Megszavazta az Egyesült Államok Képviselőháza a nyolc napig még hivatalban lévő amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) – számolt be az atv.hu.

Megszavazták, indulhat a vádeljárás Donald Trumppal szemben
Fotó: Facebook/Donald Trump

Trumpot a január 6-ai, Capitolium elleni ostromban játszott szerepe miatt nyilváníthatják alkalmatlanná. Mint ismert, a még hivatalban lévő elnök beszédével felheccelte híveit, akik betörtek a washingtoni törvényhozás épületébe. Az ostromnak halálos áldozatai is voltak.

A CNN  szerint 217 demokrata, és legalalább 9 republikánus képviselő szavazott Trumppal szemben.

Trump lehet az első amerikai elnök, aki ellen másodjára indítanak impeachmenet. (Az első impeachment során azzal vádolták Trumpot, hogy nyomást gyakorolhatott Zelenszkij ukrán elnökre, hogy az vizsgálatot indítson a republikánus elnök legfőbb demokrata ellenfelének, Joe Biden volt alelnöknek és fiának ukrajnai ügyleteivel kapcsolatban. Akkor felmentették a republikánus többségű szenátusban.)

(atv.hu)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Gabe strasser ott a faszbukon... éld át azt a pillanatot amikor majd felhergelt csapat rád töri az ajtót a hivatalodban... egy elmebeteg ellenfél miatt.!! De jól gondolj bele... amikor a felhergelt faszinál még fegyver is van... Jó érzés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lemming
Valamiért mindig irtóztam/irtózom azoktól az emberektől, akik megtapsolják magukat.
Ők azok valójában akikért a harang szól!
kokopelli
A J.F.Kennedy-t lelőtték,és ezt a " parókás ßarkupacot" senki nem akarja megkínálni?
kokopelli
@Aki Én: (tegnap 08:41) a "hirtelen" trafik-tulajdonosok Orbán ill. a Trampli oldalára állnak be! Akkor is,ha nem
ismerik a témát,pl. a rokonoktól! (;-))
lusta
Táárgyalták, de egyelőre nem lesz belőle semmi, miután január 20-ig szenátusi szünet van. Természetesen az ügy nem fog elaludni, mert a demokratáknak érdekük, hogy Trampli a jövőben se tudja a saját populizmusával újból meghülyíteni a tömegeket. Ez egyes republikánus szenátoroknak is érdekük. Sőt. A szenátus republikánus csoportjának vezetője, Mitch McConnell, mindenesetre a levelével szabad kezet adott a sszenátorjainak. Ők is meg akarnak az ilyen alakoktól szabadulni. Az már egy másik kérdés, hogy jelenleg nincs egy karizmatikus országos vezetőjük. Ezt kell a, nem a nulláról, hanem a mínuszból, felépíteniük. Van rá 3 évük. Vagyis kicsit kevesebb, mert a törvényhozásba 2 évente vannak részleges választások.
Gazella
@lusta: Január 19. ekkor tárgyalják

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.