A hongkongi tőzsdén kiadott közleményekből derült ki, hogy e hét keddjén váratlanul lemondott Li Zhiming, a Sinopharm nevű, állami tulajdonban lévő kínai gyógyszergyár igazgatósági elnöke, illetve Li Hui, a cégcsoport igazgatója, egyben az ellenőrzési részleg feje – írta meg a 444.hu külföldi lapinformációk alapján.

Mindkét topmenedzser “személyes okokra” hivatkozott, a valós okokról egyelőre nem tudni. A céget a hongkongi tőzsdére vezették be, ezért ott jelentették be a vezetők távozását. Az esetről beszámoló lapok több helyen is megemlítik, hogy a lemondások bejelentése igen tömör volt, további magyarázat nélkül,

így az iparágon belül csak találgatnak, hogy a dolognak köze van-e a cég által gyártott koronavírus-vakcinákhoz. 

A Sinopharm-holdingba tartozó, CNBG nevű cég két vakcinát is kifejlesztett, illetve fejleszt még mindig, a kínai sajtó ezeket néha „a pekingi” és „a vuhani” néven említi. Mindkettő a klinikai tesztelés harmadik fázisában tart, de mindkettő megkapta a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól. 

Sajtóhírek alapján ezek valamelyikéből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában komoly nyomás helyezett a magyar engedélyező hatóságra, hogy mielőbb engedélyezzék annak magyarországi felhasználását.

Orbán a Kossuth rádiónak adott interjújában ma arról beszélt: kínai vakcina van, tömegesen is tudnak szerezni, ezek a csatornák meg vannak nyitva, ehhez az kell, hogy az egészségügyi hatóságok elfogadják.

Nincs olyan kockázat, hogy esetleg nagyobb kárt csinálunk egy ilyen vakcinával, mint a betegség maga, amit el akartunk kerülni. Tízmillió számra oltják a saját népüket az oroszok és a kínaik is. A hatóságokat arra kértem, körültekintően, a lehető leggyorsabban járjanak el

– magyarázta Orbán.

A kínai állami média ma jelentette, hogy a kutatási eredmények szerint a Sinopharm közelebbről meg nem nevezett vakcinájának nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra sem. A 444.hu szerint egy helyi lap amiatt említette meg Tao Lina sanghaji infektológus-influencer egy héttel ezelőtti ügyét.

Az orvos arról posztolt kínai Weibón, hogy a Sinopharm oltásának 73 mellékhatása van, így ez a világ legveszélyesebb oltóanyaga. Miután a világsajtó felkapta a posztot, Tao Lina leszedte az eredetit és egy új bejegyzésben azt magyarázta, hogy a külföldiek egyszerűen félreértették a metszően ironikusnak szánt posztját. Kínában 4 milliónál is többet adtak be a vakcinából, a CBNG közleménye szerint komolyabb mellékhatások nélkül.

Forrás: 444, 24.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Kizárólag csakis a dagadék és sleppjeit meg a csókos birkáit oltani be vele! Hadd pusztuljanak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Ez mar vicc kategoria ami itt folyik a vakciak korul. O1G elerte, hogy a magyarok total bizzalmatlanok mstmar mindenfele vakcinaval szemben. A naci fideSS ra akarja eroltetni az idosekre a kinai gagyi vakcinat, ami talan meg 50%-os hatekonysagot se er el, es nem rendelkezik az EU jovahagyasaval, mivel nem teszteltek a 3.fazisban. Az nekem nem meggyozo, amikor a geci azt mondja, de hat a kinaiak is millio szamra oltjak az embereket. Egyreszt azert mert a kinaiak mindenben hazudnak, akkor miert mondananak eppen ebben igazat. Masreszt pedig akit most beoltanak a teszteredmenyek csak honapok mulva lesznek lathatoak. Tehat semmi garancia sincs ra hogy ez a vakcina megoldja a problemat.
Jo lenne ha a fideSS vegre leallna a vakcina mutyival, mert itt emberek tiz es szazezreinek elete forog a kockan!
ómió
A hatóságokat "arra kérni", az efftársilag már "nyomás"?!
kereső
@Yoda69: 1.765 ezer azon emberek száma, akiket orbán a kinai vakcinával szándékozik beoltatni. A vakcina hatásfoka 79% a 18-59 éves lakossági körben. A 60+ éveseket eddig nem oltották vele. Ebből a vakcinából 3x kell oltani, hogy a védettség kialakuljon. A 79 % azt jelenti, hogy 100 emberből 21 -nél nem hatásos, illetve nem ismert , hogy a 21 embernél milyen mellékhatásokat eredményezett- mennyien haltak bele. Orbán orosz rulettet játszik- az emberek, egy egész generáció életével. Az 21 % = 370 ezer ember. Ennyi ember élletén nyerészkedik háromszorosan: a vásárlás során ellopható összeg, az eü és a nyugdij spórolás!
verőce21
Lassan egy hete itt hordom a zsebemben az oltásra regisztráló levelet, azt hiszem még én sem adom postára. Pedig még csak jövőre leszek hatvan...
solidedge
Gondolom a gyógyszercég elnökét megkérték, hogy ő is oltassa be magát a cég vakcinájával. Erre úgy elszaladt, hogy máig nem találják.
Lepényleső
"Leggyorsabban" - nem egy példája annak amit úgy neveznek személyi diktatúra?
Egyébiránt nem de bölcs adoma; "Lassan járj,tovább érsz!",ezt valahol még olvasta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.