A norvég hatóságok alaposan vizsgálják a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, mert legújabb becslésük szerint a korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást
- jelentette a Bloomberg hírügynökség vasárnap hajnalban megjelent egyik tudósításában.

A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogy:

nagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.

Steinar Madsen, a hivatal szakmai igazgatója ehhez hozzátette, hogy a helyzetet ennek ellenére nem tartják aggasztónak, mint mondta, az oltóanyagoknak rendkívül kicsi a kockázatuk.

A hivatal azonban szombaton beszámolt arról, hogy további tizenhat olyan halálesetnél vizsgálják a körülményeket, amelyeknél a páciens megkapta az oltást. Koruk alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re

- tették hozzá.

A Bloomberg szerint nem tudni, hogy a halálesetek pontosan mikor történtek. Ezek közül az elhunytak közül a legtöbbnél jelentkeztek az oltás várható mellékhatásai : az émelygés, a hányás, a láz, a bőrirritáció és alapbetegségük súlyosbodása.

Norvégiában december óta már 42 ezer ember megkapta a szükséges két oltásból legalább az elsőt.

Miután Ausztrália a vakcinából tízmillió adagot rendelt, a norvég esetekről értesülvén azonnal tájékoztatást kért a gyártóktól és a norvég kormánytól – közölte vasárnap Greg Hunt egészségügyi miniszter.

Nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a 75 évnél fiatalabb, egészségesebb embereknek tartaniuk kellene tőle, hanem inkább arra irányítják rá az országok figyelmét, hogy mit figyeljenek, amikor majd elkészítik biztonságossági jelentéseiket a különböző vakcinákról

- írta a Bloomberg. A Pfizer-BioNTech-vakcina biztonságosságáról Európa-szerte január végén mutatják be az első jelentést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.