Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Az angliai tisztifőorvos szerint ugyanakkor a nagy-britanniai koronavírus-járvány a legveszélyesebb időszakába lép a következő néhány hétben, mielőtt érződni kezd az oltások hatása.

Megnyíltak az oltóközpontok Angliában

Fotó: Jeremy Selwyn / POOL / AFP

Hétfőtől hét hatalmas angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba. Londonban, Newcastle-ban, Manchesterben, Birminghamben, Bristolban, Epsomban és Stevenage-ben nyíltak meg e zömmel sport- és konferenciaközpontokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak. Közöttük van a világhírű Epsom Downs lóversenypálya, valamint a világ egyik legnagyobb fedett rendezvényközpontja, a kelet-londoni ExCel Centre is.

Boris Johnson brit miniszterelnök az e létesítmények megnyitását bejelentő múlt heti sajtóértekezleten kijelentette: ezeknek az oltási központoknak a kialakítása lehetővé teszi, hogy e hét közepétől naponta több százezren megkaphassák a koronavírus elleni vakcinát.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva hétfőn elmondta, hogy a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig hozzávetőleg kétmillióan kapták meg a vakcinát.

Hozzátette: csak Angliában már most naponta 200 ezren részesülnek a koronavírus elleni oltásban.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
a zoltóközpontban milyen fertőzést lehet elkapni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.