akkor azt mondanam, hogy persze, mutassak, mert fontos. De igy??? A virusszkeptikusok igy is azok maradnak, akik fosnak a virustol, azokat sem kell kulonosebben ijesztgetni - akkor meg minek is???
Giovanni Alba
@karma1: Minden tiszteletem fenntartása mellett, én nem nézek híreket a TV-ben, elég nekem ami itt látható, viszont célzottan tudok válogatni a tartalmak között. Szerintem ezek a híradások arról szólnak, hogy például nyáron és kora ősszel a köztisztasági hivatal magabiztosan bejelenti, hogy ők aztán most tényleg felkészültek a télre, aztán leesik az első hó, és a hókotró nem tud kijönni a garázsból. Itt az egészségügy van a felkészülés csúcsán, legfeljebb az ez meg az hiányzik néha (maszk, fertőtlenítő), és senki nem gondolta át előre, hogy mi a teendő ha hirtelen megugrik az elhunytak száma. Az teljesen érthető, ha egy szervezet, egy szolgáltatás az átlag forgalomra optimalizál, de lennie kellene mozgósítható tartaléknak is. A szervezetlenség, fejetlenség jól látható itt az oltópontok kijelölésénél. Azért foglalkozik vele a média, mert (majdnem) mindenkit érintő probléma, remek helyszíni riportokat lehet készíteni, a stúdióban grafikonokat, táblázatokat mutatni, szakértőket meghívni, kerekasztal beszélgetéseket rendezni.Van még ebben kihasználatlan potenciál.
lemming
Pedig a "hazudós halálkampányolós" Hadházy nem is osztott meg halálvidjót ez ügyben.
karma1
@Giovanni Alba: Kedves, en nem az M1 hiradojarol beszelek - nem otthon elek. Ugy altalaban beszelek arrol, hogy a vilag hireiben is elsodleges helyet kap a jarvany, - a nemzetkozi jarvanyhelyzetre is van jo ralatasom, fuggetlen hireket figyelve - nekem csak az faj, hogy otthon katasztrofalisan rosszul kezelik a jarvanyhelyzetet, es muller nyunyokanak nem az unokai mellett, hanem a bortonben lenne a helye, a vele egyutt megjeleno majmokkal egyutt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.