Négy hosszú év elteltével Európának ismét barátja van a Fehér Házban, a Capitolium pedig ismét a demokrácia szimbóluma lehet, Joe Biden beiktatásával Amerika ugyanis visszatér a hasonlóan gondolkodók körébe – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Euróai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán.

Joe Biden megválasztott amerikai elnököt szerdán iktatják be hivatalába.

Ursula von der Leyen az Egyesült Államok új elnökének beiktatásáról és az aktuális politikai helyzetről folytatott EP-vitán azt mondta: új időszak kezdődik Amerikában, Biden beiktatásának fontos üzenete ugyanis, hogy egy megosztott nemzet gyógyulása indulhat meg.

Elmondta, az új partnerség kialakítására az Európai Bizottság előre tekintő transzatlanti napirendet fogadott el a globális változások közös megoldása céljából az Amerikával közös érdekek és értékek alapján.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómió: Te elmebeteg vagy, nincs jelentősége a tájékozatlan, seggnyaló, bolsi típusú véleményednek.
Uncsi vagy, mint minden bolsi hazudós!!
Menj kötözésre, kérd meg az ápolódat, hogy a kezedet is kösse hátra, mert már itt az online világban is elpártoltak mellőled, nem csak a munkásőrségben.
Na menj, keress egy jeges lépcsőt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Ez már megint hazudik? Az európai anarcholiburnyák neobolsiknak! Na, nekik van!
Aki Én
@ómió: Te elmebeteg vagy, nincs jelentősége a tájékozatlan, seggnyaló, bolsi típusú véleményednek.
Uncsi vagy, mint minden bolsi hazudós!!
Menj kötözésre, kérd meg az ápolódat, hogy a kezedet is kösse hátra, mert már itt az online világban is elpártoltak mellőled, nem csak a munkásőrségben.
Na menj, keress egy jeges lépcsőt...
ómió
@Aki Én: Megint maga alá gyűrt a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája, bolsiék elmebetege!? Kérd az újraszedálásodat, bolsi fajbarom, mert ez úgy tűnik, nálad egyre romlik!
Aki Én
@ómió: ...ma is hülye vagy, te hazudós bolsi csicska???
Kicserélhetnéd már a karcos lemezedet, te félkegyelmű, munkásőrnek is balfasz, te!
ómió
@Aki Én: Bolsiék önmagát állandóan másrahazudó munkásőr elmebetge, remélem, időközben újra leszedálták már efftársi tetvességedet!
Aki Én
@ómió: ...ma is hülye vagy, te hazudós bolsi csicska???
Kicserélhetnéd már a karcos lemezedet, te félkegyelmű, munkásőrnek is balfasz, te!
Clavigo
@ómió: Te voltál munkásőr is,,barom ?? Ezért vagy te ilyen buta,,??
csak úgy....
@Clavigo: ugye te az agyadból csak a jobb oldali féltekét használod,mint minden rendes fideszes és a bal kezeddel törlöd a segged,mint minden rendes mohamedán!?
Namely
"Négy hosszú év elteltével Európának ismét barátja van a Fehér Házban, a Capitolium pedig ismét a demokrácia szimbóluma lehet, Joe Biden beiktatásával Amerika ugyanis visszatér a hasonlóan gondolkodók körébe"

Politikában nem barátokat kell keresni, hanem szövetségeseket, hogy a saját országod polgárainak érdekeit érvényesíteni tudjad. Viszont a demokraták a hatalom érdekében Obama óta elkezdtek játszani a tűzzel, ellentéteket szítani az amerikai társadalmon belül, ami igen jól jött az USA ellenségeinek (nem véletlen, hogy Kína teljes mellszélességgel támogatta a most csalással hatalomra jutott vénembert is).
És nem véletlen az sem, hogy Kína itt, Európában is azokat támogatja, akik a protekcionizmussal szemben a nyitott gazdaságot hirdetik, jöhet az amerikai vakcina, stb, ismét fekszik le mindenki a globális konglomerátumoknak, jöjjön a kínai szemét, sok ezer km-ről, miközben Európa marad le, az európai átlagember szegényedik el.

Hát ez az a "hasonlóan gondolkodók köre".

Csak egy kis gyors kérdés: Melyik az a terület, amiben jelenleg Európa világelső, vagy a fejlődés motorja? :D

Igen, Európa amerikai hegemóniája igazi sikertörténet a számunkra.

Felforgatás mesterfokon.
ómió
@Clavigo: Ne tévessz össze "Aki Én" efftársaddal! Ő máig is az elmeosztály munkásőr-tagozatának ápoltja! Netán ugyanott vagytok, de most rám hazudnád!? Állandóan ezek a "fránya efftársi reflexek munkálnak" benned?
ómió
@Aki Én: Megint a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája gyötri efftársi tetvességedet!? Hát, ne kínlódj, szedáltasd már magad, fajkretén! Nincs már "megszorítás", mint Böszme efftársad idején!
Aki Én
@ómió: Már dumát is lopsz, te hazug bolsi csicska?
csak úgy....
@Clavigo: elnézést,ezt nem néked címeztem! azért rá jöhettél volna magadtól is,pesze ebbe az @ómió: környezetben ...:)
csak úgy....
@ómió: efftárs, te egyre agresszívabb ha a bolsiságod és a migráncs gyökereid kerülnek szóba! ezt a "rám hazudod" szöveget a nyilas ,késöbb komcsi öregapádtól örökölted!? mi mindened lehet a családi ereklyék között az avh. -s és a komcsi pártkönyvek között..
Clavigo
@csak úgy..Semmi gond,,,,Közben " kapcsoltam "..:) :) :)
ómió
@csak úgy...: De csökönyösen hazudnád még mindig másra a tetves bolsiságodat, bolsiék latrinabúvára! Nem használ a terápia, amit a vigyorgóban "élvezhetsz"? A "nagyobb hitelesség kedvéért" azért legalább a Böszmeszart letörölhetnéd már a szád széléről!
ómió
@Aki Én: Akkor rád hasonlítanék, bolsiék önmaga tetves bolsiságát állandóan másrahazudni igyekvő tetü fajgyökere!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.