Ahogy azt korábban megírtuk, német lapok kedd reggel arról számoltak be, hogy a német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát.

Nincsenek olyan adatok, amelyek alátámasztanák, hogy a 65 év felettiek körében csak 8%-os lenne az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának hatásossága

– közölte kedden délelőtt a német egészségügyi minisztérium, miután német lapok az idősebb korosztály körében a gyenge hatásosságról írtak és emiatt azt közölték, hogy tudomásuk szerint a német kormány arra számít, hogy az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) a héten kiadandó uniós engedélyében a 65 év felettieknek nem is fogja megengedni a vakcina beadását.

Korábban a cég is határozottan cáfolta az idősebb korosztályban a vakcina gyenge hatásosságát. Most ugyanezt erősítette meg hivatalos közleményében a német egészségügyi tárca is, noha a német lapértesülések is szintén a német tárcától kapott forrásokra hivatkoztak.

A német tárca kedden azt is közölte, hogy várakozása szerint e hét pénteken, tehát január 29-én az EMA kiadja az AstraZeneca vakcinájára az uniós engedélyt.

Előzőleg a Bild és a Handelsblatt egybehangzó értesülései szerint azt írta, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy

65 éven felülieknél nem szabad használni.

Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint az Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél. Ezt cáfolta aztán kedden a cég és a német egészségügyi minisztérium is.

Forrás: Portfolio

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ezért jó a Putyeszkij. Kortól függetlenül használhatatlan.
rokker33
Na akkor marad az orosz Putyin vakcina és a kínai csing csang csun oltás!Lehet sorba állni birkák!!Már nem hiszek egyik hatékonyságában sem :( :(
simmering73
Ezért jó a Putyeszkij. Kortól függetlenül használhatatlan.
kereső
Javaslom, ha már Merkel kancellár is annyira pártolja a szputnyik-V.-t, hogy vegyenek belőle milliós tételben- garantált a siker. Orbán nem véletlenül "inspirálta"az OGYÉ-t a gyors eredményre ugyanakkor, amikor a kancellár beszélt Putyinnal.
Nessy
@kereső: Lehet választani, Szputnyik sebességű mellékhatásban, vagy koronavírus fertőzésben óhajtja feldobni a talpát az idős korosztály. Ez ellen a "válogatás" ellen még Kásler sem tiltakozna talán!
kereső
@Nessy: Azon megy a morfondirozás néhány oldalon, hogy mit(kit) jelent a Szputynyik V-je. Néhány vélemény szerint V-mint viktor.
Nessy
@kereső: Majdnem! Állítólag "győzelem"! És a Viktor név "győztest" jelent, ha jól emlékszem. Lusta vagyok megnézni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.