Trump megköszönte az elmúlt négy évet, és sok sikert kívánt a következő kormánynak. Búcsúbeszédébe után a leköszönő elnök és felesége helikopterrel az Andrews légitámaszpontra repültek.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök az Andrews támaszponton szerdán elmondott búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy "rendkívüli évet", és sok sikert kívánt a következő kormánynak.

Megjegyezte: az alapokat lerakták, így minden lehetőség adott, hogy az új adminisztráció látványos dolgokat hajtson végre.

"Úgy gondolom, nagy sikerük lesz" – tette hozzá, aláhúzva, hogy az ország jövője még sohasem nézett ki ennyire biztatóan.

Hihetetlen dolgokat vittünk véghez

- mondta a leköszönő vezető.

Kiemelte: újjáépítették az amerikai hadsereget, csökkentették az adókat, munkaerőpiaci reformokat hajtottak végre, és évek helyett mindössze kilenc hónap alatt sikerült kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát. Aláhúzta: erőfeszítéseik a következő hónapokban be fognak érni, és ez a gazdaságon is látszani fog.

Keményen dolgoztunk, és mindent beleadtunk, annak ellenére, hogy sok nehézséggel kellett megküzdenünk

- hangoztatta.

Trump egyúttal megemlékezett a koronavírus-járvány áldozatairól és családtagjaikról, és együttérzéséről biztosította őket.

A távozó elnök megígérte: nem tűnik el, követni fogja az eseményeket, mindig harcolni fog az amerikai népért, és "valamilyen formában visszatér".

Trump több mint egy hét után először jelent meg a nyilvánosság előtt

- emlékeztetett a CNN amerikai hírtelevízió.

Valamilyen formában visszatérünk

– fogadkozott a leköszönő elnök, majd feleségével együtt a Village People Y.M.C.A című slágerére vonult le a színpadról.

Donald Trump helyi idő szerint szerda reggel hagyta el a Fehér Házat a Marine One elnöki helikopter fedélzetén feleségével, Melania Trumppal floridai birtoka, Mar-a-Lago felé.

A CNN tudósítása szerint a helikopter egy kis tiszteletkört is tett az amerikai főváros felett. Donald Trump ezzel szakított a hagyománnyal, és nem vesz részt Joe Biden hivatalos beiktatásán.

Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán.

Forrás: HVG, MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lemming
Egész afrikára is atomot - geci niggerek!
lemming
Egész kontinenseket kell belesüllyeszteni az óceánba !!!
Jozefina
Én úgy gondolom, hogy trump egy keserves 4 évet okozott mind az amerikaiaknak, mind a világ békeszerető embereeinek. Már a republikánsok egy része is rájött, hogy rossz volt a választás, de végig kellett a négy évet szenvedni és rettegni, hogy vajon milyen hóbortja kerekedik felül. Hálát lehet adni, hogy ma végre ennek vége lett és remélhetőleg Amerikai is megerősödik és demokráciából példát mutat a világnak. Sok sikert Bidennnek és a csapatának!!!
verőce21
@Gazella: (21:03) Csak "rendteremtésre" használta az USA haderőt. :)
Ebben annyira volt sikeres, az kicsit olyan téma, mint hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van...!
ómió
Jöhetnek az újabb "tengerentúli hadviselések" meg a "demokráciaexport" migráncsimporttal!
kokopelli
A Konservatívok "Öböl-háborúit kik kezdték el?A Republikánusok!! Találtak a Camionokban mobil atombombákat?
Nem! Az Orbánék mit mantráztak?A szinesbőrű Condoleezza Rice sírt a kamerába,amig a Collin Powel bocsána-
tért könyörgött,hogy hazudtak! Rendet akartak azok is teremteni,mint a Trampli? Érdekes,hogy az Orbán a Reps-.
gyűlésen tapsolt a Bush Jr. nagy beszédén a tengerentúlon!...és nem találtak mobile atombombákat! Hány ma-
gyar katonát kapott a Bush-banda? Rendet teremtettek úgy,hogy nem találtak semmit,de legalább bevallották sírva!
Jó helyet talált a Trampli is a mocskos Bush-ék mellett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.