Az amerikai hatóságok szavatolják a biztonságot a megválasztott elnök, Joe Biden január 20-ai beiktatási rendezvényén – közölte csütörtök este Mike Pence alelnök.

FBI: már száz embert vettek őrizetbe a Capitolium ostroma miatt

Ezzel egy időben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy már száz embert vettek őrizetbe a kongresszus épületét ért múlt heti ostrom ügyében. Az FBI mostantól az elnöki beiktatás biztonságának szavatolására készül.

Ryan McCarthy amerikai védelmi államtitkár csütörtökön hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Gárda 21 ezer tagját Washingtonba vezényeljék az elnöki beiktatással kapcsolatos biztonsági feladatok ellátásához.

Eredetileg a Nemzeti Gárda 15 ezer tagjának vezénylésével számoltak, hogy lezárják a kongresszus környékét és a belvárost. Elsősorban védelmi, logisztikai és kommunikációs feladatok ellátásánál számítanak rájuk. Tisztviselők azonban úgy vélik, hogy esetleg mégis több gárdistára lehet szükség.

New Yorkból a helyi rendőrség kétszáz emberét irányítják Washingtonba. John Miller, a New York-i rendőrség parancsnokhelyettese elmondta, minden tőlük telhető segítséget megadnak a szövetségi erőknek. Mint jelezte: tart attól, hogy erőszakos cselekmények történhetnek a beiktatás idején.

A déli Arkansas állam hatóságai is közölték, hogy a Nemzeti Gárda 500 tagját készülnek Washingtonba küldeni. Ohio állam a Nemzeti Gárda mentési munkálatokban jártas 700 fős egységét vezényli az amerikai fővárosba.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: tibim,te egy szellemi torzszülött..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Gazella: ne bántsd őket! A Trump-sapkások csak betévedtek a Capitoliumba! T.k. bevásárolni indultak otthonról!
Az,hogy a Trampli hátúlról megpróbált rendet csinálni,az tk.kézenfekvő!...akár "Nobel Békedíj" várományosa is lehet!
(...csak azok a hülye hangosfilmek ne lennének!) (;-))
Clavigo
@Shikari: Román réti néger...emlékszel ,,2006-ban ott kuláztál az Andrásy úton... kiraboltál egy csoki-automatát,,mégsem vettek őrizetbe...
Pokróc
Ez a főbarom ráúszította a saját bandáját a saját rendőreire :-) Ilyet még a világ nem látott bátok + :-))))
Pokróc
Ez a főbarom ráúszította a saját bandáját a saját rendőreire :-) Ilyet még a világ nem látott bátok + :-))))
silber13
@verőce21: 06.50- re: Te is zok közül kerültél ki, ár szövegelned!
csak úgy....
@verőce21: 08:14 te még nem hallottál a lamosható (matrica) tetkoról?
egy ügyes provokátor azzal dísziti magát,amit éppen a feladata megkíván!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.